home 2022. november 30., András napja
A muzslai falu végén szól a muzsika
Kónya-Kovács Otília
2022.10.03.
LXXVII. évf. 39. szám
A muzslai falu végén szól a muzsika

A fenti címmel jelent meg a budapesti Zenei Anyanyelv Alapítvány gondozásában, Borsi Ferenc citeraművész összeállításában egy könyv, mely a muzslyai Lele József citerás, a népművészet mestere dallamait gyűjti egybe.

A csókai származású Borsi Ferenc, az Óbudai Népzenei Iskola oktatója a kiadvány bevezetőjében ezt írja:
„Az Óbudai Népzenei Iskola — mint a zenei anyanyelv áthagyományozásának intézménye — időről időre vendégül lát nagy tudású idősebb zenészeket, énekeseket, hogy közvetlenül adják át ismereteiket a fiatalabb nemzedékeknek. Ezek a kiemelkedő előadók még élő hagyományból sajátították el tudásuk javát, s gyarapították, csiszolgatták kimagasló tehetségük szerint egész életükön át. Ők a helyi hagyományok legavatottabb és legrangosabb képviselői, a leghitelesebb tudás forrásai a fiatal növendékek számára. Amit a legrészletesebb kotta sem tud közvetíteni, népzenénk legfinomabb jellemvonásait egyedül ők tudják bemutatni és áthagyományozni.”


Borsi Ferenc és Lele József

A könyvbemutatón a szerző a kötet történetéről is mesélt.

— Odáig érdemes visszanyúlni, hogy 2019. május 3-án az Óbudai Népzenei Iskola vendége volt Lele Józsi bácsi, és ott mintegy 3 óra hosszán át tartó, rákérdezéses videógyűjtést végeztünk vele. Igyekeztünk fölkutatni, hogy milyen dallamokat ismer és játszik, én pedig ennek a törzsanyagnak az alapdallamait próbáltam a könyvben megírni. Azzal, hogy később még folytatódott a dokumentálás. A szálláshelyen éjszakába nyúló muzsikálás zajlott, és másnap Pomázon a tekerősklubban is felvételek készültek Józsi bácsival. A cél az volt, hogy Közép-Bánátnak a zenei hagyományát próbáljuk egy kicsit feltérképezni, amellett, hogy tudjuk, Muzslyának nagyon egyedi, jellemző citerahagyománya is van. Tehát nemcsak a dallamokra, hanem magára a citerajátékra és -technikára is kíváncsiak voltunk, és magamnak is meglepetés, hogy mennyi izgalmas elemet és újdonságot tartalmaz az így felvett anyag.


Józsi bácsi és a tanítványai

* A könyv mögött óriási munka áll, mely valójában már 2019-ben megkezdődött. A helyzetre való tekintettel hogyan folytatódott?

— Ha pozitívan állunk hozzá, ez olyan, mint a jó bor, érlelődött állás közben, és a tényleges munka — az anyag földolgozása, összeszerkesztése, egyféle rendszerezése — másfél évig tartott.

* Mondhatjuk, ez muzslyai hagyaték, viszont nagyon nagy kincs nemcsak a településen élőknek, hanem az egész Kárpát-medencei magyarságnak is.

— Az egészben látjuk a rész helyét, és a részben megtalálhatjuk az egésznek a helyzetét. Érdekes, hogy közkézen viszonylag kevés régi stílusú, ereszkedő dallam forog, mely még a honfoglalás kora előtti szellemi örökségünk. Józsi bácsi ezekből a dallamokból is igen sokat ismer, és a legnagyobb érték, hogy az 58 kotta mintegy harmada egyedi variáns, helyi változat. Ha nem is teljesen új dallamok, de érdekes és nagyon szép helyi változatok bukkantak föl. Emellett pedig a helyi folklórnak a szövegeivel találkozunk, amelyeket szintén nem hallunk máshol. Tehát Muzslya egy olyan zenei kincset őriz, amely értékesebbé teszi az általános ismereteinket, és fókuszba hozta a helyi előadókat is. Jó kezekben vannak az értékek, mert most már hallom, hogy azokat a zenei változatokat és szövegeket, amelyeket itt gyűjtöttünk föl, nagy szeretettel tűzik műsorukra, és ez így van rendjén. Valójában ez a célja a kiadványnak — mondta Borsi Ferenc citeraművész, oktató.


A muzslyai közönség érdeklődéssel figyelte a könyvbemutatót

A muzslyai Lele József citeraművész örömmel fogadta a róla, illetve a dallamairól szóló könyvet.

— Ilyesmire én egyáltalán nem gondoltam. Igaz, hogy sokat citeráztam ott a zeneiskolában, sokan figyelték a muzsikámat, kézjárásomat azok közül, akik körülvettek. De hogy benne legyek egy könyvben, ez nagyon nagy dolog, szavakkal nem is tudom kifejezni, annyira jó érzés. Sírva fakadtam, amikor olvastam, mert számomra annyira megható volt, hogy Borsi Ferenc énrólam ilyesmit írt. Nagyon nagy meglepetés, és amíg élek, nem felejtem el.

* A kötetbe 58 dallam került be, melyik a kedvence?

— Ezen már sokszor gondolkodtam. A kedvencem A muzslai falu végén szól a muzsika című dal, ez lett a könyv címe is. Mindig ez van a fejemben, mert nagyon szép. Muzsikálok én sok más dallamot, például a Vándorolok messze idegenbe címűt, aztán azt, hogy Domboldalon áll egy magas nyárfa, igen, talán ezek a legkedvesebbek.

* A kedvencei közül a könyvbemutatón néhány dallamot hallhattunk is, de bizonyára még sokáig muzsikál, a közösség nagy örömére…

— Amíg csak bírok, addig biztos, hogy szívesen muzsikálok, mert nagyon szeretem. Én nem értek a kottához, úgyhogy amit csinálok, azt fejből teszem. Más kedvtelésem nincs is. Mert mi is lehetne számomra a szórakozás? Az, hogy kimegyek a kertbe, ott dolgozgatok, majd bemegyek a suszterműhelybe, ott kipihenem magam, aztán jönnek a próbák. A gyerekekkel nagyon szeretek foglalkozni. Úgy érzem, nekem ezt csinálnom kell. Mert ha engem ennyire tisztelnek és becsülnek, akkor ezt nem lehet abbahagyni.

A könyvbemutatón a jelenlevőknek alkalmuk volt hallani Lele József citerajátékát, valamint közreműködött a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület citerazenekara és vegyes kórusa, továbbá az estet Borsi Ferenc és Flaman István szentmihályi citerás közös játéka is gazdagította.

Adja az Isten, hogy Józsi bácsi még sokáig citerázzon, és oktassa a fiatal citerakedvelőket!


Dedikálás

Fényképezte: Kónya-Kovács Otília

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..