A válogatott egyik legjobbja Mikler Roland, a MOL—Pick Szeged kapusa volt, aki lenyűgöző védéseivel az őrületbe kergette a soros ellenfél játékosait, hiszen gyakran a fizika törvényeivel ellentétes mozdulatokkal mentette meg csapatát a biztos góltól. Az 1984-ben született kapussal a dán Aalborg elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt néhány nappal beszélgettem az újszegedi katlanban.

* Pályafutásod Dunaújvárosban kezdted, mely csapat akkoriban a Szeged és a Veszprém mögött a harmadik legerősebb volt az országban. Milyen emlékeket őrzöl arról az időszakról? 

— Csakis szépet és jót, de végtelen szomorúsággal tölt el, hogy a városban már nincs férfikézilabda. Abban az időben Dunaújváros jelentős bázisnak számított, mely nagyon sok játékost adott a nemzeti válogatottnak és több első osztályú csapatnak is. Nagyon sajnálom, hogy az az együttes már nem létezik, és nem járhatunk oda bajnoki mérkőzéseket játszani. Női csapat még működik a városban, de ott sem túl biztató a helyzet.

* 2010-ben kerültél Szegedre. Ekkor még nem sikerült megszerezni sem a bajnoki címet, sem a kupagyőzelmet, viszont az EHF-kupát megnyertétek. 

— A negyedik év végére igazán összeért a csapat, és abban az idényben érkezett hozzánk Juan Carlos Pastor mester. Tanulóév volt a 2014. esztendő, de valami csoda folytán sikerült az elődöntőben Németországban legyőzni a Füchse Berlint, a döntőben pedig a francia Montpellier-t. Akkor már tudtam, hogy elmegyek Szegedről, de az EHF-kupa-diadal után nyugodt szívvel és szeretettel engedtek el a szegediek, még akkor is, ha a nagy riválishoz szerződtem.

Mikler Roland (Szalai Attila felvételei)

* A királynék városában öt év alatt négy bajnoki címet és kupagyőzelmet gyűjtöttél be, három alkalommal Bajnokok Ligája-döntőt játszottál, a trófeát azonban egyszer sem sikerült megszerezni.

— Sikeres öt évet töltöttem Veszprémben. Nehéz azokról a BL-döntőkről beszélni, ahol az ember ezüstérmes, de az elveszített döntők is sokat adtak nekem szakmailag, rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Addig még nem adatott meg nekem, hogy 20 000 ember előtt fussak ki a pályára, ott pedig akkor kellett a legjobbnak, a legrutinosabbnak lenni, amikor ekkora lehetőség előtt állt a csapat. Sajnos mindháromszor elrontottuk, de nagyon közel voltunk a trófeához.

* 2019-ben tértél vissza Szegedre. Mi indokolta a váltást, és hogyan fogadtak újra Szegeden?

— A veszprémi időszakban rendszeresen tartottam a kapcsolatot Pastor mesterrel és Marko Krivokapić másodedzővel, akik mindig jelezték nekem, hogy nagyon szívesen látnának újra a csapatban. A jövőmről való tárgyalás alkalmával olyan bizalmat éreztem a részükről, amely nagyon fontos számomra ahhoz, hogy jól teljesítsek. Úgy döntöttem, hogy öt év után eljött az idő a váltásra, az új impulzusokra. Ennyi idő alatt a csapat kicserélődött, viszont a lelátón, a nézőtéren, a városban rengeteg régi baráttal, ismerőssel és olyan emberekkel találkoztam, akik élnek-halnak a csapatért. Mindannyian nagy szeretettel fogadtak. Biztosan voltak olyanok is, akik a veszprémi tartózkodásom alatt nem szimpatizáltak velem, én viszont igyekszem úgy védeni, hogy mindenkinek visszakerüljek a szívébe, és akkor nyilván a csapat is még előrébb lép.

* A magyar bajnokságot tizenhat győzelemmel és egy vereséggel vezetitek. Szegeden a cél nem lehet más, mint a bajnoki cím?

— Igen, ez nem is kérdés. Nem lesz egyszerű, hiszen a Veszprém rendkívül jó csapat, és ő számít esélyesebbnek. Őt nyomja a teher, bennünket pedig a bajnoki trófea visszaszerzése motivál. A magyar kupagyőzelem is fontos, a nagy álom pedig a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, a final fourba való jutás.

* A Bajnokok Ligája A csoportjában a Barcelona mögött a második helyen álltok. A négyes döntő lehet a maximum, ami az idén sikerülhet, vagy a csapat többre is képes lehet?

— Előbb jussunk be a final fourba, a többit majd meglátjuk. Sosem szabad ennyire előretekinteni, mert akkor elbukunk a következő akadályban. Mindig a soron következő mérkőzés a legfontosabb. Célunk a hétvégi, Aalborg elleni meccset megnyerni, és a csoportban a lehető legjobb helyet megszerezni. Ennek megvalósulása esetén majd gondolkodunk a további lehetőségeken.

* 2014-ben mutatkoztál be a magyar válogatottban. Címeres mezben számos világ- és Európa-bajnokságon védtél, illetve a 2012. évi londoni olimpián is ott voltál.

— Legszívesebben a legutóbbi Európa-bajnokságra emlékszem vissza. A csapat tét, valamint különösebb nyomás és elvárás nélkül utazott ki a kontinensviadalra. Nagyon szépen bemutatkoztak azok a játékosaink, akik korábban még nem tapasztalhatták meg egy nagy világverseny légkörét, nem játszhattak olyanokkal, akik ellen az Eb-n kétnaponta kellett pályára lépniük. Ha csapatunk együtt marad, és ellenféltől függetlenül továbbra is ilyen vagány módon játszik, akkor a 2022. évi, részben hazai rendezésű Eb-n jelentősebb célok is kitűzhetőek.

A mágikus szegedi polip (Szalai Attila karikatúrája)

* Káprázatosan védtél az Eb-n, a kommentátor sokszor szinte önkívületi állapotban üvöltötte a neved.

— Sosem vagyok elégedett magammal, mindig szeretnék többet nyújtani és jobban szerepelni. Ha a kapusteljesítmény jó, akkor elöl a srácok sokkal bátrabban játszanak, hiszen tudják, hogy a hibákat hátul ki lehet javítani. Ha gyenge hátul a játék, akkor elöl is nehézkesebbek a támadások, és a csapat nem tud olyan felszabadultan játszani. Az Eb-n jól működött a védekezésünk, a legtöbb mérkőzésen hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez, elöl pedig olyan játékosok kézilabdáztak kimagaslóan, akikről eddig a nemzetközi porondon nem nagyon hallottak az ellenfelek.

* A középdöntőt három vereséggel és a szlovénok elleni győzelemmel fejezte be a válogatott. Ha a svéd—portugál kettős közül bármelyiket legyőztétek volna, az már elég lett volna az elődöntőhöz és az olimpiai selejtezőhöz. Ekkorra elfáradt már a csapat, vagy megjelent a teher a vállatokon?

— Mindkettő. A teher mindenképp megérkezett a csapat vállára azzal, hogy a négy közé jutásért játszhattunk, illetve hogy 1 pont elég lett volna az olimpiai selejtezőhöz. A svédek elleni mérkőzés előtt úgy éreztem, hogy legyőzzük őket. Sajnos elfáradtunk, támadásaink akadoztak, és csak 18 gólt lőttünk, ezzel nem lehet legyőzni még a saját magához képest gyengélkedő svéd válogatottat sem. A portugálok elleni mérkőzésre már elfogytunk, ráadásul ellenfelünk olyan játékot mutatott, amellyel nem nagyon tudtunk mit kezdeni.

* Sikeres pályafutás áll mögötted, ám külföldi csapatban még nem védtél. Lett volna-e lehetőséged valamikor külföldre szerződni?

— Nem érzem magamban, hogy nekem külföldön kellene játszanom. A szegedi éveim alatt Németországból kaptam ajánlatot, de nagyon jól döntöttem, hogy még két évet Szegeden maradtam. A külföldi szereplés kimaradt, de nem bánom, hiszen magyarként sok éven át az ország két legjobb csapatában játszhattam egy nagyon meghatározó poszton. Szem előtt voltam és vagyok, ami a válogatott szempontjából nagyon fontos, mert több, külföldre szerződött kézilabdázó kikerült a látókörből, nem látták minden héten őket, és később már nem nagyon számítottak rájuk. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy itthon játszhattam és játszhatok, egyik évemet és klubomat sem cserélném le egy külföldön eltöltött idényre vagy klubra. Büszke vagyok, hogy Magyarország két legjobb csapatában kézilabdázhattam, kézilabdázhatok.

* Tudjuk rólad, hogy lemezlovasként is tevékenykedtél.

— Jó kis hobbinak indult, és az is maradt. Természetesen nem járok az éjszakába fellépni. Dunaújvárosban, amikor még nem szerepeltem ilyen rangos mérkőzéseken, és „csak” a magyar bajnokikra kellett összpontosítani, akkor egy-egy hétvégén belefért a buli. A hobbim leginkább az utazásaim alatt jön elő, készítem az újabbnál újabb mixeket, és azzal pörgetem, hangolom magam a meccsekre. Még mindig ez az, ami a legjobban kit tud kapcsolni.