Úgy döntöttem, kipróbálom, milyen lehet Netflix-felhasználónak lenni. A kártyaadataim megadása után a játékkonzolomon regisztráltam magam, ami által a páromnak is fontosabbá tettem a fekete monolitot, melyre ő csak pénzkidobásként és porfogóként tekintett. Gondoltam, ha mással nem is, ezzel már nyert ügyem van.

Az alkalmazás megnyitása után döbbentem rá, hogy ez egy piszkos tánc lesz. Miért? Azért, mert nem értékelések alapján osztályozzák a filmeket, hanem egy profil szerint, melyet rólunk mintáznak. Ez segít egy algoritmusnak, hogy megkeresse számunkra a legvonzóbb filmeket. Így döbbentem rá, hogy nem is szeretem igazán a Nolan-, Fincher-, Linklater- és Cronenberg-filmeket, melyekkel korábban tömtem magam, hanem hatalmas Adam Sandler-rajongó vagyok. Igen, hazudtam magamnak, amit egy csodálatosan pontos algoritmus segített kikövetkeztetni. Szarkazmus vége.

Nos, a Sandler-maraton után elmondhatom, hogy kellemeset csalódtam Amerika üdvöskéjének filmes munkásságában. A Netflix is közleményt adott ki, melyben azt mondja, esze ágában sincs megszakítani a színész-producerrel folytatott közös munkát, hiszen a mozgóképei megtekintése kimagaslóan magas számadatokat produkál. Sandler csak azt adja, amire a nagyközönségnek szüksége van, és ezzel nincs semmi gond. Filmes sznobként megannyi alkotásról mondtam le, mely, mint kiderült, ugyanúgy megmosolyogtatott vagy éppen megríkatott, egyszóval szórakoztatott.

Mint már említettem, az első hónap teljesen ingyenes. Azaz csak volt, hiszen annak már egy hónapja, hogy először igénybe vettem a szolgáltatást. Szerencsére automatikusan átutalták maguknak a következő, már prémiumot felszámoló hónapra a fizetendő pénzösszeget. A szarkazmusnak itt már valóban vége.

És miközben az elérhető filmes adatbázisban keresgélek, felszólal a The Time of My Life valahol a szürkeállományomban, hiszen a piszkos tánc folytatódik.