home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A sajtó szabadsága inkább támasz, mint ellenség
(Tha)
2015.03.18.
LXX. évf. 11. szám
A sajtó szabadsága inkább támasz, mint ellenség

A magyar sajtó napja alkalmából Zentán, a Városi Múzeumban átadták a vajdasági magyar újságírás legrangosabb elismerését, a Napleány-díjat és a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének szakmai díjait.

A megjelent kollégákat és vendégeket — közöttük dr. Tóth Anikót, Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulját, Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét és Ceglédi Rudolfot, Zenta község polgármesterét — Tóth Lívia, a VMÚE elnöke köszöntötte. Alkalmi beszédében Kossuth Lajost idézte, aki a következőket mondta a sajtószabadságról: „Hol az uralkodó nem önkény, hanem csak élő törvények szerént uralkodhatik, a sajtó szabadságában inkább támaszra, mint ellenségre talál a kormány.”

Szórvány kategóriában a zombori Dunatáj hetilap négy és fél évtizedes kitartó munkáját és a nyugat-bácskai magyarság tájékoztatásában betöltött szerepét emelték ki. A díjat F. Cirkl Zsuzsanna főszerkesztő vette át. A legjobb fiatal újságírónak járó elismeréssel Madár Anikót, az Újvidéki Rádió szerkesztő-műsorvezetőjét jutalmazták, akiről a méltatásban elhangzott, hogy műsoraiban érezhető mind a beszélgetőtárs iránti empátiája, mind a témával kapcsolatos tájékozottsága, valamint az olvasottsága is. Írott sajtó kategóriában a fennállásának hetvenedik évfordulóját ünneplő Képes Ifjúságot tüntették ki. A lap minden körülmények között, a viharos, történelmi időszakokban is kiállt olvasótábora mellett, és jelenleg is együtt lélegzik azokkal a fiatalokkal, akik nemcsak olvasói, hanem formálói is az újságnak — állt az indoklásban. Az elismerést Szögi Csaba felelős szerkesztő juttatja el a szerkesztőségnek. Elektronikus sajtó kategóriában a Szabadkai Rádió magyar műsorainak tizenegy tagból álló stábja érdemelte ki a VMÚE díját a közszolgálatiság maradéktalan és magas szintű megvalósításáért. Németh Ernő megbízott fő- és felelős szerkesztő valamennyi munkatársát szólította, hogy közösen ünnepeljenek. Az életműdíjat Horváth András, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója kapta, akinek a laudációjából a következő mondatot emeljük ki: „Ha budapesti vagy szarajevói tudósításait, illetve bánsági írásait olvastuk a Magyar Szóban vagy a néhai Bánáti Híradóban, mindig érezhettük, egy szellemi hazába tartozunk, legyünk Pozsonyban, Ungváron, Brassóban, Burgenlandban vagy Muzslyán.”

Az esemény folytatásában, a legrangosabb vajdasági magyar újságírói díj átadása előtt dr. Dévavári Zoltán szólt az egybegyűltekhez. Gondolatébresztő értekezésében közösségünk legaktuálisabb és legsúlyosabb gondjára, az elvándorlásra mutatott rá: — Eljutottunk ahhoz a ponthoz, s ezt ki kell mondani, még ha fájdalmas is, hogy a dolgok mostani állása szerint nincs már messze az a pillanat, amikor a Légszomj után vészesen elfogynak körülöttünk az életünket és az identitásunkat jelentő emberek, aminek következtében a Haza, a Szülőföld véglegesen a virtuális térbe — az internetre és az emlékeink aknamezejének világába költözik.

A Napleány-díjat több évtizedes odaadó munkájáért Bencsik Istvánnak, a Szabadkai Rádió újságírójának, szerkesztőjének ítélte oda a kuratórium. Tevékenységének dicséretében a többi közt az szerepelt, hogy szakmai jártassága, kiemelkedő életműve mellett a szép magyar beszéd nagyköveteként is tisztelhetjük.

Az ünnepség a zentai Mécsvirág együttes — Baráth Hajnal Anna, Verebes Krnács Erika és Zsoldos Ervin — hangulatos fellépésével ért véget.

SZABÓ Attila felvételei

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..