* Az elmúlt hetekben, hónapokban mivel foglalkoztál? Hiányoztak-e a társas kapcsolatok?

— Az első két hét volt számomra az igazi rendkívüli helyzet, amíg be nem rendezkedtünk. Egyébként otthonról dolgoztam, a Közös művészeti örökségünk nyomában című uniós projektum részeként a Szabadka és Hódmezővásárhely művészeti kapcsolatait bemutató katalógus tanulmányát írtam, és így többek között Tornyai János szabadkai kötődéseivel, Oláh Sándorral vagy például Nemes Fekete Edit vásárhelyi művészeti szereplésével foglalkoztam. Ezenkívül újraismerkedtem az otthonommal — teljes erővel birtokba vettem, hiszen normális körülmények között erre kevés idő jut. Jó volt, hogy együtt volt a család. Kijártunk a szabadkai erdőkbe gyalogtúrázni. Érdekes volt, hogy többen is így tettek, de mindenki figyelembe vette a távoltartási szabályt, ami egy erdőben lehetséges is. A rokonokkal, barátokkal és kollégákkal telefonon és az interneten tartottuk a kapcsolatot. Ilyen helyzetben megváltoznak a nézőpontok, és vannak prioritások, ami miatt átértékelődnek az addig érvényben levő mindennapok.

* Mennyire állt vissza az élet a rendes kerékvágásba a Szabadkai Városi Múzeumban?

— Még mindig nem zökkentünk vissza a régi kerékvágásba, és bizonyára még egy ideig nem is fogunk. Elmaradt például a közkedvelt Múzeumok Éjszakája és más programok is. Habár a szabadkai múzeum nyitva van a közönség számára, nagyon kevesen élnek a lehetőséggel. Egyéni érdeklődőkből különben is kevesebb szokott lenni, mint kirándulásokból és iskolai csoportok látogatásából, és mint tudjuk, jelenleg sem az iskolák, sem a turizmus nem működik. A megoldás nyilván egy újfajta kommunikáció keresésének a lehetősége lenne, legalábbis egy időre, habár az eredeti tárgyak és installációk közvetlen megélése nem pótolható mással. Én mégis azt gondolom, ez a helyzet innovációs szempontból jó dolgot is szülhet a múzeumi kommunikáció színterén. Hozzá kell tennem, hogy időközben minőségi változás történt magában a Szabadkai Városi Múzeum épületében, ami segíti a mozgássérülteket vagy például a gyermekkocsival érkező látogatókat az emeleteken elhelyezet tárlatok megtekintésében. A Közös művészeti örökségünk nyomában című uniós projektum keretében ugyanis akadálymentesíteni tudtuk a múzeumot. Mindez újabb kommunikációs platformokat nyit meg több oldalról is.

Dr. Ninkov K. Olga (Aranyosi Attila felvétele)
 

* Február vége felé nyílt meg Tornyai János hódmezővásárhelyi festő kiállítása, mely a tervek szerint május végéig tekinthető meg, viszont a múzeum nem sokkal a megnyitó után becsukott a járvány miatt. Ezzel a kiállítással mi a terv, meghosszabbítják?

— A Tornyai-kiállítást, tudomásom szerint, még júniusban is meg lehet tekinteni, illetve a Bosch+Bosch és a lemezjátszó-kiállítás is látogatható még. Készülőben van egy kiadvány, most ezen dolgozom. Remélem, a színes illusztrációkkal és tanulmányokkal némiképp pótolni tudjuk az elmaradt kísérőprogramokat, és sok új információval szolgálhatunk Szabadka gazdag művészettörténeti múltjával kapcsolatban. Ebbe tartozik például az is, hogy a város első művészikerámia-kiállítását a hódmezővásárhelyi Majolikatelep rendezte 1913-ban. Itt állították ki a Tornyai által tervezett agyagtermékeket is, és még ugyanabban az évben Oláh Sándor is tervezett kerámiát a vásárhelyi gyár számára. Izgalmas összefüggések ezek, melyek a vásárhelyi fazekasok vidékünkön is használatban levő termékeinek hagyományát folytatták az iparművészet szintjén.

* Fő érdeklődési területed a festészet, szobrászat, iparművészet, azon belül is a vajdasági alkotók, illetve azok, akik köthetőek Vajdasághoz, Szabadkához. Kit emelnél ki azok közül, akikkel az elmúlt időszakban foglalkoztál?

— Kevesen tudják, hogy a szabadkai Tornyai-tárlaton nemcsak a neves hódmezővásárhelyi festő művei láthatóak, hanem szolgálólányának, Kovács Márinak is néhány festménye, valamint a kiemelkedő jelentőségű, szabadkai festő, Oláh Sándor több mint tíz válogatott alkotása. Kovács Mári megjelenése Tornyaival — 1912-ben Szabadkán — a kornak a modern művészeti és a nők emancipációját erősítő társadalmi áramlataiba illett bele. A hasonló felfedezések egyik első jeles példája a szegény családból származó, vámtisztviselőként dolgozó Henri Rousseau 1886. évi Salon des Indépendants-beli bemutatkozása, a szintén háztartási alkalmazott Séraphine Louis 1912-beli felfedezése Franciaországban, valamint Gulácsy Lajos ösztönzésére Mokry-Mészáros Dezső 1910. évi tárlata a pesti Művészházban. Tornyai elhozta Szabadkára Márit és ezzel a legújabb európai törekvéseket, most pedig újra együtt állítanak ki Szabadkán. Másrészt Oláhot és Tornyait együtt látni nagy élmény, érdemes eljönni, megnézni a két festő most kiállított műveit, valamint a dokumentációs anyagot is, melyet érinthető képernyőkön ismerhet meg az érdeklődő. Tornyainak már 1912-ben volt önálló tárlata városunkban, és egyes adatok szerint 1917-ben is, de akkor csupán azokkal az évekkel lezáróan lehettek kiállítva alkotásai. Most viszont nemcsak a korai művei szerepelnek, hanem az érett és a késői korszakának festményei is, például a szentendrei korszak parkrészletei és csodálatos csendéletei, Ady ihlette képei. Az alkotások a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum és a bajai Türr István Múzeum, valamint a Szabadkai Városi Múzeum gyűjteményéből származnak.

Persze, aki a későbbi időszak művészetét is kedveli, az az egy emelettel lejjebb elhelyezett szabadkai Bosch+Bosch tárlatunkat is megnézheti, ahol Szombathy Bálint, Slavko Matković, Szalma László, Csernik Attila, Ladik Katalin, Kerekes László, Vukov Ante és Magyar Zoltán konceptuális alkotásai tekinthetőek meg. Ez a kiállítás a budapesti Ludwig Múzeumban rendezett Bosch+Bosch-tárlat bezárása után nyílt meg, de szinte teljesen más anyagot mutat be. Szerettük volna a hazai nyilvános gyűjteményekben őrzött dokumentációt és alkotásokat szerepeltetni, Pesten pedig többnyire egy magángyűjtemény anyaga töltötte ki a kiállítóteret. Számunkra nagy élmény, hogy az ötven éve Szabadkán megalakult művészcsoport munkáját újra és összegezve, egyben lehet látni a múzeum falain.

* Mennyire látogatják a múzeumot a fiatalok (nem most, hiszen ez más helyzet), mennyire mutatnak érdeklődést a képzőművészet iránt, illetve mit lehetne tenni, hogy megszeressék a tárlatokat?

— Az én tapasztalatom az, hogy a fiatalok szívesen időznek a múzeumban, ha gondoskodunk számukra tárlatvezetésről, illetve ha hallanak is valamit azokról a művészeti és egyéb tárgyakról, amelyek ki vannak állítva. Például tavaly a Boschán György-kiállításon sokat „vezettem”, de nemcsak fiatalokat, hanem kicsiket és idősebbeket is. Ilyenkor a nézők által újraélem a felfedezés örömét, másrészt jó volt látni a sok értelmes fiatalt, akik között persze különböző érdeklődésűek vannak, ezért a bemutatót is mindig másként kell összeállítani. Ebben sokat segít a szabadkai gimnáziumban tanárként eltöltött öt évem gyakorlata.

* Én téged kézművesként ismertelek meg, tőled tanultam nemezelni — lassan harminc éve. Foglalkozol-e még kézművességgel, jársz-e táborokba, figyelemmel kíséred-e a vajdasági kézművesek munkáját?

— Táborokba mostanában sajnos nem járok, de remélem, ez egyszer még megváltozik. Nemezelőink munkáját, amennyire lehet, figyelemmel kísérem, és örülök, hogy Vidákék újra tanítottak nálunk. A kézművesség és annak oktatása mindig is közel áll majd hozzám. Az egy külön világ. Lélekmelengető és közösség-összekovácsoló. Jó visszagondolni a szabadkai Etno Kamp első néhány évére, a zentai, a muzslai és a TAKT-os tanfolyamokra, valamint a Maros Anti és Aranka néni tanyáján nemezelt közös munkákra. És igen, én is emlékszem az első találkozásunkra, de a munkáidra is. Külön öröm, hogy továbbvitted a nemezelést és az oktatását is. Összenemezelődik az emberben a sok jó élmény.