home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A szeneskamra titka
Perisity Irma
2023.02.03.
LXXVIII. évf. 4. szám
A szeneskamra titka

Figyelemreméltó életszemlélettel kezdte történetét az idős hölgy, akivel néhány alkalommal megbeszéltük a találkozót, melyet aztán lemondott. Úgy érezte, ezért magyarázattal tartozik, hát élettörténete bonyolultságára hivatkozott. Meg egyébként is, tiszteletben tartja a mondást, mely szerint három a magyaré. Ez a harmadik próbálkozása, hogy leüljünk lejegyezni sorsát.

— Amióta világ a világ, hétmérföldes léptekkel fejlődik — kezdi történetét E. — Kivétel ezalól az emberek felfogása, a kialakult társadalmi rétegek. Ha volt is időnként haladás ezen a téren, gyakran túl sokáig topogott egy helyben, és a hiányosságokat mindig az egyén sínylette meg. Például még ma is megtörténik, hogy nem nézik jó szemmel a fehérek és a színes bőrűek egyenjogúságát, a gazdagok mindent megtesznek, hogy még véletlenül se kerüljön a családba hozzájuk nem illő személy, nemcsak az iszlám államokban másodrendűek a nők, hanem szinte az egész világon. Egyszóval minden változik, de leglassabban, legnehezebben az ember és a felfogása. Fiatal koromban én lettem volna erre az élő példa, ha mertem volna vállalni a következményeket. Nem tettem, de ráment szinte az egész életem.

Tanyasi származású vagyok, a szüleim tehetősebb családokból kerültek össze. A szüleik gazdag parasztok voltak, hatalmas tanyával, cselédlakásokkal, rengeteg földdel, mely nemcsak jólétet, hírnevet nyújtott, de jó előre meghatározta a családtagok életútját is. Tudom, az olvasó majd hitetlenkedve csóválja a fejét, de az idősebbek még emlékeznek azokra az időkre, amikor — főleg tanyasi környezetben — jobban tisztelték a hagyományokat, mint a törvényt. Hárman voltunk testvérek, a bátyám után öt évvel született a nővérem, majd két év után én. Amikor a világra jöttem, már más szelek fújtak, államosították a nagyszülők vagyonának jelentős részét, de a szüleimnek még mindig volt annyi, amennyit a törvény megengedett. Úgy emlékszem, anyámék ezt „nagymaxinak” hívták. Nem voltak már cselédjeink, de betakarítási időszakban sok napszámos dolgozott a földjeinken. A bátyám egyetemre járt. A szüleim, de főleg az apám nagyon sokat várt tőle, viszont sajnos nem kapta meg, mert a bátyámat huszonegy éves korában elvitte egy tüdőgyulladás.

Mivel a nővérem nem nagyon szeretett tanulni, rám esett a választás, hogy „magasiskolát” fejezzek be, ahogy apám mondta. Így kerültem a gimnázium után az újvidéki egyetem mezőgazdasági karára. Otthon már nagylányszámba vettek a szüleim, ki is szemelték számomra a megfelelő, vagyoni szempontból hasonló család egyetlen fiát. Ismertük egymást, együtt jártunk elemibe, de eszembe sem jutott mint udvarló. Eleinte anya is csak néha utalt arra, hogy Dezső milyen szorgalmas, de nem erőltette a témát. Én az egyetemen megismerkedtem egy tuniszi fiúval, akinek az anyja ázsiai, az apja belgrádi volt. Eleinte az előadásokon találkoztunk, beszélgettünk, de harmadéves koromban már javában udvarolt. Közben a szüleim lerendezték a kiszemelt legény szüleivel, hogy mihelyt megszerzem az oklevelet, összeházasodunk. Ezt velem is közölték. Eleinte azt hittem, csak ugratnak, de láttam, hogy a helyzet komoly. Megmondtam, hogy én szerelmes vagyok egy kreol bőrű évfolyamtársamba, és ha lediplomázom, hozzámegyek feleségül. Ezen igencsak megdöbbentek. Két héttel később, amikor hazamentem hétvégére, apám közölte, hogy otthon maradok, nem pénzelik tovább a tanulmányaimat, és nem is mehetek vissza Újvidékre. A nővérem segített, hogy mégis elutazzak Újvidékre, és beszéljek Piterrel. Nem értette, mi kifogásuk van a szüleimnek ellene, de nem magyarázhattam meg neki.

Azt tudtam, hogy a szüleim segítsége nélkül abban a pillanatban nem tudnám magam fenntartani, hát elbúcsúztunk. Mindketten sírtunk. Ő megesküdött, hogy nem megy haza nélkülem. Négy hónap múlva férjhez mentem a kijelölt fiúhoz. És elkezdődött számomra az élet parasztgazda-feleségként. Egy éjjel, amikor a férjem vadászni ment, Piter eljött hozzám. Kétségbeesve kérte, rejtsem el, mert úgy gondolja, megölt egy férfit verekedés közben, és a rendőrség keresi. Az alsó udvarban több melléképület volt, melyet sosem használtunk. Az egyikben valamikor szenet tároltunk, ide vittem Pitert. Nem sokat gondolkodtam, az volt a fontos, hogy pillanatnyilag biztonságban legyen. Csaknem két évig élt ebben a szeneskamrában, és ennek az időszaknak, a titkolózásnak külön regény kellene. Szinte magam sem hiszem, hogy mindazt elviseltem. Időnként még ott is aludtam nála. Mert életem végéig szeretni fogom. Kapcsolatba léptem a szüleivel, és egy éjszaka az apja eljött érte. Akkor már úgy éltem a férjem mellett, mintha a testvérem lett volna, gyerekünk sem született. Három évvel ezelőtt a testvére értesített, hogy Piter meghalt. Nem nősült meg. Csak a halála után tüntettem el a kamrában a nyomokat. Nem akartam, hogy rajtam kívül bárki is megismerje a szeneskamra titkát.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..