Az UNESCO közgyűlése 1999-ben február 21-ét az anyanyelv nemzetközi napjává nyilvánította, hogy ezáltal is ráirányítsa a figyelmet a Föld nyelvi sokszínűségére és arra is, hogy ha nem használjuk, nem éltetjük az anyanyelvünket, akkor elveszhet az identitásunk egy részével együtt.
Csantavéren nőttem fel, ott sajátítottam el kristálytisztán a magyar nyelvet, és mindig büszke voltam arra, hogy nem használok szerb vagy angol szavakat a beszédemben. Már gyermekként fontosnak tartottam, hogy egy szónak minél több szinonimáját megismerjem, és hogy a beszédem választékos, gazdag legyen. Hittem a könyvek tanító erejében, és az általuk megismert világ meg az, hogy a faluban szinte mindenki magyarul beszél, egy nagyon erős nyelvi biztonságot adott. Később ennek a hátrányaival is találkoztam, amikor Szabadkán nem tudtam vagy nem mertem szerbül megszólalni, és arról voltunk „híresek” mi, csantavériek vagy például a bácskossuthfalviak, hogy nem beszéljük a többségi nyelvet. Ez gyakran kínos szituációkat okozott, de valahogy mégis felülírta mindezt az a büszkeség, hogy Vajdaság nyelvileg egyik leghomogénebb településéről származom. Előadói készségekkel nem vagyok megáldva, de faltam a költőink, íróink sorait, és láttam, / élveztem, / gyönyörködtem benne, milyen csodálatosan bánnak a magyar nyelvvel. Amikor megtudtam, hogy a más nemzetiségűek számára a magyar egy határozottan nehezen elsajátítható nyelv, akkor még büszkébb lettem arra, hogy ennek a gyönyörű nyelvnek a birtokosa vagyok.
Ha végignézek a kulturális események éves naptárán, azt látom, hogy rengeteg fiatalban, szülőben, pedagógusban ott van ez a törekvés, hogy ápoljuk, gondozzuk, éltessük, fényesítsük az anyanyelvünket. Beszédművészeti táborok, szavalóversenyek, mesemondó találkozók, versenyek, és még sorolhatnám, mennyi alkalom van Vajdaságban arra, hogy megőrizzük a beszédünk, az anyanyelvünk értékeit.
Akár újságot, akár szépirodalmat írok, állandó kihívás, hogy megtaláljam a megfelelő kifejezést, hogy kerüljem a szóismétlést, hogy olyan szavakból álljon a cím, amelyek felkeltik az olvasó érdeklődését. Ez nemcsak egy szakmai törekvés, nemcsak izgalmas játék, hanem küldetéstudat is, hiszen az anyanyelvünk az örökségünk, melyet méltón kell továbbadnunk. A törekvésünknek meglesz az eredménye. A sok azt akarom között a minap azt mondta a nagyobbik fiam, hogy erre vágyom. Egyre beljebb merészkedik az anyanyelvünk tengerébe.
