home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A pénz nem boldogít…
Perisity Irma
2022.03.25.
LXXVII. évf. 11. szám
A pénz nem boldogít…

…de jó, ha van belőle bőven — fejezi be a mondást a fiatalasszony. A címben szereplő szavakat inkább vigasztalásnak szántam beszélgetésünk folytán, de ő saját tapasztalatával fejezte be a mondást. Néma maradtam, hiszen Ilonának igaza van, az élet úton-útfélen erről győz meg bennünket.

— Én is ismerem a mondást a pénz és a boldogság viszonyáról, de azt hozzá kell tennem, hogy azért sokkal jobb, ha a pénzből is van elég, nem csak a boldogságból — mondja határozottan. — Még ötvenéves sem vagyok, de az élet számtalan helyzetben bizonyította, hogy igazam van. És ezt annál is inkább vallom, mert nagyon szegény környezetben születtem és nőttem fel, így jól tudom, mit jelent a van és a nincs. És azt is tudom, mi a következménye mindkettőnek. A városhoz közeli tanyavilágban jöttem világra második, egyúttal utolsó gyerekként. A szüleim eleinte napszámba jártak, de az évek folyamán sikerült annyi pénzt összekuporgatniuk, hogy vettek két lánc homokot, azt lassan betelepítették gyümölcsfákkal, és ahogy a fák nőttek, úgy javult a család anyagi helyzete is. A bátyám az általános iskola után Szegedre ment középiskolába. Én szakközépiskolát fejeztem be, de szerencsére a kozmetikusszakma elismert foglalkozás lett, és ha szerényen is, de meg lehet élni belőle.

Már az általános iskola első osztályában megkedveltem egy szőke, copfos, mosolygós kislányt, akivel egy padban ültem. Így kezdődött a barátságunk. Együtt, ugyanarra a szakra indultunk szakközépiskolába, és ahogy nőttünk, úgy erősödött az elhatározásunk, hogy a barátságunk az idők végezetéig tart. Számtalan tényező miatt mégsem így lett. Anci, a barátnőm, előbb talált magának férjjelöltet, még húszéves sem volt, amikor megesküdtek. Én naivabb voltam, ő ugyanis jól megnézte, kivel köti össze az életét. Ismertük a fiút a társaságból, tudtuk, hogy elég izgága, szeret híreskedni, mert az apja valamilyen fontos pozícióban dolgozott. Nem volt testvére, a szüleitől mindent megkapott, amit csak akart. Ő is szerelmes volt a barátnőmbe, és a szülők sem tettek keresztbe, így gyorsan megtartották az esküvőt is. A fiú szüleitől kaptak egy nagyszülőktől örökölt házat, ott kezdték meg az önálló életet. Eleinte minden rendben volt, dolgoztak, szórakozni jártak, elég nagy társaságuk volt. A mi barátságunk sem szakadt meg, sokat voltam náluk, de éreztem, hogy valami hiányzik a viszonyukból. Megszületett a kislányuk, és azt hittük, bensőségesebbé válik náluk a hangulat.

Négy évig igyekeztek egymáshoz idomulni, pontosabban Anci próbálta elfogadni a férje bogarait, nagyképűségét. De amikor megkezdte a szemrehányást, a felhánytorgatást, hogy ki mit hozott a házasságba, nála is elszakadt a film. Eleinte csak vitatkoztak, majd a férje alkalmazni kezdte a „feleségnevelési” módszert. Elváltak. Mivel a férje a végén már nagyon agresszívvé vált, Anci kapta meg a felügyeleti jogot. A volt férje nem tartotta be a látogatási feltételeket, hát egyre kevesebbet kapta meg a kislányt. Annyi emberség azonban maradt benne, hogy a volt feleségét és a kislányt nem tette ki a házból.

Anci és köztem ismét szorosabb lett a barátság, ha dolga akadt, rám bízta a kislányt. Így történt azon az estén is, amikor egy régi kuncsaftjához kellett mennie. Megkért, hogy vigyázzak a kislányra, ő két óra múlva otthon lesz, mert a férje jön majd a gyerekért. Ám a férfi előbb érkezett. A kislány nagyon megörült, és könyörgött, engedjem, hogy elmenjenek egy fagylaltra, amíg az anyukája vissza nem jön, és akkor majd összepakolják a szükséges holmit, melyet magával visz az apjához. De soha nem jöttek vissza. Amikor Anci hazaért, kétségbe volt esve, érezte, hogy valami nincs rendjén. Persze engem okolt, amiért odaadtam a kislányt. Azonnal értesítette a rendőrséget, mozgósította a társaságot, mindenki keresni kezdte őket, de hiába.

Három nap múlva értesítették a belügyből, hogy a férje még azon az estén átlépte Horgosnál a határt, és nyoma veszett. A barátnőm be akart perelni, mert szerinte a volt férje lefizetett engem, hogy segítsek neki a gyerekrablásban. A szülei végül lebeszélték erről, de minden kapcsolatot megszakított velem. Néhány évig kereste a kislányt, de sehonnan sem kapott pozitív visszajelzést. Meg volt győződve róla, hogy a kislányt az apja pénze vakította el, de semmit sem tehetett. Múltak az évek, Anci nem ment férjhez, senkivel sem barátkozott, egy magába roskadt, életunt teremtéssé vált. Én közben férjhez mentem, van két gyerekem. Meg egy örökké kínzó lelkiismeret-furdalásom, pedig semmit sem vétettem, főleg pénzért nem. Aztán karácsony körül hallottam, hogy megjelent Anci lánya. Állítólag elege lett az apja pökhendiségéből. Azt mondja, többé nem hagyja magára az anyját. Hozzám is eljött egy kiadós beszélgetésre. Mindenem megvolt — mondta —, de semmit sem ért. Akkor értettem meg igazán, hogy a pénz valóban nem boldogít, hiába teszi elérhetővé az elérhetetlent is. Az életben vannak igazi értékek, és csak azok számítanak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..