home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A népzene és a citera szerelmesei találkoztak
Fehér Márta
2022.03.25.
LXXVII. évf. 12. szám
A népzene és a citera szerelmesei találkoztak

Népzenétől, citeraszótól volt hangos a ludasi iskola és környéke. Tizenhét népi énekes és tizennyolc citerás gyűlt össze Horgosról, Palicsról, Padéról, Adáról, Szabadkáról, Gunarasról, Csókáról, Kispiacról, Ludasról, Törökkanizsáról, Zentáról és Magyarkanizsáról, hogy neves oktatóktól tanuljanak. A kurzust a Ludas Közösségfejlesztő Egyesület szervezésében, a Halmos Béla Program, illetve a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával tartották meg.

— 2022 tavaszára három alkalomból álló népzenei kurzust álmodtuk meg, az első találkozó február 12-én volt, ez a március 12-ei a második alkalom, a záró kurzus pedig május 14-én lesz. Ezúttal a citerásokkal Borsodi Árpád és Kelemen Zsolt foglalkozik, az énekesekkel pedig Berec-Csizmadia Anna és Bagi Valentina. Célunk elsősorban a találkozás, a közösségi élmények szerzése, az együtt éneklés, citerázás, valamint a repertoárbővítés is nagyon fontos. Igyekeztünk úgy kitalálni a programot, hogy minél több népi énekessel és citerással találkozhassanak a gyerekek, fiatalok — nyilatkozta Fábián Mónika szervező.

Borsodi Árpád citeraoktató elmondta, ezúttal a kezdőkkel foglalkozott. Nemcsak muzsikáltak, hanem zeneelméletet is tanultak, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy később tovább tudjanak fejlődni a gyerekek.

— Az lenne a cél, hogy mint annak idején, minden házban legyen legalább egy ember, aki tud citerázni. Ez a paraszti világban elengedhetetlen volt, családi összejöveteleken, disznótorokon, névnapokon, születésnapokon erre mulattak az emberek. Szerintem ez a XXI. században is jó lenne, bár a mai világban nehéz a gyerekek érdeklődését felkelteni, pontosabban megtartani, hiszen annyi információ éri őket kívülről.

Úri Vivien Horgosról érkezett, Égető Gabriella Padéról, Szeles Veronika pedig Zentáról. Veronika a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Középiskolába jár népzenei képzésre, ám rendszeresen utazik haza, és itthon is nagyon szívesen foglalkozik énekléssel meg citerázással is. Azt tervezi, hogy Budapesten vagy Nyíregyházán tanul majd tovább, álma, hogy éneket vagy citerát tanítson. Gabriella a padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör tagja, énekel, citerázik, néptáncol. Elmesélte, hogy kisiskolásként csöppent bele a népzene világába, és beleszeretett, azóta aktív tagja a kultúrkörnek, és minden alkalmat megragad, hogy tudását továbbfejlessze. Vivien úgy fogalmazott, nagyon híres néptáncos és népi énekes szeretne lenni, úgy, mint Csizmadia Anna, aki a példaképem, a másik pedig Bagi Valentina. Azt is elmesélte, hogy otthon a hatvan év felé közeledő mamáját tanítja néptáncolni, aki ezáltal az egyesületi tevékenységhez is kedvet kapott, és azt tervezi, unokája nyomdokába lép majd.

A szervezők általános és középiskolás korú fiatalok jelentkezését fogadták az ingyenes képzésre, minden találkozó közös énekléssel és citerázással ért véget. 

Fényképezte: Fábián Mónika

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..