„Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról, bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre a még nem létezőt, s ne éleszd újra letűnt bajaidat” (Marcus Aurelius).
A félelem elemi, jellegzetes lelki jelenség, érzelmi állapot, mely veszélyhelyzetben minden téren gátolja, teljesen leállíthatja az egyén működését. Megbénítja a testet és az elmét, megdermeszti a legnemesebb érzelmeket. Lelki és élettani védelmi mechanizmus, nyomasztó, kellemetlen érzelem, mely egy esetleges veszedelem esetén (lehet az valóságos vagy képzelt) lehetővé teszi az egyén távolmaradását, védekezőképességét: segít elkerülni a sérüléseket, a társadalmi helyzet romlását, még a halált is.
A fejlett országokban kb. minden hetedik embert kóros szinten is érint félelemmel/szorongással összefüggő mentális betegség
A félelem sokszor pozitív is lehet, mivel felkészíti a szervezetet az olyan helyzetekre való reagálásra, amelyek magasabb idegi állapotot igényelnek. Nem véletlenül, hiszen a félelem legelemibb ösztöneinkből ered: évezredekkel ezelőtt túlélésünk érdekében egy veszélyes inger hatására szervezetünk azonnal „üss vagy fuss” üzemmódba kellett hogy kapcsoljon. Ma már nem oroszlánokkal kell élet-halál küzdelmet folytatnunk, hanem elsősorban egzisztenciális és kapcsolati kérdésekkel küzdünk. A legtöbbünknek még egy bizonyos ellenséggel kell naponta szembenéznie — ez pedig a jövőtől való félelem. A félelem mégis megőrizte ősi, elemi erejét, és sokunknak okoz nehézséget. Napjainkban mind többünket kínoznak elhatalmasodott félelmek, melyek megkeserítik, szinte élhetetlenné teszik a hétköznapokat, elmenekülésre, elkerülésre késztetnek.
A félelemmel élő ember „félig él”. A szó a magyar nyelvben maga is kettéválasztható: fél-elem. Úgyszólván mindenki fél valamitől, leginkább a változástól, a kiszámíthatatlanságtól, bizonytalanságtól, mert szeretjük a megszokott helyzeteket. Van, aki nagyon, van, aki kevésbé fél, van, aki sok dologtól, más csak egytől. A félelem a modern, teljesítményközpontú társadalomban az uralkodó rossz közérzet egyik fő tényezője. Átláthatatlan világunkban ez az érzés állandósul, és még akkor sem szűnik meg, ha a veszély már elmúlt, sőt, a félelem lekúszik a lélek legmélyebb bugyraiba, egyre súlyosabb mentális (pszichiátriai) zavarokat, testi, egészségügyi problémákat okozva.
Honnan ered, van-e szükségünk rá, van-e lehetőségünk, hogy legyőzzük a félelmet? Mint minden más érzelem, a félelem mintázata is roppant egyéni, mégis a legtöbben a sötétségtől, haláltól, magasságtól, fertőző betegségektől stb. félünk, noha végtelen azoknak a dolgoknak a listája, amelyektől valaki retteghet ezen a világon. Ilyen esetekben a félelem tárgya konkrét, ám sok olyan fóbia is van, amelynek nincs észszerű magyarázata (irreális félelem), amelyet mások számára lényegtelen, jellegtelen inger okoz, amely jellemzően társas kapcsolatokhoz, elvárásokhoz, érzelmekhez, szorongásokhoz köthető, pl. a nyilvános megszólalástól való rettegés, leblokkoló lámpaláz, klausztrofóbia, magasságfóbia, agorafóbia, tömegiszony stb.
A félelemérzet kialakulásáért az agy halántéklebenyében található ún. amigdala (veszélyközpont) rész a felelős, mely a félelemkeltő ingert pillanatnyi idő alatt képes észlelni. Az amigdala az agynak számos más területével van kapcsolatban; a legfontosabb ezek közül a hipotalamusz, mely a hormontermelést is szabályozza, így szerepe van a szervezet készenléti állapotának kialakításában (bőrpír, verejtékezés, szapora légzés, erős szívdobogásérzés). Szerepe van a nyugtalanító érzelmi tünetek létrehozásában — nyugtalanságot, ingerlékenységet okozva. Olyan kóros állapotot, amely a betegnek nagyon nagy stresszt okoz.
A félelem lassan alakul ki, egy kezdeti esemény után, mely nagyon megrázza a beteget. Tovább ront a helyzeten a médiából áradó „rémhírözön”, hiszen állandóan balesetekről, gyilkosságokról, katasztrófákról, halálos vírusok terjedéséről szólnak a hírek. Az érzékenyebb embereknél ezek már akkor is képesek pánikot kelteni, ha nincs rá ok. Az ilyen egyén később már mindentől fél, és meg sem tudja indokolni, hogy miért, magába programozza a folyamatos félelmet, pörög az elméje, görcsös, ugrásra kész. Gyomra görcsbe ugrik, látszik rajta, hogy menekülne valamerre. Idővel már meggörnyedve jár, a szemét lesüti, halkan beszél, felveszi a „bocsánat, hogy élek” pózt, melyet kisugároz környezetére.
Talán kevésbé ismert tény (pedig számtalan példával lehet igazolni), hogy a rossz hírek, a pánikkeltés hatására kialakuló félelemben negatív programokat készítünk magunkban, melyek többnyire sajnos be is következnek. A félelemben élő ember mindenre képes, hogy megszabaduljon a szenvedéstől, így remekül befolyásolható is. Igyekszik beszerezni minden ellenszert, nehogy baja essen, bár idővel rájön, hogy ezek nem használnak, ugyanúgy retteghet tovább, ha jön egy újabb veszedelem, és kezdődik minden elölről. Korlátok közé kényszerül, szűkebbé válik az élete, életenergiája is megreked, nem áramlik tovább. A megrekedésnek egészségügyi hatásai is kialakulnak (magas vérnyomás, nagy lelki nyomás és fóbiák sokasága), amit az egyén gyógyszerekkel igyekszik leküzdeni. Ha nem sikerül szembesülni a félelemmel, hanem az egyén igyekszik kitérni előle, akkor nem az ő állapota javul, hanem a félelem fog gyarapodni benne. A félelem szűkössége megrekedéshez vezet, a megrekedés pedig újabb félelmet gerjeszt, ördögi kör alakul ki.
Az ego és a félelem
Az egónak szívós kontrolligénye van. Az őt érintő dolgokat, eseményeket befolyásolni akarja, kézben kívánja tartani. Sajnálatosan állandóan szembesülnie kell azzal, hogy a legtöbb történést képtelen ellenőrzése alatt tartani. Szembesülnie kell azzal, hogy számtalan olyan bonyodalom következhet be a mindennapokban, amelyet nem tud irányítani, ki van szolgáltatva az eseményeknek, ami mélységes félelemmel töltheti el. Az erős, rugalmatlan ego pedig görcsösen ragaszkodna ahhoz, hogy előre lássa és ellenőrizze az élet történéseit, nehezen viseli el a változásokat. Képes akkora befolyást gyakorolni az egyénre, hogy az a világ hatásaival szemben védekező álláspontot vesz fel. Az ilyen egyének közül kerülnek ki azok, akik nem megélni akarják az életet, hanem túlélni, akik nem sikerkeresők, hanem kudarckerülők.
Érdemes szem előtt tartani, hogy leghasznosabb szembenézni a problémával, hiszen mindig minden úgy alakul, ahogyan kell, az élet, ha engedjük, szabadon áramlik, és nem szabad félelemmel gátolni, mindig jó irányban halad. Érdemes megfogadni a tanácsot: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (Jn 4,18).
