Beszélgetés Ágoston Kálmán nyugdíjas csókai kőfaragóval — A múlt évben nyugdíjba vonult Ágoston Kálmán hosszú évekig foglalkozott kőfaragással. Kifogástalan munkáját sok sírkő bizonyítja. A családi vállalkozás azonban nem szűnt meg, hiszen apáról fiúra szállt. Kálmán bácsit arra kértem, meséljen a kezdetekről.
— 1969-ben Rábéról jöttem Csókára, itt kezdtem el az inasiskolát. Természetesen ez abban az időben egészen más volt, mint napjainkban. Akkor valóban kitanulhattuk a szakmát, hiszen kevesebb elmélet és sokkal több gyakorlat volt. Kőfaragó lettem, majd bevonultam katonának, később raktárosként dolgoztam. Az 1980-as években az építészeti vállalat, melyben dolgoztam, munkavezetői iskolába küldött. Az élet úgy hozta, hogy főállásban nagyon keveset foglalkoztam a szakmámmal, mellékállásban viszont szívesen faragtam a követ.
• Néhány éve céget alapított a fiával.
— Amikor egyre rosszabb lett a helyzet az országban, és a munkahelyem is megszűnt, úgy döntöttem, visszatérek az eredeti szakmámhoz, a kőfaragáshoz. A magam ura lettem. Fiammal együtt bejegyeztettünk egy céget, melynek ő lett a tulajdonosa, én meg az alkalmazottja. Így lettem a munkavezetőként ledolgozott hosszú évek után a saját vállalkozásunkban munkás. Mi terméskövet és műkövet is használunk. Az évek során sokat változott a technológia, de ebben a szakmában napjainkban is nagyon sok emberi erőre van szükség.
• A kőfaragás melyik részét szereti a legjobban?
— A munkában nem válogatok. Szeretem a szakmát a tervezéstől egészen a kivitelezésig, talán ezért nem fáradtam bele. Lépcsőket, pultokat, asztalokat, vázákat, párkányokat is készítettünk, ezen a környéken azonban a sírkövek a legkeresettebbek.
• Mennyire kell lépést tartani a szakma fejlődésével?
— Én a saját munkáim által tudtam magam a leginkább fejleszteni, és erre biztatom a fiamat is. Az elkészült munkák elemzése sok újdonságra világít rá, a tapasztalat is mindig felhasználható, és a tudásomat is szívesen megosztom a fiammal. Toleranciára mindig szükség van, így tudunk igazán jól együttműködni.
• Manapság egyre nagyobb a kínálat, a kereslet ellenben az életszínvonallal együtt csökken. Hogyan lehet ilyen körülmények között fenntartani egy vállalkozást?
— Igen, a helyzet évről évre nehezebb, az emberek csak a legszükségesebbet vásárolják meg. Ennek ellenére — vagy talán a több évtizedes tapasztalatnak köszönhetően — együttműködésünk a megrendelőkkel továbbra is elfogadható. Én abban hiszek, hogy egy cég sikeressége leginkább a jó munkamegosztástól függ.
• Nyugdíjasként hogyan telnek napjai?
— A napi ritmus nem sokat változott. Az unokám, Ivett viszont gyorsan el tudja vonni a figyelmemet a munkáról. A kedvéért általában félreteszem a szerszámokat.
