home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A spanyolok után a franciák is hódítanának?
Zvekán Péter
2020.03.20.
LXXV. évf. 11. szám
A spanyolok után a franciák is hódítanának?

Jó néhány éve annak, amikor egy olyan cikket írtam, hogy a spanyol világ egy-két éven belül bekebelezi a zeneipart, és ez így is lett. Olyan mértékben terjedt el a latino muzsika, hogy manapság már a nyári slágerek jelentős része ilyen. S amíg a latin zene uralkodni látszik, szép lassan fel-felbukkannak a francia nyelvű előadók és szerzeményeik. Ezt az utóbbi időben kollaborációkkal fűszerezik, szóval lehet, hogy már kopogtat az új vonal?

Először is tisztázzuk, az utóbbi néhány évtizedben is voltak olyan francia nyelvű előadók, akik már nemzetközi vizeken is sikereket értek el, legalább egy számmal. Gondolok itt például Alizée-re, akinek 2000-ben megjelent Moi… Lolita című szerzeménye akkorát ment, hogy dallamát a mai napig nem feledjük, de nem is engedik nekünk, hiszen még most is játsszák a rádiók ezt a csaknem húszéves dalt.
 



A másik, aki kapásból eszembe jut, a belga Stromae és az Alors on danse, mely 2009-ben konkrétan gigasláger volt. Mindeközben Ingrid Alberini, művésznevén csak In-Grid ontotta az olyan dalokat, mint a Tu Es Foutu vagy az In Tango. Róluk azonban az utóbbi időben nemzetközi szintéren nem hallani, viszont vannak relatív új előadók, akik igen ígéretesek.
 


 

Jelenleg az egyik legmenőbb arc a francia nyelvű dalok világában a kongói származású Gandhi Djuna, vagy művésznevén Maître Gims. Ez a srác 2015-ben adta ki az Est-ce que tu m'aimes? (Szeretsz-e?) című dalát, mellyel meghódította az egész világot. Ezt később még rengeteg másik sláger követte, de közülük kiemelném a spanyol nyelvű, Malumával közösen felvett Hola Señoritát — mert a spanyol már annyira menő, hogy felemeli a franciát — vagy az éppen most futó Reste címűt, melyet nem mással, mint az angol legendával, az egykori The Police frontemberével, Stinggel vett fel.
 


 

Ne feledkezzünk meg Indiláról sem (eredeti nevén Adila Sedraïa), aki 2013-ban lopta be magát a szívünkbe a Dernière Danse című számával. Nos, aki akkor úgy gondolta, hogy ez a francia zeneszerző és énekes csak egy úgynevezett one hit wonder lesz, az jó nagyot tévedett. Az azóta megjelent dalai közül kiemelném az S.O.S.-t vagy a jelenleg is futó Parle à ta têtét.
 


 

Persze a menő francia nyelvű előadók állandó jelenléte mellett meg-megjelennek az egyelőre csak egydalosok is, például napról napra egyre nagyobb slágerré válik a LIZOT és Holy Molly által felvett Menage A Trois is, de ez csak egy a sok közül.

Nem gondolom, hogy máris olyan dömping volna, hogy a csapból is ezek a számok szólnának, de egyre többször halljuk a dalokban magát a francia nyelvet, ami nekem személy szerint tetszik. Hogy a jövőben milyen mértékben fognak az ilyen szerzemények terjedni, azazhogy mekkora szeletet akarnak maguknak a zeneipar tortájából, az majd kiderül. Egy biztos, a hódításra a jelen pillanat tökéletes. Szóval elő a francia nyelvű dalokkal, a világ készen áll!
 


Képek: gh.ambafrance.org, starkarena.co.rs

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..