home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A mozgás szeretetének átadása
Bíró Tímea
2019.07.08.
LXXIV. évf. 27. szám
A mozgás szeretetének átadása

A táncnak számos pozitívumát ismerjük, érzékeljük. Aki táncol, az felszabadul, helyes testtartásra és jó kondícióra tesz szert, illetve sokat javíthat az életminőségén. A zentai Boros Gyevi Mária ötévesen kezdett el táncolni. A hobbiból rövid idő alatt hivatás lett.

— A magyarkanizsai M-Plusz táncklubban kezdtem el táncolni, Szajkó Erzsébet volt a vezetőm. Rengeteget köszönhetek neki, hiszen általa ismerkedtem meg a show- és a diszkótáncokkal, szólóban, duóban és csoportban egyaránt. A sok közös munkának köszönhetően Európa-bajnok voltam, illetve második és harmadik helyezést is elértem, valamint többszörös országos bajnok voltam diszkótánc kategóriában. A 2000-es évek elején robbantak be nálam az utcai táncok, melyek közé a hiphop is tartozik. Elkezdtem belekóstolgatni ebbe a műfajba, több nyári táborban vettem részt, és amikor Budapestre kerültem, akkor a főiskola mellett workshopokra is jártam, hogy minél közelebbről megismerjem ezt a világot. A hiphop valójában egy kultúra. Amerikából származik, a ’70-es évekre nyúlik vissza, és több stílust foglal magában, például a popping, locking, house dance, break dance. Úgy gondolom, hogy a XXI. században a tánc a legdivatosabb és legkifejezőbb testmozgás, melyet örömmel végeznek a fiatalok.

Mária szerint bármilyen stílusú táncot is választunk, az alapoknál kell kezdeni, sokkal célszerűbb és eredményesebb fokozatosan felépíteni a táncforma elsajátítását. Ezt hirdeti és alkalmazza oktatóként is, két kislány boldog édesanyjaként ugyanis már nem mint táncos, hanem mint oktató, csoportvezető és zsűritag van jelen a versenyeken.

— Az időhiány miatt már nem tudok versenyezni, de a képzéseken és a táborokban ugyanúgy részt veszek, mint korábban, hiszen a mai rohanó világban követni kell a változásokat, trendeket. 2014 februárja óta főként az oktatásra helyezem a hangsúlyt, akkor kezdtem el ugyanis táncoktatással foglalkozni. Amikor Zentára jártam középiskolába, megbizonyosodtam róla, hogy a táncot illetően a városban sokféle lehetőség van, de nem létezett moderntánc-csoport. A tanulmányaim elvégzése után ide jöttem férjhez, és a párom biztatására egy óvoda tornatermében kezdtem tizen-egynéhány gyerekkel foglalkozni, ma pedig több mint hatvan fiatal jár hozzám. Alig négy év alatt sikerült mindezt elérni, tavaly pedig megvalósítottam az egyik gyerekkori álmomat: kibéreltem egy helyiséget, melyet igazi tükrös táncteremmé varázsoltunk, és ott folynak az órák. A ’90-es években a kitartásnak és a szorgalmas munkának köszönhetően eljutottunk a versenyekre, szép eredményeket értünk el, és nagyon örülök annak, hogy a szülők támogatásának, illetve a fiatalok céltudatosságának köszönhetően napjainkban is jelen vagyunk a versenyeken. Fontos volt számomra, hogy az M Dance Studio tagjainak legyen egy hely, ahova tartozhatnak, ahol együtt lehetnek azokkal, akiknek hasonló az érdeklődési körük, és ahol egészséges életmódot követhetnek, sokat mozoghatnak.


Boros Gyevi Mária
 

Az M Dance Studióban — a négyéves gyerekektől a középiskolás fiatalokig — öt korcsoportban heti két alkalommal gyakorolják az alapokat, az emeléseket és az akrobatikus elemeket az utcai táncok kedvelői. A csoportok számos hazai és külföldi versenyen bemutatkoztak már, jelenleg pedig az egyhetes nyári tánckurzuson tanulnak a meghívott tánctanároktól és vendégelőadóktól.

Máriától megtudtuk, hogy szeptembertől várják az új tagok jelentkezését, és azoknak, akik sportolni szeretnének, azt üzeni, hogy a tánc valójában egy sportág, hiszen mindent átmozgat, jó a testnek, léleknek egyaránt, és általa kiváló állóképesség érhető el.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..