home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A szépet, a jót, a becsületes utat kerestem
Orosz Ibolya
2007.12.19.
LXII. évf. 51. szám
A szépet, a jót, a becsületes utat kerestem

A feledhetetlen pillanat: a Magyar Köztársaság elnöke, Sólyom László átadja a kitüntetést (Szabó Attila felvétele)Sötét öltöny, délceg testtartás, barátságos mosoly - így fogad szabadkai otthonában a született úriember és nyugalmazott diplomata Balla László. Abban a lakásban, melyben szinte...

A feledhetetlen pillanat: a Magyar Köztársaság elnöke, Sólyom László átadja a kitüntetést (Szabó Attila felvétele)

Sötét öltöny, délceg testtartás, barátságos mosoly - így fogad szabadkai otthonában a született úriember és nyugalmazott diplomata Balla László. Abban a lakásban, melyben szinte minden bútordarab, szőnyeg, festmény, váza, emléktárgy egy tartalmas és kalandos életútról mesél. Arról az útról, melyet élete párjával és lelki társával, Piroskával járt végig - hiszen gyermekorvos felesége mindenhová követte őt. 1969-ben Iránba is, ahol (1973-ig) Balla László volt Jugoszlávia első magyar nemzetiségű nagykövete. Majd a következő küldetésre, állomáshelyre, amikor a férjét Jugoszlávia ghánai, togói, libériai és benini nagykövévé nevezték ki. Ha jól emlékszem, nagyköveti küldetésének végén jártam először ebben a mesés lakásban - s hallgattam a diplomata izgalmas történeteit. Most, karácsony előtt abból az alkalomból kerestem fel, hogy az idén, szeptember 13-án Szabadkán, a Magyar Köztársaság Szabadkai Főkonzulátusán Sólyom László államfő személyesen adta át neki Magyarország magas állami kitüntetését. Kezembe adja az oklevelet, arról olvasom: ,,...Balla László nyugalmazott nagykövetnek a magyar identitás és anyanyelv megőrzése érdekében végzett több éves tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét adományozza.
- Ez egy olyan kitüntetés, amely szinte a koronája mindazoknak az elismeréseknek, amelyeket az életemben kaptam. Nagyon-nagyon megörültem neki, hiszen annak a törekvésemnek szólt, ami egész életemben vezérelt: ha csak tehettem, azt magyar ügyben tettem. Már egyetemistaként is Belgrádban, a magyar diáksegélyező vezetőségében. Olyan vendégeket hívtunk meg körünkbe, mint Szabó Lőrinc vagy Szent-Györgyi Albert, ismerkedtünk a magyar Nobel-díjasainkkal.
A második világháború előtt a Bánságból és Bácskából sok magyar fiatal folytatott egyetemi tanulmányokat Zágrábban (oda a gazdagabb polgárok gyerekei mentek) és Belgrádban. Belgrádban működött - valamikor 1934/35-ben alakult - a Bolyai Farkas Diákegyesület, amelynek mintegy 130 tagja volt. Belgrád kellős közepén egy gyönyörű épületben évente egyszer magyar bált szerveztünk, diáksegélyezéssel foglalkoztunk - nyáron, a szünidőben házaltunk, pénzt gyűjtöttünk, hogy támogatni tudjuk azokat, akik rászorulnak kedvezményes ételre, segélyre, serkentettük őket, hogy mind több magyar fiatal be tudja fejezni az egyetemet. 1941-ben, amikor látni lehetett, hogy ebből baj lesz, kitört a háború, én oszlattam fel a diákegyesületet. Mondtam nekik: ,,Gyerekek, pakoljatok, menjetek át Budapestre. Mi is ezt tettük későbbi feleségemmel, Piroskával, aki 1944-ben Szegeden szerzett orvosi oklevelet, én pedig Budapesten fejeztem be tanulmányaimat: 1943-ban vehettem át az építészmérnöki diplomámat.
* Kalandos élete során - Szabadkán középiskolai igazgató, a szabadkai járás alelnöke, a Tartományi Képviselőház küldötte, nagykövet - ez a Bolyai-történet másodszor is fölbukkant az életében...
- Amikor néhány évvel ezelőtt Zentán megnyílt a Bolyai tehetséggondozó gimnázium, megkerestek engem, hogy ,,Laci bácsi, úgy tudjuk, szép gyűjteménye van a Bolyai Farkasokról, mi pedig kiállítást szeretnénk csinálni, és ehhez kérjük a segítségét. A gyűjteménnyel tele volt egy szekrény, s azt mondtam nekik: ,,Itt van, vigyétek. Aztán jöttek azzal az ötlettel, hogy meg kell alapítani a Bolyai Farkas Alapítványt a magyarul tanuló tehetségekért, és addig nem hagytak békén, míg el nem vállaltam az alapítvány közgyűlésének elnöki posztját. Elvállaltam, és örülök annak, hogy 90 éves létemre még képes vagyok tenni valamit a közösségért. Az alapítvány vezetőségéből nemrég jártak nálam, hogy ünnepségre készülnek Zentán - hát elmegyek.
* Élsportoló volt, úszóbajnok, jugoszláv és magyar országos bajnok, 1940-ben ezerötszáz méteren Európa ötödik legjobbja... Erről szobája falán száznál több érem tanúskodik, az albumokban pedig korabeli újságcikkek: ,,U nedelju u Beogradu pliva Bala (Vasárnap Belgrádban Balla úszik). Sajnos, az olimpiára nem juthatott ki (az elmaradt a háború miatt), de később szeniorként is folytatta, elment, ahová csak hívták, mind Kanizsára, mind Honoluluba...
- A sport azért remek dolog, mert összeköti az embereket - bármennyire igyekeznek is ezt a küldetését tönkretenni. Számítgatással semmit sem lehet rendesen csinálni, a sportban különösen nem: ott a teljesítmény számít. Meg az, hogy részt kell venni... Ahogy szeniorként a magyarkanizsai maratonon is rendszeresen részt vettem éveken át, leúsztam a 3,5 kilométert. Legutóbb a tévések kérésére megfogtam a legfiatalabb úszónak, egy kislánynak a kezét. Ez a kép jelent meg az újságokban is azzal a képaláírással, hogy: a két úszó közötti korkülönbség kereken 80 év. Így igaz. Ám a sportban szerzett érmeknél is kedvesebb emlékem, nézze, ez az emlékplakett, amelyet a szabadkai építészeti középiskola tanáraként, igazgatójaként kaptam s melyen ez áll: ,,Az ön lelke meghódította a mi szívünket. A negyedikes végzős diákjaimtól, a fiataloktól kaptam, ezért mondom, hogy ennél talán nincs is szebb elismerés.
* Nagybecskereken született (1918), a híres Messinger Gimnázium diákja volt, sokan ma is nagybecskerekinek tartják. Mégsem szülővárosának, hanem Szabadkának a díszpolgára - ezt az oklevelet 2004-ben vehette át -, azé a városé, ahol 1947-ben telepedett le...
- Elégedettséggel tölt el, hogy Szabadka díszpolgára lettem, mert ez elismerése mindannak, amire Nagybecskereken, az egyetlen magyar törvényszéki bíró édesapám tanított: hogy egész életemben a szépet, a jót, a becsületes utat keressem. És én azt tettem. Tettem a dolgom nagykövetként, s tettem később is Szabadka életében. Most mégis azt kell mondanom: jó, hogy abbahagytam a politikát, mert belebetegedtem volna. Abba biztosan, amit Újvidék csinált Szabadkával. Az egy gyalázat. Tizennyolc éves koromban Újvidék 27 000 lakost számlált, ugyanúgy, mint Nagybecskerek, Szabadka viszont komoly város volt. Ma Újvidéknek 300 000 lakosa van, egyetemi központ, a 100 000 lakosú Szabadka pedig háttérbe szorult. A mai fiatalok ezt nem is tudják, de én sok mindent megéltem, láttam, s ezért fáj Szabadka esete. Egész életemben igyekeztem rendesen és becsületesen dolgozni, a lehetőségeim szerint igyekeztem segíteni. Az élet azonban egy kiszámíthatatlan valami. Sok minden nem úgy alakult, ahogy szerettem, szerettük volna. Mégis úgy érzem, hogy sikerült helytállnom ezekben a nehéz évtizedekben is.
Ehhez a helytálláshoz gratuláltam, s kívántam további jó egészséget Balla László nyugalmazott nagykövet úrnak. Aki nagyon szereti Márai Sándort: az író teljes naplója, az a budapesti 19431944-es mindig ott van a keze ügyében. Aki sohasem vezetett személygépkocsit - nem volt, ma sincs autója. S aki soha nem törte a fejét nyaraló vagy családi villa építésén, mert nem érdekelte, nem érdekli a pénz. Mintha ezzel a tartással is példát akarna mutatni a ma politikus-generációjának: az úriember mércéje nem az, hogy milyen márkájú autója van.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..