home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A múlt rétegei
Szerda Zsófia
2023.01.08.
LXXVIII. évf. 1. szám
A múlt rétegei

Megnyílt a Szabadkai Városi Múzeum új állandó tárlata

Újabb állandó kiállítással gazdagodott Szabadka, hiszen a múzeumban egy izgalmas, sokrétű régészeti tárlat nyílt, melyet már több éve készítettek elő a kurátorok. A kiállítást Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke és dr. Dejan Radičević, a belgrádi bölcsészkar régészeti szakának docense nyitotta meg.

Egy állandó, mégis változó kiállításról van szó, hiszen ahogy folyamatosan kerülnek elő újabb izgalmas tárgyak a múltból, úgy újítják, frissítik és gazdagítják majd a meglévő tárlatot. A kiállítást Szabadka Város Önkormányzata, a tartományi szervek és legfőképp a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósították meg. Mihajlović Anikó, a városi múzeum igazgatója elmondta, maga a tetőtér néhány éve már elkészült, de a kiállítások csak jóval később tudtak helyet kapni a térben. 2019-ben sikeresen átadták a természettudományi osztály tárlatát, most pedig a régészet is elfoglalhatta méltó helyét a számára kijelölt részen.

— 2021 végén kezdődött a kiállítás tervezése, majd 2022 elején, amikor megérkezett a támogatás, gyors tempóban megkezdtük a kivitelezést. A pandémia alatt a csapat sajnos elveszítette egyik tagját, Szekeres Ágnest. Az állandó tárlat teljes tervezése és megvalósítása Neda Dimovski feladata volt, aki ezt a hatalmas munkát sikeresen valósította meg a megnyitott interaktív és látogatóbarát kiállítással.

Nagy régészeti anyag áll rendelkezésünkre, ahogy a múzeum többi osztályán is, ez folyamatosan nő, ebből kellett kiválogatni az igazán pontos, mutatós, időrendben is követhető darabokat, ami nem kis kihívás. A régészet nagyon szerteágazó tudományág, mi mégis megpróbáltuk élményszerűvé tenni magát a teret, a témát, így remélem, a látogatók jó élménnyel gazdagodnak majd — mondta Anikó.

Egy interaktív tárlatról beszélünk, a kiállítás terében több helyen érintőképernyők találhatóak, ezeken több nyelven láthatóak kisfilmek, érdekes információk, illetve a bemutatott tárgyakról részletes információt is olvashatunk rajtuk.  

Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is szólt az egybegyűltekhez, beszédében kiemelve a közösség és a kulturális örökség fontosságát.

— A kulturális örökségünk mi magunk vagyunk. Számtalan egyéni sorsból összeálló közösségi egész és annak mindennemű aspektusa. A kulturális örökségünk egyszerre a múltunk és a jelenünk pillanata, egyúttal alap mindahhoz, ami még előttünk áll. A kulturális örökségünk felbecsülhetetlen tömegéből egy csokornyit a mai napon a Szabadkai Városi Múzeum átenged önálló útjára, és önálló életre éleszti. A mai napon megnyíló tárlat modern perspektívából igyekszik ráirányítani a figyelmet a ránk hagyományozott hagyatékra. Olyan eszközökkel operál, amelyek támogatják az örökségvédelem gyökereit abban a korban, amely folyamatosan változik. A tárlat készítői modern eszközökkel ragadják meg a múltunk gondosan összegyűjtött és rendszerezett pillanatait, ami önmagában is fontos kultúrtörténeti mozzanat. Megváltozik a tartalmat hordozó eszközkészlet, de a tartalom megmarad. A régészeti osztály állandó tárlatát különféle tematikus egységek ötvözeteként álmodták meg. A múlt rétegei. A koncepció alapján megnyithatjuk a kultúránk, ezzel együtt pedig örökségünk rétegeit is. Az öt egység más-más korszakokból merít, a múltunk különböző részeiből, oly módon, hogy a befogadó oldalon minden korosztály és a lehető legszélesebb célcsoportok is érdemi mércékkel mért értékközvetítő tartalomhoz juthassanak. A rendszerezett kulturális örökség egy közösség életében több mint tárgyi hagyaték. A felsorakoztatott tárgyak mögött helyet kapnak minden egyes kiállított elem esetében a történetek, az összekapcsolódó sorsok, irányvonalak, rendszerek. A kiállítás életre hívói alapot adnak a közösségi erővel teremtett, értékeken alapuló építkezéshez.

A kiállítást hivatalosan dr. Dejan Radičević, a belgrádi bölcsészkar régészeti szakának docense nyitotta meg, megköszönve, hogy egy ilyen fontos esemény alkalmával beszélhet a látogatókhoz.

— Pont került egy óriási projektum végére itt a Szabadkai Városi Múzeumban, és megnyílt a régészeti osztály állandó kiállítása. A régészet minden múzeum életében különleges helyet foglal el. Az archeológia egy olyan szakterület, amely teljes elkötelezettséget kíván művelőitől, hiszen eltart egy ideig, amíg egy tárgy, lelet az archeológiai lelőhelytől eljut a kiállítótérig. Először megtörténik a régészeti lelőhely feltárása, majd a régészeti kontextus meghatározása, a terepi dokumentáció előkészítése, végül pedig a tárgy letétbe helyezése. A munka második felében már a múzeum régésze is részt vesz, aki egyáltalán nem kevésbé jelentős figura ebben a tevékenységben. A gyűjteményt gondozó régész munkája fontos, s ami még lényegesebb, hogy később ezt a közönség, a múzeumlátogatók számára is elérhetővé tegye. Így ezek a néma régészeti tárgyak beszélni kezdenek. Elmesélik a történetüket, ezáltal téve érthetőbbé számunkra a múltunkat. Itt most több száz régészeti tárgy látható a Szabadkai Városi Múzeum gazdag gyűjteményéből, ezeket évtizedek óta gyűjtik. Több évtized elhivatott munkája során régészek több generációja foglalkozott e földrajzi terület múltjának feltárásával. Ezen tárgyak egy része vált ma először elérhetővé a nagyközönség számára, s néhány közülük egészen egyedi. Ennek a területnek különösen fontos és értékes kulturális élete volt. Az évszázadok során végbement változások eredménye, illetve azok a kulturális hatások, amelyek mindig is megkérdőjelezték, szűkítették és gazdagították egymást ezen a területen, a régészetnek köszönhetően is vizsgálhatóak. A kiállítás által pedig ezen történetek mindenki számára érthetővé és hozzáférhetővé válnak, nem csak a régészek szűk köre vizsgálgatja őket. Ami különösen értékes, és külön szeretném hangsúlyozni, hogy egy olyan kiállítást láthatunk, amely a legfiatalabb múzeumlátogatók számára is érdekes és izgalmas.

A kiállítás tehát megnyílt, és kiváló téli program lehet az egész család számára.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..