home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A szőlő és a bor ünnepén
MOLNÁR Krisztina
2013.10.02.
LXVIII. évf. 40. szám
A szőlő és a bor ünnepén

Megtartották a Kelebiai Szüreti Napok rendezvénysorozatát

A hétvégi esemény hálaadó istentisztelettel vette kezdetét ft. Muka Gábor csávolyi plébános celebrálásával. Ezután a Juhász zenekar invitálta táncházi mulatságra a közönséget, miközben a pálinkaverseny bírái negyvenkét pálinkát értékeltek.
A templom udvarában a kézművesek, a topolyai Solymosy kiadóház és a helyi termelők kirakodóvásárát tekinthették meg a látogatók. Mindemellett megkóstolhatták a Sinka, a Kasza, valamint a Čuvardić pincészetek borait is.
Másnap ünnepi felvonuláson vehettek részt a hivők a helyi néptáncosokkal, a cserkészekkel és az Ergela lovasaival együtt. Ezt követte a vasárnapi szentmise msgr. Miocs Józsefnek, a Paulinum igazgatójának a celebrálásával. A délutáni szórakozás sem maradhatott el. Felléptek a kelebiai, királyhalmi, adai, magyarkanizsai és a magyarkelebiai néptánccsoportok, a felsőkelebiai nyugdíjas egyesület táncosai és a Tavaszi Hérics csoport, valamint a szabadkai Népkör MMK Szalagfűző leánykórusa és a Lányi Ernő IME citerásai.
Az est újra táncházi mulatsággal folytatódott. A fellépőkkel együtt rophatta a néptáncot a szórakozni vágyó közönség. A késő esti órákban szabadtéri bálra is sor került, a talpalávalót a Csantavéri Ifik zenekar húzta, a részvevők között pedig értékes nyereményeket sorsoltak ki.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..