Ekkor azonban hirtelen előkerült az egyik bronz mellszobor. Megőrzését egy tisztességes polgártársunknak köszönhetjük, aki még anno kicsempészte a szerb katonai raktárból, és egy tanyai kútban rejtette el. Halála után özvegyére bízta a titkot. Amikor az idő, főleg a rendszer alkalmasnak bizonyult rá, az asszony átadta Szabadka város ügyészének, dr. Békeffy Györgynek. Először mindenki Telcs Edének tulajdonította a művet, ám később, a háború után, Magyar László szabadkai levéltáros végleg tisztázta a kérdést: csakis Stróbl Alajos alkotása lehet a szobor. A 40-es években ugyanis sehogyan sem tudták eldönteni, hogy vajon a MÁV vagy Szabadka város tulajdona-e. Sorsa tehát nem tisztázódott, emiatt nem is állították fel újra. 1944-ben azonban ismét nyoma veszett, talán ismét valaki elrejtette.
A háború után ismét találgatások kezdődtek el róla. Magyar László újból megpróbált ezeknek a végére járni. Úgy vélték, van egy hasonló szobor a Városi Múzeum galériájában, ám az márvány, nem lehet tehát az egyik szóban forgó emlékmű sem. Volt egy másik alkotás is, azt Telcs Ede unokaöccse, Teles Imre 1959-ben kikérte, elvitte, és annak is nyoma veszett. (Forrás: Kovács Zita: Az elveszett szabadkai Erzsébet szobortól Keglovich szegedi műterméig.)
A szobrok után még kutatni kell, hiszen nincs kizárva, hogy azok is itt vannak valahol. A Stróbl Alajos-emlékmű talapzatának titkáról azonban lehet, hogy lehull a lepel. A mellékelt képeken látható alkotások hasonlóságot mutatnak. Egyetlenegy szépséghibája van csak a dolognak: a megtalált talapzatról hiányzik az „Erzsébet királyné 1900” felirat. Nem tudni, hova tűnt. Hogy megoldást találjunk, behatóbban kellene megvizsgálni, ám ehhez át kellene szállítani a vasútállomás hátsó udvarából. Nem tartom kizártnak azt a lehetőséget sem, hogy a monarchista igától szabaduló korszakban az erre felhatalmazott személyek lekaparták a feliratot — talán egy új szobortalapzatot előkészítendő, vagy csak azért, mert így akarták megmenteni a bezúzástól. A korabeli képek alapján nem lehet megállapítani, hogy a feliratot vésték, festették vagy kiöntött betűkből készítették. Azt sem zárhatjuk ki azonban, hogy az 1918 óta enyésző kőtömbről egyszerűn lekopott az írás.
Érdeklődtem a vasútállomáson a talapzat sorsa iránt, ám egyenes választ nem kaptam, mivel senki sem tudta, hogy miről van szó. Igaz ugyan, egyszer megüzenték, hogy az Tito szobrának a talapzata volt. Ha ez igaz, akkor legalább érthető, miért hiányzik róla az eredeti felirat. Az ilyenfajta átalakításokon nem kell csodálkozni, hiszen városunkban normális jelenség, hogy a szocialista ideológia vívmánya ráépül az előző rendszer hamvaira.
Megpróbáltam felmérni, hogy 1898—1914 között hány és milyen Erzsébet-szobrot állítottak fel. Szép számban találtam ilyeneket az egykori Magyarország területén: Vajdaságban nem kevesebb, mint öt darab állott — Versecen, Zichyfalván, Felsőmuzslyán és kettő Szabadkán. A Stróbl Alajos művének mintájára készült Erzsébet-szobrok közkedveltek voltak. Nemcsak nálunk, hanem számos más helyen is állt ugyanilyen bronzból öntött mellszobor. Az eredeti, amiről a többit mintázták, Miskolcon található. Voltak egyforma Erzsébet-szobrok is, ám a talapzat és a díszítőelemek mindig különböztek egymástól. Ezzel azt is kizárhatjuk, hogy a vasútállomás hátsó udvarában roskadozó talapzat egy másik szobor része lenne.
A legfőbb bizonyítéka a talapzat eredetiségének maga a helyszín, vagyis az, hogy a vasútállomás hátsó udvarában van. Ha ez valóban a MÁV tulajdonát képezte, akkor 1918-ban úgy gondolhatták, maradjon továbbra is az, valahova elteszik, és majd lesz vele, vagy belőle valami. Aztán jöttek az újabb generációk, rendszer- és ideológiaváltások, és elfeledkeztek róla.
Szedlár Rudolf így zárja publikációjának sorait: „Ha feltesszük magunkban a kérdést, hogy kiről emlékezzünk meg, vagy kiről feledkezzünk meg a történelmi személyek közül, akkor legegyszerűbb, ha teszünk egy sétát a városban, és megnézzük a mostani emlékműveket vagy táblákat. A válasz egyértelmű lesz. A szabadkai Erzsébet-szobrok körüli rejtély, véleményünk szerint még ma sincs véglegesen tisztázva.”
Teljes mértékben egyetértek e sorok írójával. Csupán annyival egészíteném ki gondolatmenetét, hogy igenis kutatni kellene utánuk (nemcsak az Erzsébet-szobrok után). Ki tudja, mit rejtenek Szabadka elhagyatott zugai vagy a tanyai kutak mélye. Kezdetben érdemes lenne a vasútállomás udvarában található talapzattal foglalkoznunk: átszállíttatnunk olyan helyre, ahol tovább nem romlik az állapota, és ahol megőrizheti méltóságát.
Ha írásom megjelenése után a szobor talapzata végleg eltűnik, legalább megbizonyosodom arról, hogy jó nyomon jártam, és valóban a szabadkai Erzsébet-szobor talapzatát találtam meg. Ezt azonban nem szabad megengednünk, hiszen van már elég sok „eltűnt” műemlékünk.