A tábort augusztus utolsó hetében tartották meg az adai színházteremben. Ekkor ismerkedtünk meg Drubina Orsolyával, a darab rendezőjével. A próbák jó hangulatban teltek, a húsz színjátszó egész héten dolgozott A rettentő nagy görög vitéz című előadás felépítésén. A bemutatóra az egyhetes felkészülés után került sor, és nagyszerűen sikerült. Az előadás végén megköszöntük Orsinak az együttműködést, és megígérte, hogy meghívja a kis társulatot Szegedre, vendégszereplésre. Így is történt.

Előadás előtt egy kis kürtőskalácsozás…

…és városnézés

Amikor megtudtam, hogy december 30-án Szegeden lépünk fel, nagyon izgatott lettem. Alig vártam azt a napot, hogy színjátszó társaimmal meglátogassuk Orsit és Szegedet. Útközben egy cseppet sem féltünk a számunkra idegen színpadtól és közönségtől. Sokat nevetgéltünk, és észre sem vettük, hogy már meg is érkeztünk. Amikor a Szegedi Pinceszínházhoz értünk, egy kicsit izgulni kezdtem. Bent Orsi bukkant fel hatalmas mosollyal, és a viszontlátás örömére mindnyájunktól kapott egy nagy ölelést.


Instrukció Orsitól…

…aztán kezdődhet a próba

Míg a színpad berendezésére vártunk, addig elmentünk megnézni a várost. Sétáltunk a Kárász utcán, lefényképezkedtünk egy óriási karácsonyfánál, és kürtőskalácsot majszoltunk a Széchenyi téren. Nagyon hideg volt, de a frissen sült finomság felmelegített bennünket. Ezután visszamentünk a színházba, és elpróbáltuk a darabot. A színpad jóval kisebb volt a megszokottnál, de ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy ugyanolyan lelkesedéssel játsszunk, mint Adán. Orsihoz nemcsak a mi lelkes kis csapatunk érkezett, hanem egy noszai is. Ők voltak az első fellépők. Az előadásuk nagyon különleges, érdekes volt. Amikor ránk került a sor, egy kicsit erősebben kezdett verni a szívünk. Hála istennek senki sem volt annyira ideges, hogy elfelejtse a szövegét. A közönség élvezte az előadást, sokat nevetett, tapsolt. A szereplés után mindannyian megkönnyebbülten és boldogan futottunk Orsihoz. Dicséretet és egy-egy ölelést kaptunk tőle. Én többet szerettem volna tudni arról, hogy ő hogyan élte meg ezt a napot, így feltettem neki néhány kérdést.

Együtt a két vajdasági csapat: a noszai és az adai színjátszók vezetőikkel

* Milyen érzés volt viszontlátni bennünket?

— Természetesen csodálatos volt újra együtt látni a nagy csapatot. Minden alkalommal azt remélem, hogy én is hasonlóan varázslatos élményt tudok nyújtani mindenkinek.

* Honnan jött az ötlet, hogy meghívsz bennünket Szegedre?

— Ez magától értetődő volt. A nyáron én vendégeskedhettem nálatok. Szerettem volna, ha ti is találkoztok azzal a várossal, ahol én születtem, és azokkal a kedves, érzékeny emberekkel, akik hozzám igen közel állnak, és akik az est folyamán miattatok ültek a Szegedi Pinceszínház nézőterén, akiknek ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy valóra váltották ezt az álmom.

* Hogy érezted magad az előadás után?

— Mivel a noszai és az adai színjátszók még nem szerepeltek együtt, egy estén, előtte nagyon izgultam, és szorítottam is, mind a csoportvezetőknek, mind a kis színjátszóknak. Nem hiába, hiszen mindkét csoport jól teljesített, így felhőtlen örömben lehetett részem, és remélem, hogy ti is így éreztetek.

* Köszönöm az őszinte válaszokat!

Még egy utolsó csoportkép indulás előtt

Végül lezárult ez a különleges nap is. A szereplés után még együtt fényképezkedtünk, majd szomorú búcsút vettünk Szegedtől és Orsitól. Hazafelé, a buszban vidám volt a hangulat. A fiúk sokat viccelődtek, és persze szóba kerültek az előadás érdekes pillanatai is. Fáradtan értem haza, de egy csodálatos emlékkel gazdagodva.

Köszönjük Drubina Orsolyának, Raffai Klára tanárnőnek, valamint Göblös Csernai Edit tanító néninek, hogy részesei lehettünk ennek az előadásnak!

TÓTH Dalma, Ada
Cseh Károly Általános Iskola, 4. b osztály