Bacsik Attila és a szerző felvételei

A nemzeti összetartozás napja alkalmából Kisoroszon június 1-jén tartottak megemlékezést. A 8 órakor kezdődő szentmise után a megjelentek a régi katolikus temetőbe vonultak. Az I. világháborúban elesettek tiszteletére emelt keresztnél a helyi Rozmaring ME szervezte az alkalmi műsort. A bemondó szerepét Szemerédi Lúcia egyetemi hallgató vállalta. A Gyöngykaláris vegyes kórus nemcsak dalokat adott elő, hanem a tagjai verseket is mondtak, valamint az I. világháborúban elesett kisoroszi katonák névsorát is felolvasták, akik a doberdói, bukovinai, piávéi, isonzói, kaporétói harcmezőkön vesztették életüket. A névjegyzék, mely 63 nevet tartalmaz, még nem végleges, további kutatómunkát igényelne. Beszédet Kabók Attila, a művelődési egyesület elnöke mondott. A többi közt a következőkről szólt:

— Számunkra, délvidéki, bánsági szórványmagyarok számára az összetartozás nem elvont eszme, hanem naponta megélt valóság. A trianoni döntés nekünk nemcsak történelmi seb, hanem olyan örökség, amely nap mint nap próbára tesz. Ám éppen ebből fakad az a csendes erő, amellyel őrizzük templomainkat, iskoláinkat, anyanyelvünket, közösségeinket. Ma azok előtt a hősök előtt hajtunk fejet, akik a hazáért életüket adták. Nevük felolvasásával nemcsak emlékezünk, hanem kötelességet vállalunk. Mert elfeledni őket nem szabad soha. Ezért imádkozunk ma együtt, ezért hajtunk fejet nemcsak a múlt hősei előtt, hanem azok előtt is, akik ma vállukon viszik e közösségek terhét. Mert hős nemcsak az, aki fegyvert fog, hanem az is, aki harangot húz, tanít, gyermeket nevel, és akkor is magyarul beszél, ha körülötte már senki más nem teszi. Nekünk, akik megtapasztaltuk a szétszakítottságot, kötelességünk békét hirdetni, miközben őrizzük azt, ami még megmaradt. A magyar közösségek megmaradásának záloga a templom és az iskola. Ezek az intézmények adják a nemzeti önazonosság alapját, és segítik, hogy a fiatal generációk is megőrizzék örökségünket, hidat képezve az anyaország és a régiók között — hangsúlyozta az egyesület elnöke.

A keresztnél az egyesület fiatal művészeti vezetője, Szekeres Andrea helyezett el koszorút. Ft. Csipak Csaba plébános megáldotta a keresztet, és az egybegyűltek imával emlékeztek az elesettekről.

Magyarcsernyén a június 4-én 20.25-kor kezdődő műsort az Ady Endre ME készítette. A helyszín a magyarcsernyei kultúrotthon udvara volt, ahol az egyesület szakosztályai léptek fel. A gyermekek énekeltek, és fáklyás táncot mutattak be. Az egyesület zenekara Hódi Ákos egyetemi hallgatóval kiegészülve Dalriada Ezer csillag című dalát adta elő. Az Őszirózsa asszonykórus a csernyeiek himnuszát és az Ima a hazáért dalokat énekelte. Flaman István citerajátékával kápráztatta el a közönséget, Csóti Erika fiatal tanárnő pedig Juhász Gyula versének elszavalásával gondolkodtatott el mindenkit a trianoni történtekről. Hódi Judit beszédében kiemelte:

— A nemzeti összetartozás napja nemcsak a múltra való emlékezés, hanem a jövő építése is egyben. Az összetartozásunk tudatának erősítése, a közösségek támogatása és a magyar identitás megőrzése közös felelősségünk.

Június 4-én alkalmam volt a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum eseményén is részt venni, mely szintén a nemzeti összetartozás napja jegyében telt. A nemzetközi rendezvénysorozaton a nagykikindai Slobodan Malbaški Alapfokú Zeneiskola is képviseltette magát. Détári Margit igazgató asszony lelkesen mesélte el benyomásait:

— A temesvári iskola egyik tanárától, Szabó Ferenctől kaptuk a meghívást, és igazán tartalmas napunk volt. A délelőtt folyamán népdaléneklési és rajzversenyen vettek részt a tanulók. Jó volt látni, hogy ennyi fiatal szeret énekelni, népviseletben megjelenni. Csodálatos magyar dallamokat hallhattunk. Dr. Erdei Ildikó igazgatónővel megbeszéltük, hogy a jövőben is ápolni és mélyíteni fogjuk a testvériskolai kapcsolatot. Nagyon szeretném, ha a nagykikindai közönségnek is alkalma lenne a temesvári Bokréta csoport táncosainak vagy citerásainak előadásait megcsodálni. Ez a nap igazán az összetartozásról és a magyarságunk megőrzéséről szólt. Boldog vagyok, hogy részese lehettem mindennek.

A rendezvényre a vendégek, versenyzők elsősorban Magyarországról (Szeged, Tarján, Vésztő) érkeztek, de néhány romániai település (Lugos, Újszentes) csapata is jelen volt. A népdalverseny kezdetén Szabó Ferenc tanító a következő szavakkal köszöntötte a versenyzőket, a felkészítőket és a megjelent szülőket:

— Mi nem sírunk a múltban történteken, Trianon után ha kevesebben is lettünk, mi azért erősek, ügyesek és jók vagyunk. Nem adjuk fel, nem fogyunk el azért sem. Azért beszélünk és énekelünk magyarul, járunk magyar iskolába, őrizzük a hagyományainkat, hogy megmaradhassunk magyarnak. Mert még egy ilyen szép nyelv, mint a magyar, nincs a földön. A magyar nemzet annyi mindent túlélt, hogy ez mind megerősítette. Legyünk erre büszkék!

A verseny és az eredményhirdetés után az iskolaudvarban felállított jurtában a honfoglaló őseink szokásairól, lakhelyéről tudtak meg sok mindent a gyerekek. Ezután az íjászatot és a karikás ostor csattogtatását nézhették meg és próbálhatták ki. A közös ebéd után a helyi Bokréta Néptánc- és Citeraegyüttes egyik csoportja mutatkozott be dinamikus citerajátékával. A város központjában is tettünk egy sétát, megcsodálva a nevezetes épületeket. A fagyizás is nagyon jólesett a rekkenő hőségben. Estefelé mindenki szedte a sátorfáját — a sátorfa szó magyarázatáról is hallhattunk a jurtában —, és bár szomorúan, de valami különleges bizsergéssel a szívünkben hazaindultunk. Igen, ez az az érzés, amelyet többször is jó átélni, s magunkkal vinni, hogy erőt merítsünk belőle. Mert igenis jó magyarnak lenni. Bárhol is élünk, sorsunk összekovácsol bennünket.