A múzeum kiállítása időrendi sorrendben kalauzolja végig a látogatókat a Duna menti svábok történetén, a XVIII. századi betelepülésüktől indulva egészen az 1944. évi tragikus üldöztetésükig. A tárlat első része az új hazát kereső német telepesek érkezését és letelepedését mutatja be, akik a Habsburg Birodalom ösztönzésére érkeztek erre a vidékre. Külön részt szentelnek a sváb közösségek vallási életének. Ennek a gyűjteményanyagát jórészt a környékbeli, már nem is létező vagy már romos állapotú templomokból kimentett szobrok és kegytárgyak alkotják. Az 1923 és 1944 közötti időszakban a 91 vajdasági katolikus parókia közül 24 teljesen német nyelvűként volt számontartva, további 4 pedig csak részben volt német. A sváb lakosság 80 százalékban római katolikus vallású volt.

A kiállítóterekben négynyelvű feliratok mesélik el egy-egy témakör lényegét, továbbá a megértést segítő animációkat, filmrészleteket is vetítenek. Azt is megtudhatjuk, hogy a tárgyak legnagyobb része lakossági felajánlásokból származik, és még ma is gyakran kerülnek elő eddig ismeretlen relikviák, melyek egy-egy pincében vagy padláson álltak elfeledve. A hétköznapi élet tárgyi emlékei révén is közelebb kerülhetünk a zombori és környékbeli sváb családok mindennapjaihoz: bútorok, háztartási eszközök, viseletek, gyermekjátékok, egykori újságok, névjegykártyák is helyet kaptak az összeállításban.

Külön figyelmet érdemel a mezőgazdasági és ipari tevékenységek bemutatása. A svábok híresen szorgalmas és jól szervezett földművesek és iparosok voltak, jelentős szerepet töltöttek be a helyi gazdaság fellendítésében. A gabonatermesztés, a gyümölcsészet, a kézműipar, valamint a kisüzemi termelés világa is megelevenedik a tárlat által.

Külön hangsúlyt kap az oktatás szerepe is. A XIX. századra a német ajkú lakosság körében is kiépült az iskolahálózat, melynek egyik legerősebb központja Apatin volt. A sváb családok kiemelten figyelnek a gyermekeik taníttatására, ezt a szemléletet erősítette az 1933-ban Újverbászon megnyitott német nyelvű tanítóképző is, mely a korszakban fontos szerepet töltött be a pedagógusképzésben és a német kulturális identitás megőrzésében. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a sváb közösségek szellemi és kulturális téren is erőteljesen jelen voltak a korabeli Vajdaság életében.

A kiállítás végén a XX. század sötétebb fejezetei következnek: az 1944. évi események, a sváb lakosság üldöztetése, elűzése és internálása. Ebben az időszakban csaknem negyedmillió német hagyta el Vajdaságot, legnagyobb részük Bánátból menekült — ez végleg megváltoztatta a régió etnikai térképét. Fotók, dokumentumok és tárgyi emlékek idézik meg ezt a tragikus korszakot, mely mély nyomot hagyott a közösség életében. Az egyik leghajmeresztőbb bemutatott tárgy talán a körtési (Kruševlja) gyűjtőtábor halotti anyakönyve, de a II. világháborús fegyverek látványa is mélyen elgondolkodtató. Mindez arra is emlékeztet, milyen súlyos következményekkel járt a németekre kivetett kollektív bűnösség elve, mely egész közösségek eltűnéséhez vezetett Vajdaságban. Ma már csak kevesen maradtak közülük, pedig kulturális örökségük, munkamoráljuk és közösségépítő szerepük jelentős értéket képviselhetne a mai társadalomban is. A tárlat így nemcsak a múltat mutatja be, hanem párbeszédre is hív, a megértés és az elfogadás jegyében.