home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A politika tanulság, az alkotás kaland
Tóth Lívia
2006.10.18.
LXI. évf. 42. szám
A politika tanulság, az alkotás kaland

- Szabó Attila fotójaTari István írót, költőt, képzőművészt azért kerestük fel óbecsei otthonában, mert ő az idei Magyar Művészetért Díj egyik kitüntetettje. Beszélgetésünkből azonban nem maradhatott ki a politika sem, hiszen interjúalanyom a VMDK alelnöke. Meg aztán, valljuk be, az utóbbi...

- Szabó Attila fotója

Tari István írót, költőt, képzőművészt azért kerestük fel óbecsei otthonában, mert ő az idei Magyar Művészetért Díj egyik kitüntetettje. Beszélgetésünkből azonban nem maradhatott ki a politika sem, hiszen interjúalanyom a VMDK alelnöke. Meg aztán, valljuk be, az utóbbi időben a politikus Tari Istvánról jóval többet lehetett hallani és olvasni, mint az irodalmár Tari Istvánról.
* Egy író esetében az a kívánatos, ha nem róla, hanem tőle olvasnak.
- Nem tudom, hogy mekkora bennem a politikus, mert az életem nem hozott olyan éles helyzetbe, hogy ezt megtudjam magamról. Most, hogy ezt mondtam, muszáj Zoran Ðinðiære gondolnom, aki miután váratlanul hatalomra került, abban a forradalminak nevezhető helyzetben, képtelen volt kivégeztetni a legnagyobb fenevadakat, a gyilkosok vezéreit, azok egy részét. Éppen ezért ő inkább költőként, filozófusként nyilvánult meg akkor. Mert a költők és filozófusok szoktak kitartóan rágódni azon a kérdésen, hogy megölhetik-e a tömeggyilkosokat. A vérbeli politikusok jól tudják azt, mi is a hatalom, hogyan kell bánniuk az erőszakszervezetekkel, a rendőrséggel, hírszerzéssel, titkosszolgálattal, hogyan kell gyorsan és hatékonyan meggyőzniük, átállítaniuk az ingadozókat, mikor kell példát statuálniuk stb. Hogy Ðinðiænél maradjak, a későbbiekben azért hallatlan, már-már költői bátorságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy a balkáni hóhért Hágába szállíttatta. Ezért ölték meg. A költők, a filozófusok nem szoktak ölni, inkább őket szokták kivégezni. Ezzel csupán azt akarom mondani, hogy a legnehezebb, a legélesebb helyzetekben tudhatunk meg magunkról, és másokról is, valami fontosat. Akkor derülhet ki az is, például, hogy költők vagyunk-e inkább vagy politikusok.
* Óbecsén elég felemás a helyzet, gyakran kell döntéseket hozni.
- Óbecsén valóban felemás helyzetben, határhelyzetben élünk, aminek előnyei is vannak: átfogóbb képet kaphat az ember a világról, jobban érzékelheti azt, hogy mi történik vele, azzal a közösséggel, amelyben él. És az is jobban látszik, hogy mi fog közösségünkkel történni. Mindaz, ami a Bánságban vagy a Szerémségben történt évtizedekkel ezelőtt, az most velünk történik, fenyegető közelségbe került hozzánk. Ha már ennyire leragadtunk a politikánál: mindig a helyi politizálásban lehet valamennyire megtanulni azt a bizonyos szakmát. Itt, helyben, pontosan tudják, ki vagy, hogyan válaszoltál az életeddel a fontos kérdésekre. Óbecsén, ha az összes hiteles magyar ember egy szervezetbe tömörülne, akkor is nagyon nehéz dolgunk lenne. Így, ezzel az egymást csépelő kiszorítósdival csak a nevető harmadik malmára hajtjuk a koszos vizet. Most mondjam azt, hogy engem 2004 áprilisától 2005 decemberéig, körülbelül másfél év alatt, háromszor leváltottak és háromszor megválasztottak alpolgármesternek. Arról nem is szólva, hogy 2004 áprilisában a választások előtti szövetségesek, az önmagát legnagyobbnak érző magyar párt tanácsnokai váltottak le, a szerbekkel összefogva, fölsőbb támogatással. Tanulságos volt. Hol, a világ melyik részén szerezhetne az ember ilyen tapasztalatokat?
* Mindezek inspirálhatják is az írót?
- Persze. Az már a létezés csodája, hogy írhat, hogy amikor írni kezd az ember, ezzel mi mindent hozhat a felszínre. Nyilván léteznek olyan alkotói technikák, amelyekkel az asszociációs mezőket készenléti állapotba lehet helyezni, de ez úgy van, hogy nem lehet előre tudni, hol köt ki, merre kanyarodik az egész. Én az alkotásban azt szeretem a legjobban, hogy nem tudhatom előre, mi lesz a kalandnak a vége.
* Versei nem mentesek a mindennapi életünktől, a helyzetünktől, a problémáinktól.
- Örülök, ha így gondolja. Évtizedekkel ezelőtt, a nyolcvanas évek közepén írtam egyik versemben: ezt érdemeljük/ ezt a kiszáradt torkú/ zászlólengetést/ ezt a siralmas hacacárét/ melynek gyújtópontjában/ késsel rontanak egymásra/ a hasonszőrűek. Mindig is volt bennem egy viszonylag tűrhető társadalmi és politikai érzék, szociális érzékenység. Vagy megvert, vagy megajándékozott ezzel a sors. A hetvenes évek közepén, egy kirakatperen keresztül már pontosan láttam, mennyire romlott az a rendszer, amelyikben éltünk, a nyolcvanas években pedig nagyon utáltam a politikusokat. A kilencvenes években magam is a politika közelébe sodródtam, ami azt jelenti, nem tudhatjuk, hogyan alakul az életünk. A háború kitörésekor az is politikai cselekedetnek számított, ha valaki megtagadta a behívóparancsot. Huszonéves koromban, ha valaki azt mondta volna, hogy szonettkoszorúkat fogok írni, azt kiröhögöm. Magam lepődtem meg azon a leginkább, és épp a háborús évek elején, hogy mekkora örömöt jelentenek számomra a kötött formák. Akkor értettem meg, milyen fontos az, ha az embernek igazi kapaszkodói vannak, hogy a több ezer éves ritmusok mit is jelentenek. Fölényt a szellemi zűrzavarral szemben. Amit átéltünk, ahhoz hasonlót a magyar nyelvterületen mások nem élhettek át. Ez foglalkoztat intenzívebben. Engem a szabad beszéd, az önmagát szabadnak érző fecsegés nem érdekel, fiatalabb koromban azt is kipróbáltam. Elég volt belőle. A fontos dolgokról szeretnék szólni. Azt is tanulságos volt megtapasztalnom, közelről látnom, hogy amikor valaki hatalmi helyzetbe kerül, azt hogyan próbálják meg kiemelni, amikor pedig ellenzéki helyzetben van, hogyan próbálják meg eldugni, sőt, kihagyni a nevét. Nem vagyok sértődékeny, kopásálló anyagból készültem, nem szokványos helyzetekben edződtem meg. És abból, amit kaptam ettől a közösségtől, vissza is szeretnék adni. Az a legnagyobb hatalom, amikor önmagunkon tudunk uralkodni.
* A Magyar Művészetért Díj egyik idei kitüntetettjeként nem tartozik azok közé az emberek közé, akiket folyton jutalmaznak.
- Ennek én csak örülni tudok. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam azért, mert eddig nem kerültem olyan helyzetbe, hogy a hatalmon lévő politikusok jóváhagyásával kiosztható díjat kellett volna átvennem. Közelről láttam, mit művel a politika az emberekkel, a szakemberekkel, az írókkal, művészekkel, kiknek és hogyan osztogatja az elismeréseket. Nem kérek belőlük. Kaptam Arany János- és Csokonai-díjat, mindkettőt a szakmától, és nem kellett hozzájuk a pillanatnyilag hatalmon lévő politikusok jóváhagyása.
* A közéleti szerepvállalás mellett készül-e az újabb kötete?
- Igen, de erről nem akarok túl sokat fecsegni, mert azt szeretem, ha menet közben alakulnak a dolgok. Én még nem adtam ki válogatott kötetet, egy ilyennek kellene tavaszra megjelennie, van egy félig kész, új verseskönyvem is. Bella Pista barátom, akit kiváló költőnek tartok, valamikor a kilencvenes évek végén készített egy érdekes válogatást az addig kötetben publikált verseimből. Ő az idén meghalt, de a válogatás megvan, és az emlékének is szeretnék ezzel a könyvemmel adózni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..