- Szabó Attila fotója

Klemm József, az Újvidéki Rádió igazgatóhelyettese, a Pro Média Újságíró-iskola vezetője, a Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának a tájékoztatással megbízott tagja március 15-én Szabad Sajtó-díjat kapott. Az elismerés jó alkalomnak kínálkozott arra, hogy elbeszélgessünk a vajdasági magyar tájékoztatás jelenlegi helyzetéről.
* Elsőként a kialakulóban lévő vitára utalnék, amikor megkérdezem: lehet-e, szabad-e díjat átvenni a jelenlegi anyaországi kormánytól?
- Bevallom, kicsit szomorúan olvastam a téma kapcsán kialakult vitát. Számomra ugyanis ez ismét a magyarságon belüli tragikus megosztottság bizonyítéka. Nem arról beszélünk, megérdemelte-e valaki az elismerést, nem arról, hogy mit tett valaki saját szakmáján belül a vajdasági magyarságért, hanem arról, hogy MI hátat fordítsunk-e NEKIK, akik másként gondolkodnak, és bizonyos döntéseikkel megbántottak, megsértettek, esetleg megaláztak bennünket. Ha visszapillantok, el kell mondanom, hogy újságíróként, a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konventjének egyik alapító tagjaként, de a Telepi Rádió kabaréműsorának szerzőjeként is mindig az összefogást, a megegyezést, a megbékélést szorgalmaztam, és ma is azt vallom, hogy a széthúzás az egész magyar közösség rákfenéje, határon innen és határon túl, az anyaországban és a külhoni magyar közösségekben egyaránt. Saját elveimet hazudtoltam volna meg, ha ezúttal másként viselkedtem volna. Arra gondoltam, hány magyar tanító, tanár, orvos, művész, közalkalmazott van a Vajdaságban, akikről az anyaország nem tud semmit, pedig egész életüket az itteni kis magyar közösség boldogulásának szentelték. Ezért a kérdésedre válaszolva azt mondom: becsüljük meg jobban a saját értékeinket, és tegyünk is annak érdekében, hogy mindazok, akik talán még nálunk is jobban megérdemlik, kapjanak méltó elismerést azért, amit a vajdasági magyarságért tesznek.
* Milyen jelenleg az általános helyzet és hangulat a vajdasági magyar újságírásban?
- Nem akarom szépíteni a helyzetet, borúlátó viszont nem tudok lenni, ezért hadd mondjam így: van egyfajta forrongás, és ez nem biztos, hogy rossz. Tőlünk, mindannyiunktól függ, hogy ez az átmeneti állapot milyen irányba alakul majd. Az elégedetlenség, ami tagadhatatlan, arra kényszeríthet elsősorban bennünket, szakmabelieket, hogy tegyünk valamit a helyzet javítása érdekében. Úgy érzem, most volna szükség elsősorban a szakma összefogására. Kicsit fel kellene rázni álmából a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületét, amelyet éppen azért hoztunk létre, hogy közösen tegyünk valamit a jobb tájékoztatás érdekében. Jó lenne párbeszédet kezdeni a civil szférával arról, hogyan látja a helyzetet, valamint a hazai magyar politikusokkal is a sajtó és a politikum viszonyáról, arról, hogyan szolgálhatjuk leghatékonyabban a vajdasági magyar közösség érdekeit anélkül, hogy összekevernénk a ránk kiosztott feladatokat, értsd: anélkül, hogy a sajtó politizálni, a politikum pedig szerkeszteni akarna.
* A nehézségek és az esetleges viszály érződik-e a műsorokon, lapokon, amelyek az olvasó, hallgató, néző élé kerülnek?
- Ha most azt mondanám, hogy nem dicsekedhetünk túlságosan a vajdasági magyar sajtó minőségével, akkor ez csak egy magánvélemény volna. Tény és való viszont, hogy nagyon is elkelne egy elfogulatlan felmérés arról, milyen is a mai vajdasági magyar sajtó színvonala. Már régóta kezdeményezem, hogy végezzünk szakmai felmérést, vessük alapos elemzés alá elsősorban a Magyar Nemzeti Tanács fennhatósága alá tartozó Magyar Szót, Hét Napot és Képes Ifjúságot. Egy ilyen elfogulatlan szakmai elemzésből nemcsak a hibák derülnének ki, hanem a lehetőségek is, és ez elsősorban az említett szerkesztőségeknek nyújthatna segítséget a jövőbeli munkához. Később a közszolgálati rádió és tévé esetében is jó lenne elvégezni egy hasonló elfogulatlan szakmai elemzést.
Nagy mulasztásunk - és ebben vállalom a személyes felelősséget is -, hogy a mai napig nem készült el az egységes vajdasági magyar médiastratégia, minek alapján meghatároztuk volna, melyek a tájékoztatási prioritások, milyenek a vajdasági magyarság igényei és lehetőségei ezen a téren. Ami viszont biztató, végre megtettük az első lépést ebben az irányban: a Magyar Nemzeti Tanács döntése alapján közvélemény-kutatás készült a vajdasági magyarok tájékoztatási szokásairól és igényeiről. A hamarosan nyilvánosságra kerülő adatok alapján pótolni lehet majd a hiányt, meghatározhatjuk, milyen médiumokra van szükségünk, hogyan tudjuk ésszerűen befektetni a rendelkezésünkre álló pénzt, miként szavatolhatjuk azt, hogy a folyósított eszközök valóban oda jussanak, ahol legjobban fel tudjuk őket használni. Kiváltságosakra valóban nincs szükségünk, de mindenképpen ügyelnünk kell arra, hogy a tömbben, a szórványban és a szigetmagyarságon belül is megőrizzük azokat a médiumainkat, amelyek nélkül a vajdasági magyarság anyanyelvű tájékoztatása hiányos lenne.
* Véleményed szerint a megváltozott anyaországi támogatási rendszer mekkora hatással lesz a vajdasági magyar sajtó működésére?
- Félek, hogy az elmúlt időszakban túlságosan is rászoktunk arra, hogy a vajdasági magyar sajtó működését és fennmaradását az anyaországi támogatásoktól tesszük függővé. Korántsem állítom azt, hogy a segítségre nincs szükség, ha azonban nem teremtjük meg újságjaink, rádióink, tévéink stabil gazdasági hátterét, akkor az említett médiumainkat állandó létbizonytalanságra és stagnálásra ítéljük. Mindenképpen szükség lenne arra, hogy a szerb államtól is kiharcoljuk a kisebbségi sajtó sokkal hatékonyabb támogatását, olyan törvények meghozatalát, amelyek esetükben szavatolnák a pozitív diszkriminációt, olyan alapok létrehozását, amelyekből Szerbia pénzelné a magyar adófizető polgárok által igényelt sajtóorgánumokat. És persze, az sem lenne rossz, ha kinevelnénk néhány fiatal sajtómenedzsert, aki tudná, hogyan lehet hatékonyabban gazdálkodni a - bevallom - eléggé szűkös anyagiakkal.
* Jelenleg milyen a Pro Média Újságíró-iskola iskola megítélése, anyagi, műszaki ellátottsága?
- Nem akarok panaszkodni, hiszen a kezdetektől fogva itthon és az anyaországban is felismerték az újságíróképzés fontosságát, és támogatták is a munkánkat. Sajnos, ebben a támogatásban nem volt tervszerűség, minden évben meg kellett, meg kell vívnunk a kis csatánkat az iskola fennmaradásáért, és ez akadályozza a még sikeresebb oktatást. Jelenleg az ötödik nemzedéket oktatgatjuk a szegedi vendégtanárokkal együtt, ezúttal éppen Szabadkán, mert diákjaink nagy többsége észak-bácskai, így a viszonylag jól felszerelt újvidéki tanterem, ahol számítógépeink vannak, sőt egy kis gyakorlóstúdió felszerelését is terveztük, kihasználatlanul áll. Meggyőződésem, hogy jelenleg a vajdasági magyar újságírás legnagyobb problémája az új, fiatal, képzett, lelkes újságíró-nemzedék hiánya. A szakma elöregedett, a szerkesztőségek nem képesek önállóan kinevelni az utánpótlást.
* Többször beszéltél már az európai színvonalú, de szellemiségében magyar újságírás szükségességéről. Megvalósulni látszik-e ez a szerkesztőségekben?
- Azt hiszem, ma már minden valamirevaló vajdasági magyar sajtószervben elfogadott követelmény az utóbbi, a nem csak a nyelvében, hanem a hozzáállásában, érzületében is magyar tájékoztatás művelése. Persze, mindig lehet javítani az elért színvonalon, de jó, hogy az itteni szerkesztőségek belátták: fel kell vállalni a vajdasági magyarság sorskérdéseit, ezt a kisebbségi közösséget kell szolgálni, a vajdasági magyarságot kell ellátni olyan mennyiségű és minőségű információval, amely szavatolhatja, hogy a többséggel egyenrangúan tudjon szerepet vállalni a társadalmi történésekben, sorsa alakításában és felkészülni az uniós közeledésből eredő kihívásokra, lehetőségekre.
Ami az európai színvonalat illeti - ezt egykori BBC-s munkatársként jól tudom -, még nagyon messzi vagyunk a céltól. Első lépésként tudatosítanunk kellene, hogy az újságíróknak szükségük lenne állandó továbbképzésre, évente öt-hat szakosított tanfolyam befejezésére, hogy lépést tudjanak tartani az új technológiákkal és az információelmélet terén elért eredményekkel. Noha vannak borúlátó jóslatok is, én őszintén hiszek abban, hogy a vajdasági magyar újságírásnak lesznek még nagy napjai, évei, évtizedei. Lehet, hogy ez csak egy nagy álom, de vallom, hogy sohasem ér el nagy eredményeket az, aki nem tud, nem mer nagyokat álmodni.