Minden horgásznak van legalább egy kedvenc horgászhelye. Ezeknek a vizeknek vagy partszakaszoknak a kedvelése nem mindig a kifogott halmennyiségtől függ. Hogy milyen folyókra, tavakra vagy egyéb „nedves” helyekre esküszik valaki, az inkább az egyéb kategóriába tartozik. Ha valakinek kevés az ideje, akkor a közeli horgászhelyeket célozza meg, a kalandkedvelők azonban a térképről is képesek lemenni egy-egy egzotikus pocsolya kedvéért.
A versenyhorgászok is osztályozzák az általuk látogatott vizeket. A más sportokból átvett pálya néven emlegetett partszakaszoknak bizony elég sok feltételnek kell eleget tenniük. A legtöbb, inkább barátságosnak nevezhető versenyt olyan helyeken rendezik meg, amelyek egyáltalán nem felelnek meg a nemzetközi (CIPS-) előírásoknak. Az általános elvárás egy ilyen pálya iránt az, hogy egyenlő feltételeket kínáljon az összes részvevőnek. Vagyis: a víznek egyenes partja kell hogy legyen, sem öböl, sem benyúlás nem csipkézheti, ezenkívül a mélységnek is egyenletesnek kell lennie a horgászható sávon belül. A nemzetközi szövetség legalább 1,5 méteres mélységet ír elő, és a víz lehető legkisebb szélességét is meghatározza. A gátakkal szabályozott folyóvizeknél nem változhat sokat a vízszint verseny közben. A „mérkőzők” közti távolság sem lehet kicsi, és a rakós botok miatt a nézőket 15 méteren kívül kell tartani. Ami még nagyon fontos, az a megközelíthetőség minden időjárási körülmények között. A sok és nehéz felszerelés miatt csak gépkocsival lehet gyorsan és biztonságosan bejutni a kisorsolt hely mögé, aztán meg a többi járművet is el kell engedni, ezért az útnak elég szélesnek is kell lennie. A versenyzők azokat a pályákat sem kedvelik, amelyek messze vannak az eredményhirdetés helyszínétől. A felsorolt kívánalmak után megemlíteném azt az egyáltalán nem mellékes feltételt, hogy hal is akadjon a horogra. De ez inkább csak a horgászok óhaja, mivel a szabályzat erről nem szól.
Miután nagyjából felsoroltam a sporttársaimnak, valamint a hivatalnak az elvárásait, csak úgy, csemegézésként, bemutatnék néhány, enyhén szólva is hiányosságokkal küzdő, valamikori és mostani „pályát”.
A topolyai tározón a versenyeket a bélamajori (karađorđevói) híd melletti szakaszon rendezték meg. A pályán végighalad a Krivaja medre, úgyhogy a két szektorban nagyjából azonosak a feltételek. Azután a part egy nagy kanyart ír le, miközben közvetlenül a víz mellett egy jó nagy domb is emelkedik. Amilyen „szerencsés” vagyok, a sorsoláson két egymás utáni évben is ugyanoda kerültem. Csizmában, a vízben állva horgásztam, hátamat a másfél méteres partnak feszítve. Csak a tízméteres spiccbotommal értem el a nádfal végét, miközben a két, közvetlenül a jobb és a bal oldalamon horgászó ellenfelem mindezt egy négyméteres bottal is meghorgászta.
Az adai egyesület annak idején első alkalommal rendezett versenyt a Budzsák-tavon. Mivel az előző héten rengeteg eső esett, traktorral vittek be és hoztak ki bennünket a pályáról. El sem tudom képzelni, hogy a mostani, vékony falú karbonbotokkal hogyan úsztuk volna meg törés nélkül. Egytengelyes, alacsony oldalú pótkocsiba zsúfolódtunk, és a saját holminkba kapaszkodva zötykölődtünk a folyton felfordulással fenyegető traktoron. Az ingatag jármű szélén ülőket többször az utolsó pillanatban rántottuk vissza.
A horgászhely mögötti terep sem lehet akadályokkal teli, mert az behatárolja a horgásztechnikát. Adán és az annak idején An-Da-Vi-tónak elnevezett martonosi vízen is drótkerítés volt mögöttem, ezért a rakós botomat a kerítés lyukán kellett becéloznom. Ez persze nagy időveszteséggel járt. A tuzlai pályán három méterre mögöttem betonfal állt, és minden kivételkor legalább három részre kellett szednem a steck botot. Ugyanígy betonkerítés található az egyébként közkedvelt gložani horgásztó egyik szektorában is. Itt láttam, hogy néhány versenyző a két méternél is magasabb fal tetején dugta át a botját a szomszéd telekre.
Még sokáig sorolhatnám a hibákat, beszélhetnék a meredek partoldalakról Újvidéken, Vukováron vagy Topolyán, ahol kötéllel és a repedésekbe vert szögekkel kell hegymászók módjára rögzíteni magunkat, vagy a motorcsónakokkal szétzavart lencsemezők közti horgászatról a Tiszán és a rohanó hínárszigetekről Militicsnél, Bezdánban.
Ezeket a horgászhelyszínekkel kapcsolatos gondokat nem minden hátsó szándék nélkül soroltam fel. Valójában hazabeszéltem, mert a mi palicsi versenypályánk szinte tökéletes feltételeket nyújt minden korosztályú horgásznak. Itt még a kerekesszékes rokkantak is megmérkőzhetnek egymással. Ezek az előnyök arra sajnos mégsem nyújtanak semmilyen garanciát, hogy a volt meteorológiai állomás előtti partszakasz ismét minden hétvégén be fog népesülni. Talán majd egy másik időben — vagy csak az emlékeimben...
