— Régi vágyam volt, hogy szőlővel foglalkozzunk. Mindkettőnk családja kapcsolódik a mezőgazdasághoz, mi is szeretünk kint lenni, a földdel dolgozni. Igaz, ennek az ágazatnak egyikünk családjában sincs nagy hagyománya, minket azonban nem vonzott a klasszikus szántóföldi növénytermesztés — mesélte beszélgetésünk kezdetén Emese. 

Kiderült, egyértelmű volt számukra, hogy a diplomájuk, a választott hivatásuk mellett a mezőgazdaságot is felvállalják. Tamás szerint a mai világban több lábon kell állni, Emese pedig azt hangsúlyozta, hogy őt az irodai közeg után megnyugtatja a szőlős, lelkileg ott piheni ki magát. Fizikai lazításról ugyanis nem beszélhetnek, hiszen az ültetvényen rengeteg a munka, ahogy mondani szokás, a szőlő elvárja, hogy a gazda jó reggeltet és jó éjszakát is köszönjön neki. Ők azonban tudták, mire vállalkoznak.

Családi fotó (Herédi Krisztián felvétele)
 

* Vettétek vagy telepítettétek a szőlőt?

— Telepítettük. Édesapám szüleinek a földjén, Oromparton, Felsőhegy mellett, mely egy szép, lankás, dombos vidék. Felsőhegyen régen is szőlőskertek voltak, olvastam erről Szűgyi Ferenc Zenta környéki szőlőskertek című munkájában. Az első 3000 tőkét 2014-ben ültettük, részben a saját megtakarításainkból, valamint a mezőgazdasági alap hosszú lejáratú kölcsönéből — válaszolta Emese. Tamás pedig hozzáfűzte: — Így vágtunk bele, és azóta rengeteg tudásra tettünk szert, de továbbra is folyamatosan tanulunk. 

Emese: — Már a telepítés előtt is nagyon sokat olvastunk, évekig készültünk, az itt látható könyvek többsége ezzel a témával foglalkozik, valamint az internet világa is határtalan és kimeríthetetlen. Kérdezgettük a környékbeli ismerősöket, akik már szőlészkedtek, borászkodtak, a legnagyobb segítségünk azonban Kőrösi István tanár úr volt. Őt mindenképp meg szeretnénk említeni, hiszen az első lépésektől kezdve jó tanácsokkal segített bennünket, majd a művelési móddal, a metszéssel és sok minden mással kapcsolatban is megosztotta velünk a saját tapasztalatát. Kihasználtuk azt a lehetőséget is, amikor a budafoki Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola határon túli szőlészeknek, borászoknak szervezett tanfolyamot, nagyon hasznos volt, rengeteget tanultunk. Valóban állandóan képezzük magunkat, de a legjobb iskola maga a szőlő. Minden év különbözik az előzőektől, nincs biztos recept, melyet követni lehetne, a legalaposabb tudást az adja, ha ott vagyunk, és figyeljük a természet jelzéseit. 

Arra a kérdésre, hogy jelenleg mekkora ültetvényt művelnek, beszélgetőtársaim elmondták, összesen 5000 tőkét ültettek, de ezt így nem lehet számszerűsíteni, hiszen bizonyos százaléka eleve nem fogja meg, és egy sajnálatos vírusos betegséggel, az amerikai szőlőkabócával is küzdenek, mely valószínűleg az első oltványokkal érkezett hozzájuk. Nagyon kell vigyázni, hogy ne terjedjen, amelyik tőkén észreveszik, azt azonnal ki kell vágni. Menet közben is pótolják az állományt, úgy vélik, jelenleg mintegy 4000 tőkéből áll a gazdaságuk.

Egy korábbi szüret
 

* Hol tartotok a borászattal?

Emese: — Próbálkozunk, és ezen a téren is folyamatosan fejlődünk. Készítünk már bort, melyet most még főleg a család és az ismerősök kóstolgatnak, a termés nagy részét más borászoknak adjuk el. Hatalmas segítséget nyújtott számunkra a Prosperitati Alapítvány, hiszen három nyertes pályázattal válthattuk valóra a terveinket. Amikor megvolt a 3000 tőke a szükséges támrendszerrel, és a bővítésen gondolkoztunk, az első alkalommal újabb 2000 tőke telepítését pályáztuk meg. A következő körben vettük meg a borászathoz a zúzó-bogyózó gépet, a prést és két tartályt, harmadszorra pedig az új ültetvényünk támrendszerére kaptunk támogatást. Az új telepítés valójában teljesen a Prosperitati pályázatának köszönhető, mert a saját eszközeinkből inkább a borászatra helyeztük volna a hangsúlyt. Más területeken, például kapcsolható eszközökre is volt sikeres pályázat a családban, melyeket természetesen mi is használunk. Az udvarunkban most készülő hátsó épületek egy része is a szőlőfeldolgozáshoz kell majd, és mi is vásárolunk a borkészítéshez szükséges dolgokat. Ahhoz azonban, hogy hivatalosan foglalkozzunk borászattal, és fesztiválokra is járhassunk, regisztrálni kell, ami szintén nem lesz egyszerű. A szerbiai bortörvény ugyanis eléggé kacifántos, nem kedvez a kistermelőknek, nagyon nehéz minden előírásának megfelelni, de majd megpróbáljuk. Egyébként is azt tartják, hogy aki a borászatból akar meggazdagodni, annak milliomosként kell belevágnia ebbe a tevékenységbe. 

Tamás: — Csinálgatjuk szép lassan, bizonyos szinten ez hobbi számunkra, de azért minden évben bővítünk, hozzáteszünk valamit.

Emese: — Nagyon sokat kint vagyunk a szőlőben. Amióta megszületett a kislányunk, talán egy kicsit kevesebbet megyünk, korábban minden egyes délutánt ott töltöttünk. Meg is kívánja a szőlő ezt a hozzáállást, de mi is úgy gondoljuk, ha mindennap kint vagyunk, akkor látjuk a gondokat, és idejében tudunk reagálni. Nem mondom, hogy teljes mértékben biotermelést folytatunk, de törekszünk, hogy minél kevesebbet permetezzünk, inkább kapálunk. Rovarölőt sem használtunk, amíg nem jött a vírus, de most az amerikai szőlőkabóca miatt kénytelenek vagyunk egy évben kétszer is ezt a módszert alkalmazni. 

Tamás: — Inkább a megelőzésre összpontosítunk. Sohasem árt, ha nagyobb figyelmet szentelünk az ősöktől örökölt tapasztalatoknak. Van olyan év, amikor valami nem sikerül, az időjárás, a természet teszi a dolgát, a jég, a késői fagy nem kedvez a termésnek.

Emese: — Türelemre is tanít a szőlő, mert nem mindig az történik, amit mi akarunk. A legjobbat próbáljuk kihozni, de sok körülmény közbeszólhat.

Megvalósult álom: a szőlőültetvény
 

* Milyen lehetőséget láttok a borászatban, összehangolható-e ez a tevékenység az idegenforgalommal? 

Emese: — A bor szervesen kapcsolódik a gasztronómiához, és egyre nagyobb iránta a kereslet. Például a zentai Tiszavirág Fesztiválon is közkedvelt a borutca. Van benne lehetőség, a városunkban évek óta épül a Zentai Csata brand, jönnek a turisták is. Ha sikerül beindítani a borászatunkat, az a hosszú távú célunk, hogy kisebb csoportokat fogadjunk borkóstolóra. Reméljük, erre is lesz igény, hiszen így alakulhat ki a legközvetlenebb kapcsolat a bor készítője és fogyasztója között. 

* A tanulmányaitok miatt mindketten éveket töltöttetek az anyaországban, majd hazajöttetek, és itthon tervezitek a jövőtöket.

Tamás: — A szőlőt nem lehet áttelepíteni, aki ezzel kezd foglalkozni, az nem akar holnapután elmenni. Nekünk nagyon fontos, hogy itt a családunk, melytől nagy segítséget kapunk.

Emese: — Nálunk soha nem volt kérdés, hogy a tanulmányaink befejezése után hazajövünk-e. Mi akartuk így, nem volt rajtunk semmiféle nyomás vagy kényszer. Valóban családi segítséggel boldogulunk, mivel egyikünknek sem ez a főállása. Én például nagyon örülnék, ha eljönne az az idő, amikor csak ezzel foglalkozhatnék. Bízom abban, hogy a szőlőből legalább egy személy jövedelmét elő tudjuk majd teremteni, de ennek az álomnak a megvalósulása még várat magára.