home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A nagyobb teljesítmény érdekében (1.)
Bojniczky György
2013.12.11.
LXVIII. évf. 50. szám
A nagyobb teljesítmény érdekében (1.)

Azt hiszem, minden horgász tisztában van a szabad vizeinken uralkodó mostoha helyzettel: nincs hal — vagy csak nagyon kevés —, mely a hétköznapi ember (a horgász) horgára akadhatna. Ugyanakkor gomba módra szaporodnak azok a „helyek” (vizek, tavak, patakszakaszok), amelyeken halat foghatunk, szórakozhatunk, pihenhetünk és még sportolhatunk is, de milyen áron?! Fizetni kell ugyanis a horgászatért és a „szerzemény”-ért is, ha netán haza szeretnénk vinni.

Hogyan tudunk mégis boldogulni halszegény vizeinken — még ha eleinte nem is a nemesebb fajtákból kerül ki zsákmányunk? Egy kis odafigyeléssel, kitartással szebb halakat is foghatunk.

Ki ne hallott volna már a „fehérhalazás”-ról? Annál kevesebben vannak tisztában azonban ennek a módszernek a valódi mibenlétével. Most ezt szeretném ismertetni, hátha valaki hasznát veszi az elkövetkező szezonban, és esetleg eláll attól a gondolattól, hogy jövőre „a szegen hagyja” horgászfelszerelését.

Annak idején, amikor még a gombosi víkendtelepen ismerkedtem a Dunával, mindig csodálkozva figyeltem, hogy némely horgász csak úgy beáll a part mentén kikötött csónakjába, és egy sima bottal is szebbnél-szebb halakat fog. A néhai — szintén szabadkai — Babicskovics Miso volt ebben a legnagyobb mester. Neki is köszönhetem, hogy aztán hosszú éveken át oly sok szép zsákmányt szereztem ezzel a módszerrel. Persze nem mindjárt keltette fel az érdeklődésemet, akkoriban ugyanis sok szép halat lehetett fogni a Dunán. Rá kellett jönnöm azonban, hogy az ember kitűnően használhatja pihenésképpen is azt a bizonyos technikát. Miso aztán mindent elmondott róla.

Nem kell mást tenni, csak össze kell gyűjteni a kenyérmaradékot (az sem baj, ha egy kicsit penészes). Ez nem is olyan drága etetőanyag, sokszor — másnaposként — féláron is be tudjuk szerezni. Ami a beetetést illeti, kell még egy kisebb krumplis zsák, egy hosszabb erős zsineg és egy nagyobb kavics. Horgászszerelékként egy 5-6 méteres sima teleszkópbot, finom, de erős felszereléssel, valamint légypondró csalinak.

Az etetőkosár elkészítésénél a következőkre kell figyelnünk: a kenyeret semmiképpen sem áztassuk el, csak apró darabkákra szaggassuk, majd keverjük össze némi vízzel és ízesítőanyaggal. Legjobb a kenyeret 1 kg kész etetőkoszttal vegyíteni. Töltsük fel a krumpliszsákot, mintegy súlyként nyomjuk bele a nagy kavicsot, majd a zsineggel kössük be a nyitott részt. Tárolásra egy jól kimosott festékesvödröt használhatunk. Ezzel be van fejezve az előkészület.

A sikeres horgászat érdekében olyan helyet kell keresnünk, ahol a víz csak lassan áramlik. Ajánlatos egy vízbe dőlt fa vagy egy kőhányás (sarkantyú) mögé állnunk, a lényeg az, hogy a vízmélység legalább 3-4 méteres legyen. A teleszkópboton a zsinór legfeljebb fél méterrel lehet hosszabb a botnál. Vékony, de erős damilt kell használnunk, egy kissé hosszabb úszóval, melyet egyetlen — megfelelő súlyú — ólommal látunk el. Az előkének legalább 30-40 cm-esnek kell lennie, a 10-es horog a legmegfelelőbb.

A kiszemelt helyre érve az etetőkosarat közvetlenül magunk előtt kell leengednünk, de a zsineg hosszabb végét mindenekelőtt oda kell kötnünk valamihez. A csalit lehetőleg a kosár után úsztassuk, abban a felhőben, amely a kioldódó kenyérszemcsékből és ízekből áll. A csali a kosár mellett is elvezethető, de ebben az esetben sokkal nagyobb eséllyel akad bele a horog. A csalit pár méteren át — a bot hosszúságától függően — kell úsztatni, később már a víz áramlása által felemelkedik. Sokszor éppen ekkor kap rá valami, tehát érdemes ezt is kivárni. Ez a „marsruta” aztán addig ismétlődik, amíg bele nem fáradunk a botemelgetésbe. De addigra már lesz halunk bőven — egy kis szerencsével nagyobbak is.

Az effajta horgászatnak különféle változatai léteznek. Hogy mi fogható így és az ehhez hasonló módszerekkel, azt majd legközelebb mondom el.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..