Szabadságunk jelképe: a vajdasági magyarság lobogója a szabadkai Városházán - Szabó Attila felvétele

2006. március 15-e, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója a vajdasági magyarság életében történelmi eseménnyé lett: a szabadkai Városháza homlokzatán ennyi év várakozás után végre szabadon kibomlott a vajdasági magyarság lobogója. Ez alkalomból JÓZSA László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondott ünnepi beszédet:
,,Tisztelt ünneplő gyülekezet, Hölgyeim és Uraim!
Március 15-e az a nap, amikor a szabadság hőseire emlékezünk. Pest-Buda polgáraira, a városlakókra, akik 1848-ban, ennek a napnak reggelén még mindennapos gondjaikkal keltek, de estére már azzal feküdtek le, hogy a saját kezükbe vették sorsuk irányítását. Ma 158 éve, esernyővel a kezükben, megváltoztatták Magyarország történelmét és kivívták a szabadságot.
Mindez azért történhetett meg, mert akkor is igaz volt a középkori bölcsesség: a városi levegő szabaddá tesz. 1848-ban a szabadság városról városra terjedt. És a szabadság városai néhány nap alatt átalakították egész Európát. Palermo, Nápoly, Milano, Párizs, München, Bécs és Pest után Szegeden, Debrecenben, Kolozsvárott, Pozsonyban, Prágában, Berlinben és Frankfurtban is győzött a forradalom.
Abban az időben a liberális ellenzék politikájának fókuszában az érdekegyesítés és a közteherviselés eszméje állt, amelynek célja számos, évszázadok óta fennálló társadalmi ellentét feloldása volt. Mert elődeink tudták, hogy a szabadságnak jólétet is kell hoznia. Ezért nem véletlen, hogy a forradalom hetében hozott törvényeikkel egyszerre kívántak szabadságot és jólétet biztosítani.
A szabadság és testvériség forradalmi eszményei az európai politika vezető eszméivé váltak, és -- minden visszaesés, reakció, szörnyű zsarnokság, világháború ellenére -- azok is maradtak.
Négy évvel ezelőtt pedig végre nekünk, vajdasági magyaroknak is megadatott, hogy a modernizálódó Európa eszméinek szellemében rendezzük be az életünk egy részét. Akkor a hazánknak rendelt országban is megszületett a Kisebbségi törvény, amely számos vonatkozásban lehetővé tette a közösség érdekeinek képviseletét, a kisebbségi önkormányzatiságot, a szabad döntéshozatali autonómiát.
Eredmények ezek, amelyeket a cselekvő politizálásnak köszönhetünk. Tények igazolják: oktatásügyünkért, kultúránkért, sajtónkért, és egyáltalán, önazonosságunkért tenni, cselekedni kell -- és lehet. Ezt bizonyítják választott képviselőink, akik önkormányzatainkban vagy a Tartományi Képviselőházban, a végrehajtó hatalomban, intézményeinkben, és egyáltalán, mindennapjainkban teszik dolgukat a köz érdekében. Fel kell ugyanakkor ismernünk azt is, amit elődeink szűk 160 évvel ezelőtt felismertek: a szabadságnak jólétet is kell hoznia. Ma a kisebbségi közösség szellemi és egzisztenciális jóléte egyaránt fontos.
Néhány perc múlva itt a Városháza homlokzatán szabadon fog lengeni a vajdasági magyarság zászlaja. Következménye ez egy érdekérvényesítő politikának. Ez a politika felismerte, hogy a szabadság képezi az érdemi tartalmat, a szimbólum pedig a lelki megjelenítése a szabadságnak. Jóleső az a felismerés, hogy Szerbiában vannak olyan politikai erők, amelyek méltányolják a kisebbségek szabadságigényét. Vannak olyan erők, amelyekkel szót lehet érteni akkor, amikor jogos igényeinkért állunk ki.
Itt és ma ünnepeljük együtt a nemzeti szabadelvű gondolatok hagyományát, ugyanúgy, mint szürke hétköznapjaink eredményeit. És legyen a kibomló zászló egyaránt záloga mind ünnepi, mind köznapi örömeinknek.