A szocializálódás útjain (4.)
A személyiségfejlődés társadalmi vetülete - a szokványostól a devianciáig
A nevelői attitűdök kibontakozásában meghatározó szerepet játszik a gyermek neme is. Az látszik a legfontosabbnak, hogy a gyermek számára az azonos nemű szülő alkalmas minta legyen a modellkövető azonosuláshoz. A mi mentalitásunkban éppen ezért a lányok esetében leghátrányosabb a hideg, korlátozó és merev anyai magatartás, fiúknál pedig a gyenge és vezetésképtelen apai viselkedésmód.
Korábban úgy fogalmaztunk, hogy a szocializáció a személyiségfejlődés társas, illetve társadalmi vetülete, amiből egyenesen következik, hogy ennek a folyamatnak döntő része a beszéd. A beszéd tesz képessé bennünket az emberi kommunikációra, a tartalmas, sokszínű emberi kapcsolattartásra, az önkifejezésre és a másik ember megértésére. Ez a fontos kapcsolati eszköz azonban gyakran félreértések forrása is a kommunikációban.
A kommunikáció szintjei és zavarai - a kétirányú üzenet
A személyiségfejlődés kezdetén, amíg a gyermek nem tud beszélni, addig környezetével önkifejező mozgásokkal - gesztusokkal, taglejtésekkel, mimikai mozgásokkal stb. - tartja fenn a kapcsolatot. A beszéd elsajátításával ez az önkifejezési forma a második helyre kerül mint szavakon túli közlés - metakommunikáció. A szó veszi át ugyan a közlés első helyét, a metanyelv jelentősége azonban nem csökken, csupán módosul a jelenségek meghatározásában.
A környezet felfogása elképzelhetetlen metajelzések nélkül. Ez adja meg a közlések érzelmi-indulati tartalmát, hangulatát. Jelzi a közlés valódiságát, módosítja a közlés jelentését, sőt teljesen meg is cáfolhatja azt. Egyszerűbben fogalmazva ez azt jelenti, hogy a szavakkal közölt tartalmat vagy megerősíti, vagy az ellenkezőjét üzeni. Ha pl. az édesanya azt mondja ölbe kérezkedő gyermekének: ,,No, gyere!' - eközben pedig a kezeivel a türelmetlen elutasítás mozdulatát teszi, arcán pedig a bosszúság tükröződik, akkor ez a hívás egyben elutasítás is, benne van a valódi érzelmi tartalom is, melynek ez a lényege: ,,Zavarsz, most menj el!'. Ez a kétirányú üzenet. Így történik meg, hogy tudatos szándékunk ellenére mást közlünk, mint amit közölni akarunk. Hasonlót tapasztalhat meg pl. az a gyermek, aki feladata megoldásához segítséget kér a tanártól. Ha a tanárt tudatos szinten a kötelességteljesítés vezérli, tulajdonképpen azonban bosszantja, hogy megzavarta a gyermek, akkor elég, ha türelmetlenül dobol ujjaival az asztalon, vagy szórakozottan kinéz az ablakon. Ez a gyermek számára elég kétirányú üzenet ahhoz, hogy megérezze és felfogja a rejtett és szavakban nem tükröződő elutasítást. De ugyanez történik akkor is, amikor valakit szavakban arról biztosítunk, hogy szeretjük, de ezzel egyidejűleg mindent megteszünk azért - nem kell feltétlenül tudatosan tennünk -, hogy az elutasítás, az el nem fogadás metaüzenete is eljusson hozzá.
A kétirányú üzenet veszedelmes, a fejlődő személyiség számára pedig különösen egy életre bevésődő fájdalmas történés. Az információ kettős tartalma egymással ellentétes igényeket tükröz, mert a szülő ugyanarra a helyzetre vagy dologra vonatkozóan ellentmondásosan tájékoztatja gyermekét. A helyzet kettős szorításában a gyermek bárhogyan reagál, rosszat tesz, és ezt a szülő bünteti. A fejlődő személyiség megtanulja észrevenni a metaközléseket, az apró mozdulatokat, gesztusokat. Reakcióit fokozatosan arra építi, amit a testi kifejezési (meta-) formák közvetítenek felé, és közben a szavakkal, a beszéd tartalmával és jelentésével kevésbé törődik. Ennek eredménye aztán majd az lesz, hogy felnőttkorra gyanakvó, mindenkit fokozatosan megfigyelő, bizalmatlan emberré válik. Ha viszont a gyermek lemond a szavakat kísérő gesztusok értelmezéséről, akkor világát érzelmi, indulati és hangulati téren beszűkíti, nem fogja tudni megfelelően értelmezni mások közléseit. Így nem tud kifejlődni empátiás képessége sem. Ugyanakkor, ha csak a szavak lesznek viselkedésének irányítói, akkor sok tévedés, csalódás és kudarc éri. És ez kirekeszti az emberi kapcsolatokból, örömökből, a sikeres életvezetésből.
A kétirányú üzenet a korai fejlődési szakaszban még egy kedvezőtlen fejlődési irányt nyithat meg. Ez abban áll, hogy a fejlődő személyiség nem képes a szavak jelentését megfelelően elsajátítani. A szavak jelentése számára fellazul, és kialakulhat a ,,minden mindent jelent' vagy a ,,semmi nem jelent semmit' értékelésmód. A személyiség számára a szavakkal történő közlések értékét és értelmét vesztik. Ennek következménye pedig a teljes elzárkózás, a közlésképtelenség, a befelé fordulás lesz.
Elfordulva a világtól pedig csak a magányosság útjain haladhat tovább.
Saját, csonka világának foglya marad.
(Folytatjuk)