— Azért nehéz ezt megmondani, mert igazából én még bele sem csöppentem a rádiózásba, amikor már váltottam. Nem volt időm rendesen belekóstolni — meséli. — Az Újvidéki Rádió Takarodó című műsorát vezettem éjféltől hajnali 2-ig. Ez az egyetemi alapképzésem utolsó éve volt, s utána jött a felkérés a Magyar Szó sportrovatától, amikor letettem minden vizsgát. Mivel a sportrovatnak a legnagyobb része és a szerkesztősége is itt van Zentán, szülővárosomban, kézenfekvőnek tűnt, hogy idejöjjek. Azt nem mondom, hogy nem kedveltem a rádiózást, de az biztos, hogy ha megint rádióban kellene dolgoznom, nagyon ódzkodnék attól, hogy élő műsort, főleg élő reggeli műsort vezessek.

Fotó: Herédi Krisztián

* Akkor tehát sportújságírás. Milyen a jó sportújságíró? Hogyan kell jól írni a sportról?

— Az én életemben a szépírás és a sportújságírás egy kicsit egymás kontrasztjai voltak, jól kiegészítették egymást. Mert míg a szépírásnál kreatív lehettem, szárnyalhatott a fantáziám, addig a sportújságírás objektív. Hablatyolhatunk sok mindenről, de végül úgyis csak az eredmény számít. A legfontosabb az eredmény közlése, de mindig arra törekedtem, hogy ne csak egy egyszerű tudósítás szülessen a virtuális kézirataimnak köszönhetően, hanem megmagyarázzam az olvasónak, hogy oké, hogy gólt lőtt Ronaldo vagy Messi, de miért lőtt gólt. Miért éppen ők azok, akik abba a helyzetbe kerültek, hogy gólt lőhessenek.

* Te sportolsz?

— Az egyetemi éveim közepéig aktívan fociztam, aztán az egyetem miatt ez abbamaradt, de azóta is része a sport az életemnek. Állandóan futok, heti kétszer focizom egy baráti társasággal. 2021-re két tervem volt, az egyik, hogy lefussam a maratont, ez sikerült is. Rákészültem, több mint fél évig naponta kétszer oda-vissza lefutottam a Zenta és Adorján közti töltésen a távot. Aztán egy szombat hajnalban eldöntöttem, hogy aznap lefutom az egészet. A párom csak annyit mondott, hogy nem vagyok normális, de sikerült. A másik tervemről még nem beszélnék, mert ez még előttem van. Ha megvalósul, szívesen elmesélem.

Fotó: Forum Könyvkiadó

* Zenta Város Iuventus Pro Urbe díját is megkaptad az idén, amihez gratulálok. Biztosan örültél neki, hiszen tudom rólad, hogy lokálpatrióta vagy. Mik a kedvenc helyeid, tereid Zentán?

— Rengeteg lehetőséget látok ebben a városban, és annak ellenére, hogy megkaptam ezt a díjat, amit alázattal kell kezelni, én mindig kritikai éllel viszonyulok a városhoz. Most van kidolgozás alatt a 2022-től 2028-ig tartó projekttervezet, ahová bárki leírhatja, hogyan képzeli el 2028-ban a várost. Én le is írtam egy csomó ötletet, mellyel egy kicsit emberközelibbé tehetnénk a várost, mert szerintem van még bőven lehetőség erre, de nyilván vannak olyan kultikus helyek, amelyeket én is szeretek. A szórakozóhelyek közül a Mojo és a Zentrópia, imádom a Tisza-partot, szeretek ott sétálni, sétáltatni a kutyáinkat, imádom a Tiszát. A Tisza elképesztően meghatározza Zentát. A zentaiak nem tudnak a Tisza nélkül létezni. Én sem. És a töltés. A töltés az én életemben egy elég biztos pont, oda mindig ki lehet menni, el lehet vonulni, ha sétál vagy fut az ember. Most, hogy a párommal négy éve összeköltöztünk, történt egy lokális váltás is, a Tópartról kiköltöztünk a vasúton túlra, a Kertek helyi közösségbe. Tóparti gyerekként igazából akkor jöttem rá, hogy a Kertek közösségnek is van egy külön élete. Szoktam azzal viccelődni, hogy nem is kellene a vasúton túlra mennem, minden megvan a vasút innenső oldalán. Gyógyszertár, piac, bolt, pénzváltó, minden.

* És hogy állsz a polihisztorsággal? Ha jól tudom, néhány éve még azt vallottad, jó lenne polihisztornak lenni.

— Úgy állok vele, hogy ha visszatekintek a tíz évvel ezelőtti énemre, azt látom, hogy nagyon sok motivációja és terve volt, csak szegénykém egy kicsit még naiv volt, mert huszonhét évesen kezdek rájönni, hogy ez egy nagyon nehéz dolog. Minél többet tud az ember, annál inkább látja, hogy nem tud semmit. Most is, ahogy benne vagyok két-három fontosabb projektumban, azt veszem észre, hogy csak szűkül ez a tér, annyi apró részletük van a dolgoknak. Nagyon nehéz több mindenre ugyanolyan erővel fókuszálni. Hát így vagyok vele. A kutatási témám a délszláv háborúk irodalmi feldolgozása, s itt is látom, minél jobban ásom bele magam, hogy mennyire komplex.

Fotó: VIFÓ

* Hát igen, régen könnyű volt polihisztornak lenni, mert kevesebb dolog volt felfedezve, megírva. A Fekete normalitás a Forumnál jelent meg öt évvel ezelőtt. Szoktad újraolvasni az írásaidat? Ezt a könyvet például elolvastad azóta?

— Belekezdtem, de az első tíz oldalt összefirkáltam, mert állandóan javítgattam, úgyhogy letettem róla. Amióta megjelent a regény, nem tudtam elejétől a végéig elolvasni. De a többi írásomat, mely folyóiratokban, antológiákban, novellás- vagy elbeszéléskötetekben látott napvilágot, újra szoktam olvasni. Ezt azért tartom fontosnak, mert éppen tegnap küldtem két folyóiratba is szöveget, és azt vettem észre, hogy hajlamos vagyok ugyanarról a sztoriról írni újra meg újra. S ez zavar. Ezen szeretnék változtatni.

* Miért kezdtél el írni?

— A szépírás terápiás jelleggel jött az életembe tinédzserkoromban. Akkoriban nem nagyon ment az alvás, és hajnalban nem sok ember volt fent az akkor még kezdetleges Facebookon, nem volt kivel beszélgetnem, ezért elkezdtem magamból kifelé írni a dolgokat, és ez velem maradt. A regény is ennek egyfajta hozadéka volt. Most már nemcsak terápiaként szolgál, hanem szórakozásként is, hiszen úgy gondolom, hogy a szórakoztatóipar egy része a szépirodalom is. Sokan nem szeretik ezt így kijelenteni… Ezek által az írások által talán én is egy kicsit jobban meg tudom érteni a dolgokat, mert egyet hátrébb lépek a folyamatosan nyüzsgő világtól.

* Mit szeretsz olvasni?

— Mindent szeretek. Most éppen két könyvet olvasok, az egyik Obama önéletírása, a másik pedig Tamás Gáspár Miklós Antitézise. Általában több könyvet olvasok egyszerre. Az egyik mindig egy könnyedebb hangvételű, romantikus, nyálas, a másik pedig vagy valamilyen szakirodalom, vagy más komolyabb, tudományos alkotás, mert nem mindegy, mikor mit olvasok. Este már nem tudok ezekre odafigyelni, olyankor jönnek a romantikus sztorik, melyeknek öt oldal után úgyis tudom a végkifejletét, de azért nem hagyom abba. Minden évben igyekszem 52 könyvet elolvasni, azaz minden héten legalább egyet. Néha egy kicsit csalok a képregényekkel, de úgy vagyok vele, hogy egy jó képregénnyel is eltöltök annyi időt, mint egy hosszabb regénnyel. De még így sem olvasok annyit, amennyit szeretnék.

Fotó: Gergely József

* Kreatív írásból tartasz foglalkozásokat fiataloknak. Te magad is fiatal vagy, mégis, szerinted lehet-e definiálni a mostani fiatalok stílusát, a témákat, melyekről írnak?

— Azért ezeknek a foglalkozásoknak nem feltétlenül az a céljuk, hogy kitermeljék a következő nagy vajdasági írónemzedéket. Volt csoportom, ahol azt éreztem, mindenki tehetséges, s olyan is, ahol azt, hogy muszájból vannak itt. Mindkettő hasznos volt. Mert ez utóbbi csapatnál is éreztem, hogy amikor kikapcsolták az agyukban azt, hogy ez valami muszáj dolog, tudták élvezni. Nagyon nehéz lépést tartani a technológiai fejlődéssel, ezáltal azokkal a témákkal is, amelyek a mostani fiatalokat foglalkoztatják. Mondok egy példát: a feleségem öccse most lett tizenhét éves, és le kellett töltenem a TikTokot, hogy valamilyen szinten kapcsolatot tudjak teremteni vele egy nehéz időszakában, mert máshogy nem tudtunk kommunikálni. A mai fiatalok nem használják a Messengert, mert ott már csak az „öregek” vannak. Új platformokat keresnek, de lassan az idősebb generáció is felfedezi ezeket magának, így a fiatalok onnan is elmenekülnek egy újabbra. Azt vettem észre magamon, hogy nekem ez fárasztó. Én meg szeretném érteni ezt a világot s azt, hogy például a fiatalok hogyan jutottak el a 9/11 évfordulóján a TikTok-videóktól oda, hogy a Wikipédia linkjeit kövessék, és utánaolvassanak, mi is történt húsz évvel ezelőtt. Mi nem így viszonyulunk ezekhez a dolgokhoz, és ráfogjuk, hogy a fiatalok elbutultak, nem olvasnak, közben csak máshogy informálódnak. El kell fogadni, hogy az a textuális világ, amelyet mi megszoktunk, egyre inkább áthelyeződik a vizualitás irányába, és ők máshogy dolgozzák fel ezt, mint mi. Ez pedig természetesen az írásaikban is megjelenik. Szabadabban foglalják bele ezeket a technológiai vívmányokat a szövegeikbe. Én a mai napig ódzkodom ettől.

* És te írsz mostanában? Mikorra várható új könyv?

— Írni mindig írok. Beszélgettünk már erről a többiekkel. Celler Kis Tamás is mondta, hogy nekem igazából már van egy kötetre való novellám, valamint megtaláltam egy évekkel ezelőtti kéziratom is, mely hosszabb, mint a Fekete normalitás, de nem tudom, mihez kezdjek vele, nem tudom, ki akarom-e adni a kezeim közül. Van még egy kézirat, melyről tudom, hogy regényt szeretnék írni belőle, ennek kicsivel több mint a fele már megvan. Ez is egy elég személyes történet, akkor fog megjelenni, ha lesz rá időm befejezni. Amikor ez lesz a prioritás az életemben.