Az egyszerű, hosszú, vékony tésztaszálakból álló étel ma már világszerte ismert és kedvelt, de története évezredekre nyúlik vissza, fajtái változatosak, elkészítési módjai pedig szinte végtelenek. A spagetti szó az olasz spaghetto kicsinyítő képzős alakja, a spago szóból ered, mely fonalat jelent. A tészta tehát nevét alakjáról kapta — vékony, hosszú, fonalszerű formájáról. Bár sokan az olaszokat tekintik a tészta kitalálóinak, a tésztaszerű ételek eredete valójában jóval régebbre nyúlik vissza.

A történészek és a régészek vitatják, hogy pontosan hol és mikor jelent meg először a tészta. Egyes elméletek szerint Kínában már i. e. 2000 körül fogyasztottak hosszú, lisztből és vízből készült tésztákat, és Marco Polo hozhatta be Európába a XIII. században. Más kutatások viszont azt sugallják, hogy a tészták különböző változatai egymástól függetlenül fejlődtek ki a világ több pontján — így például a rómaiak vagy az arabok is ismerték a szárazon tárolható tésztaféléket. Az első írásos emlékek Olaszországból a XII. századból származnak, ahol a szicíliai Trabia városában durumlisztből készült, szárított tésztát említenek, melyet hosszú távra is el lehetett raktározni. Ez a leírás már igen hasonlít a mai spagettihez.

A spagetti szerepe Olaszország gasztronómiai identitásában megkérdőjelezhetetlen. A XIX. században a paradicsommal való párosítása új fejezetet nyitott: a spagetti alla napoletana vagy alla marinara (paradicsomszósszal) ikonikus étellé vált. Később a spaghetti bolognese (raguval) és a spaghetti carbonara is világhírű lett. A spagetti az olasz kivándorlók révén az Egyesült Államokban is rendkívül népszerűvé vált a XX. században, ahol sajátos változatai is kialakultak — például húsgombóccal tálalva (spaghetti and meatballs). A spagetti azóta a gyors, olcsó, tápláló, mégis ízletes ételek szimbólumává nőtte ki magát a világ számos országában. Természetesen a tészta igazi népszerűsége nem teljesedhetett volna ki minden idők legfontosabb és legkedveltebb feltétje, a paradicsomszósz nélkül, melyet a XVIII. századi Olaszországban már széles körben használtak pizzákon és spagettikben. A paradicsomszósz első ismert leírása a L’Apicio moderno olasz szakácskönyvben jelent meg, melyet Francesco Leonardi római séf szerkesztett 1790-ben.

Bár elsőre egyféle, hosszú tésztaszálakból álló ételnek tűnhet, a spagetti különböző vastagságban és hosszban készülhet. Az alábbiakban néhány népszerű fajtát sorolunk fel:

Spaghettini: vékonyabb változat, gyorsabban megfő.

Spaghetti alla chitarra: négyzetes keresztmetszetű tészta, melyet hagyományosan egy húros kerettel (chitarra) vágnak.

Spaghettoni: vastagabb, lassabban fő meg, de tartalmasabb.

Integrale: teljes kiőrlésű lisztből készül, egészségesebb alternatíva.

Gluténmentes spagetti: kukoricalisztből, rizslisztből vagy más gabonából a gluténérzékenyek számára.

Régiók és márkák szerint a tészták textúrája, rugalmassága és íze is változhat, így a választás mindig igazodhat az elkészítendő ételhez. Az olasz kivándorlók és az élelmiszeripar globalizációja révén a tésztaételek világszerte elterjedtek, különösen a XIX. században. A spagetti ma már minden szupermarketben, étteremben vagy otthonban megtalálható az Egyesült Államoktól kezdve Japánon át Dél-Amerikáig. Japánban például egyes spagettiszószokat a helyi ízléshez igazítottak — létezik szójaszószos, algás vagy halalapú változat. Dél-Amerikában sokszor sajtos vagy húsos, csípős szósszal tálalják. A Közel-Keleten is megjelent, ahol gyakran bárányhússal és fűszeres mártásokkal kerül az asztalra. A spagetti népszerűsége annak is köszönhető, hogy egyszerre kínál kulináris élményt és praktikus: jól tárolható, gyorsan elkészíthető, tápláló és ezerféleképp variálható.

A klasszikus spagetti elkészítéséhez néhány alaplépést kell követni:

Tésztafőzés: A spagettit bő, sós, forrásban lévő vízben 7—12 percig főzzük, a kívánt állagot figyelembe véve (al dente — enyhén harapható, ez az olasz preferencia). Fontos, hogy ne főzzük túl, mert akkor elveszíti rugalmasságát és ízét.

Leszűrés: A megfőtt tésztát leszűrjük, de nem öblítjük le hideg vízzel, kivéve, ha hidegen tálaljuk. A keményítőréteg ugyanis segít a szósz megtapadásában.

Szósz: A szósz lehet egyszerű paradicsomos, húsos ragu, tejszínes, sajtos, halas vagy zöldséges. A klasszikus változatok közé tartozik a spaghetti carbonara (tojással, pecorinóval, guancialéval), spaghetti alla puttanesca (fokhagyma, kapribogyó, olajbogyó, paradicsom) vagy aglio e olio (fokhagyma, olívaolaj, csili).

Tálalás: A tésztát összeforgatjuk a szósszal, és friss parmezánnal, bazsalikommal vagy egyéb feltétekkel tálaljuk. Fontos, hogy a tészta ne külön kerüljön a szószra, hanem egyesüljön vele.

Bárki elkészítheti, bárhol megvásárolható, és szinte végtelen lehetőséget kínál az ízek, formák és alapanyagok játékához. A spagetti tehát nem csupán egy étel, hanem egy univerzális nyelv, mely összeköti a különböző kultúrákat — egy tányéron.