
A cserkészeknek köszönhetően az idén is elérkezett hozzánk a Betlehemi Békeláng, hogy megvilágítsa közösségünket, és fényességet hozzon a mindennapok során elszürkült szívekbe.

Mint minden évben, most is Bécsből érkezett. Az ENSZ ugyanis 1986-ot a béke évének nyilvánította, szimbóluma pedig, a bécsi cserkészek javaslatára, a betlehemi Születés templomában égő örökmécses lángja lett. Azóta a bécsiek a cserkészek kíséretében minden évben közvetítik ezt a lángot Európa más országainak cserkészei, civil szervezetei által. A gyertyával gyertyát gyújtó láng továbbítása szeretetre, összetartásra, békére ösztönzi az embereket.
Noha a bécsi ceremónián vajdasági cserkészek is részt vettek, hozzánk, Szabadkára mégis Csepelen keresztül vezetett a láng útja. Az átadásra december 23-án, aranyvasárnapon került sor a szabadkai református templomban. A lángot a csepeli 96-os számú Sólyom Cserkészcsapat csapatparancsnoka, a szabadkai származású Szöllősy Vágó János és lánya, Szöllősy Vágó Panna adta át, a csepeli és szabadkai cserkészek díszmenetének kíséretében, majd az istentisztelet Beszédes Mária lelkésznő vezényletével tovább folytatódott.
A csepeli cserkészek egyébként már egy nappal korábban, szombaton megérkeztek Szabadkára, így jutott idejük városnézésre, és a szabadkai 38-as számú Lorántffy Zsuzsanna cserkészcsapat, valamint a 22-es számú gróf Zrínyi Miklós cserkészcsapat is vendégül láthatta őket a kertvárosi helyi közösség épületében található cserkészotthonban. Az idei aranyvasárnapon tehát nem csupán a Betlehemi láng üzenete, hanem újabb barátok is érkeztek, hogy megmelengessék a szabadkai szíveket.