Az még hagyján, hogy az ide-oda való utazgatásaim sokba kerültek, megkerestem ugyanis a rávalót a vadászokat kísérgetve, de rendszerint bele is keveredtem minden bolondságba, így hol a vadászaton aludtam el, hol meg a nagylánnyal a moziban. Természetesen ez utóbbi jobban bántott.

Fácánvadászat után alig vártam, hogy lepakoljuk a vadat, már ültem is Renault négyesembe, hogy rohanjak a kedvesemhez Palicsra. De az a fránya autó alighanem megunhatta a sok utazgatást, nem indult. Márpedig én megígértem, hogy megyek, a páromnak ugyanis aznap este a szabadkai Népkörben táncpróbája volt, és szerettem volna utána hazavinni. Így aztán apám autóját kértem kölcsön.

Az este jól sikerült, a próba után repeső szívvel vittem haza a városból jövendőbeli nejemet. A házuk előtt érzékeny búcsút vettünk, és elindultam én is haza, Pacsérra. A palicsi úton arra lettem figyelmes, hogy valamilyen állat fekszik az úttesten. Vadászszívem nagyot dobbant, és már fékeztem is, majd félreálltam. Kiszálltam, és láttam, hogy egy termetes görény járt pórul. Ősszel már szép a prémjük, így nem sokat teketóriáztam, betettem az anyósülés elé. Gondoltam, hogy majd otthon megnyúzom, és besózom a bőrét. Gázt adtam, és már indultam is. Már az ócskapiacnál jártam, amikor a városi lámpák beszűrődő fényénél úgy tűnt, hogy az én addig kimúltnak hitt görényem emelgeti a fejét. Fékeztem, és lehúzódtam az út szélére. Néztem a görényt, az meg engemet. Kábultan ugyan, de pislogott rám. Na, gondoltam magamban, most vagy te nem leszel, vagy én! De én el nem szalasztlak! Kiugrottam a kormány mögül, hátrarohantam, kikaptam a kerékvasat, és már indultam is vissza, hogy megküzdjek a mérgesen kacsingató rémes prémessel. Kerestem az ülés, a kesztyűtartó alatt, még az ajtózsebbe is belenéztem. Az én hívatlan útitársamnak viszont csak a hűlt helye volt. Szó szerint, mert a nyitott ajtó miatt pillanatok alatt kihűlt az autó. Biztosan kiszökött, amíg én a kerékvasat kerestem. No de sebaj, jó volt az este prém nélkül is. Azzal bekapcsoltam a fűtést a legmagasabb fokozatra, és már vettem is az irányt hazafelé fatornyos kis falumba. Otthon beálltam a garázsba, megköszöntem az autót, és azonmód lefeküdtem aludni. Másnap megjavítottuk az én kocsimat, így azzal mentem udvarolni. Hétfőig apám be se ült az autójába. Amikor viszont beleült, olyat ordított, hogy a lövéshez szoktatott vizsla fülét-farkát behúzva elinalt. „Mi ez a förtelmes bűz? Mit csináltál te ezzel az autóval? Dög van benne?” — kiabálta. Valóban orrfacsaró bűz áradt belőle, csak azt nem tudtuk megfejteni, hogy honnan, és mi az okozója. Szerelőt hívtunk, és akkor derült ki, hogy az én elveszettnek hitt görényem bemászott a szellőzőcsőbe, és ott a forró levegőtől ki is múlt. Annak volt olyan penetráns szaga. Prémem sem lett, meg kölcsönautóm sem többet.