1900 őszén nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte is egzotikuma és bőkezűsége miatt nagy feltűnést keltett Muzaffar ad-Din Qajar (1853—1907) perzsa uralkodó látogatása, melynek során vidékünkön, Újvidéken és Szabadkán is áthaladt. A sajtó szinte versenyezett abban, hogy érdekes részleteket közöljön az európai körútján tanúsított magatartásáról, étkezési szokásairól, ruházatáról, nem utolsósorban pedig bőkezűen osztogatott pazar ajándékairól és kitüntetéseiről…

A hozzáértők szerint a történet még a sah édesapjával, Nazzred-Din sahhal (a királyok királyával) kezdődött, aki 1873-ban a bécsi világkiállításra látogatott Európába, s akkor röviden Budapesten is időzött. Megtekintette a főváros nevezetességeit, jól szórakozott az Operában meg a cirkuszban, és többször is kijelentette, hogy igen tetszik neki Budapest.

Hasonló ürüggyel érkezett Európába évekkel később Nazzred-Din sah fia, Muzaffar al-Din Qajar, az 1900. évi Párizsi világkiállításra, ahol az Uralkodók palotájának vendége volt. Valamivel korábban egy hónapig üdült kíséretével a francia Contrexéville fürdőben. Párizsba érkeztekor teljes pompájában vonult fel, és fejedelmi fogadást rendeztek tiszteletére. A közönség bámulta a sah pompás ruháját: perzsa tunikát viselt arannyal gazdagon díszítve, aranyos kardjáról és vállrojtjáról pedig tojásnagyságú gyémántok villogtak. Sok ezer ember nézte végig, miként vonul be kíséretével Párizsba, tíz díszkocsin. A francia fővárosban merényletet kíséreltek meg ellene, de a perzsa uralkodónak végül nem esett bántódása.

A laptudósítások egyetértettek abban, s ezt a Szabadkai Közlöny is megírta, hogy a perzsa uralkodó „minden európai városban, ahol megfordult, nagy érdeklődést keltett a közönség körében és ez rendkívül pazar fényű fellépésének tulajdonítható”. Valójában nemcsak gazdagságáról volt közismert, hanem a híres nagy Daria-Nour gyémántjáról is.

1900. szeptember 20-án délután érkezett meg Bécsbe, udvari különvonattal, a pályaudvaron Ferenc József császár üdvözölte, a legtekintélyesebb állami tisztségviselők kíséretében. A négynapos látogatás során megtekintette Bécs nevezetességeit. Ott-tartózkodása idején Ferenc József őt és nagyvezérét a Szent István-rend nagykeresztjével tüntette ki, a sah pedig Erzsébet, Mária és Izabella hercegnőknek a Nesane-Affab-rendjelet adományozta, Erzsébet hercegnőnek még külön két nagy értékű perzsa imaszőnyeget ajándékozott.

Pesten szeptember 24-én és 25-én vendégeskedett, ahol (a párizsi merénylet miatt) fokozottak voltak a biztonsági intézkedések, azaz a rendőrség és a katonaság jelenléte. Számos utcát lezártak, a magas rangú vendéget pedig a Nyugati pályaudvaron József Ágost herceg fogadta, a főméltóságok és a hatóságok képviselőivel egyetemben. Az utakat ellepte a kíváncsi közönség, és sok helyen lehetett látni a zöld-fehér perzsa zászlót, közepén a sárga oroszlánnal. A sah 73 személyből álló kíséretének 84 szobát rendeztek be a Hungária Szállóban. A perzsa uralkodó természetesen a saját szakácsát is magával hozta, s ottléte alatt, mivel alkoholt nem fogyasztott, lukácsfürdői Kristály ásványvizet ivott. Megtekintette Budapest nevezetességeit, s az Operában is jól szórakozott. Bőven osztogatta az értékes ajándékokat és kitüntetéseket: Széll Kálmán akkori miniszterelnöknek, ki díszmagyarban ment hozzá, a legnagyobb perzsa rendjelet adományozta, az összes minisztert pedig az első osztályú Nagy Oroszlánrenddel jutalmazta.

Pestről Szabadkára

Pesti látogatása után a perzsa uralkodó szeptember 27-én déli irányban folytatta útját, miközben áthaladt Ráckevén, Kiskőrösön stb., különvonata pedig délután 4.15-kor robogott be a szabadkai vasútállomásra. A perzsa sah Szabadkán címmel a Szabadkai Közlöny afféle szenzációként tudósított az eseményről: „Az udvari vonatot egy külön őrmozdony előzte meg, mely állomásról-állomásra előtte ment. Nagyszámú díszes közönség gyűlt össze a vasúti peronon, hova csak belépő jeggyel lehetett bejutni, nagyobb részt hölgyek.” Az uralkodó köszöntésére kivonult a helyi, 86. gyalogezred díszszázada is, Mollis százados vezényletével, a harmadik peronon foglalt helyet. A szabadkai vasútállomáson a sah üdvözlésére megjelent a város színe-java: Schmausz Ende főispán, Mamuzsich Lázár polgármester, Pertich Mihály árvaszéki elnök, Szalay Mátyás rendőrkapitány, ifj. bajsai Vojnich Sándor, Vermes Béla és Bezerédy István országgyűlési képviselők, Jakobcsics Gyula gazdasági tanácsnok meg Kurucz Gyula tanfelügyelő. Jelen volt továbbá Reiszner Lajos, Wenczl Lajos, valamint Csatth és Zsivánovits alezredesek, dr. Sredoje Đorđević helyettes polgármester és még sokan mások.

A szabadkai pályaudvar mindkét oldalán végig a honvédség és a rendőrség tagjai alkottak díszfalat. Negyed 5-kor érkezett meg lassú menetben a perzsa sah tizenegy kocsiból álló udvari szerelvénye. Ekkor a kivezényelt díszszázad kürtöse megadta az érkezési jelt, miközben a díszszázad dobosa folytonos dobpergéssel tisztelgett az uralkodó előtt.

A nagy számban egybegyűlt szabadkaiak, természetesen, a sahra voltak kíváncsiak, akit csakhamar fel is ismertek jellegzetes, hosszú, katonás bajuszáról, a harmadik vasúti kocsi ablakában. Ezúttal egyszerű öltözetben volt: egy vállszalagon kívül egyéb katonai díszt nem viselt. Fején egyszerű, fekete kucsmát, testén sötét kabátot és nadrágot láttak.

Amint a vonat megállt, a jelen levő közönség hatalmas éljenzésben tört ki. A vonatnál Helbling Ferenc állomásfőnök tisztelgett Marx János államvasúti igazgató és Weinhardt Manó szabadkai vasútforgalmi főnök előtt, akik együtt vezették a szerelvényt.

Amikor a vonat megállt a szabadkai állomáson, a sahhal együtt leszálltak miniszterei, valamint a kíséretében lévő báró Bechtoldsheim lovassági tábornok, báró Gissl ezredes és Tallián huszár százados. Azután a perzsa uralkodó a kísérete élén vonult el a tiszteletére kivezényelt díszszázad előtt, mely alkalomból Mallisch százados tett jelentést a sahnak. Mallisch szavait báró Bechtoldsheim fordította franciára, a sah tolmácsa pedig perzsa nyelvre. A protokolláris tisztelgés után következtek a bemutatások. Bechtoldsheim a perzsa uralkodónak előbb a főtiszteket mutatta be, majd Schmausz Endre főispánt, Mamuzsich Lázár polgármestert és Szalay László főkapitányt, akikkel a sah kezet szorított. Azután ismét elhaladt a díszszázad előtt, majd kíséretével felszállt a vonatra, ahonnan az ablakból nézte az őt üdvözlő közönséget.

Mielőtt a szerelvény elhagyta volna a szabadkai állomást, a „királyok királya” magához kérette fényes ékszerdobozát, melyből ajándékokat és kitüntetéseket vett elő. Ezeket át is adta egyik magas rangú tisztviselőjének, aki ott, a szabadkai vasútállomáson, ki is osztotta őket. A szabadkai napi sajtónak köszönhetően tudjuk, hogy Csatth honvéd alezredes a sahtól a másodosztályú Nap- és oroszlánrendet kapta ajándékul, Mollisch százados aranyórát, két altiszt pedig egy-egy aranyérmet. Emlékezetes anekdota maradt — s ezt a budapesti lapok is hozták —, hogy a perzsa sah a szabadkai állomás peronján, „látván a díszmagyarba öltözött urakat, kézelőjére jegyezte fel nevüket, hogy rendjellel hálálhassa meg kedvességüket”. Napokkal később érkezett a hír, hogy „a perzsa sah mindazoknak a főispánoknak, illetőleg tisztviselőknek, akik magyarországi útján Pozsonytól Zimonyig üdvözölték, rendjelkitüntetéseket adományozott”. Így (a kézelőjéről leolvasott nevek nyomán) Vojnich Istvánt és Schmausz Endrét a Nap- és az oroszlánrend második osztályával tüntette ki.

A rövid, mindössze negyedórás szabadkai tartózkodás után a sah különvonata szeptember 27-én délután Újvidék felé folytatta útját, a szabadkaiak élénk éljenzése közepette. Újvidék város elöljárósága szeptember 27-én, a késő délutáni órákban, a vasútállomáson tisztelgett a sah előtt. Laptudósítások szerint „a városi és katonai előkelőségek mind megjelentek a vasúti állomáson. A vonat hét percre állt meg. A sah kiszállott, elsétált a díszszázad előtt, s az alezredesnek, kapitánynak és főhadnagynak kitüntetést adott.” Ezután útját Zimony és Belgrád felé folytatta.

Egy évvel később, 1901 májusában arról cikkezett a sajtó, hogy Teheránban a perzsa sah haldoklik. Szerencsére felépült, sőt, 1901 októberében sikerült lelepleznie egy ellene irányuló összeesküvést is. Végül 1907-ben hunyt el. Vidékünkön tett látogatása érdekes színfoltja marad hely- és művelődéstörténetünknek.

A képek forrása: Vasárnapi Ujság, 1900. szeptember 23. (három kép közül lehet választani, pdf. 5)

Források: Budapesti Hírlap (1900. aug. 1., szept. 21., szept. 23.); Alföldi Iparlap (1899. szept. 1.); Szabadkai Közlöny (1900. szept. 30., okt. 7.); Budapesti Napló (1900. szept. 28.); Pécsi Napló (1901. máj. 25.); Pesti Napló (1900. szept. 30.); Pesti Hírlap (1900. szept. 28., szept. 29.); Magyarország (1901. okt. 27.); Pécsi Figyelő (1900. szept. 27.); Alkotmány (1900. szept. 25.); A perzsa sah Budapesten (www.huszadikszazad.hu/1900-szeptember/politika/a-perzsa-sah-Budapesten)