home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A mindenhová vágyódó
Szerda Zsófi
2021.01.20.
LXXVI. évf. 2. szám
A mindenhová vágyódó

Mácsai Endre színművész már egy ideje Bécsben él, kíváncsi voltam, mivel telnek mindennapjai, s jócskán meglepett, amikor készülő előadások helyett festményeit kezdte el mutogatni. Erről az oldaláról nem is ismertem. Lakásában ebben a mostani kényszerszünetben egész kis galériát alakított ki magának. Saját kiállításra készül.

— Sok a vázlat, háttereket és portrékat készítek, szóval folyamatosan rajzolok, fejlesztem magam, technikákat gyakorolok, online tanfolyamokra járok. Férfiaktokat fogok közszemlére tenni, ehhez készítem most az anyagot — meséli. — Egy másik kiállítás anyagán is dolgozom, melynek témája a középosztálybeli angyalok és szentek lesz.


Fotók: Antalfi Dániel

* Mikor kezdtél el festeni?

— Amikor először lezárták az országot. De nagyon élvezem. Ez a kis „lególakás”, ahol minden egymás tetején van, átalakult műteremmé. De a képzőművészet iránti vonzalmam nem új keletű. Már gyerekkoromban is sokat rajzoltam, és állítólag nem is rosszul. Jártam rajztáborokba is. Aztán ez valahogy elmúlt, már nem foglalkoztatott, édesanyám pedig nem erőltette. Aztán jött minden más, és most ez a nagy bezártság előhozta belőlem. Színházat nem tudtunk csinálni, s hiányzott a kreatív energia, azt éreztem, kell valami, elővettem hát egy papírlapot. Na ebből lett ez az óriási anyag. Elkezdtem keresgélni, mi fekszik nekem legjobban. Eleinte azt hittem, az olajpasztell, aztán tájképeket festettem, és politikai töltetű képeket, absztraktot, de nem ez volt az igazi. A legjobban vegyes technikát szeretek alkalmazni: kollázs, akril, grafika. Szeretnék majd olajjal is dolgozni, ami most még macerás. Kisfiú koromban egyszer hallottam azt a szót, hogy életművész, és nagyon megtetszett. Akkor úgy értelmeztem, hogy ez valaki, aki mindenféle művészettel foglalkozik. Én is erre törekszem.

* Azt érzem, hogy nagyon jól feltaláltad magad Bécsben. Lassan már nyolc éve élsz ott.

— Szerencsés vagyok. De máshogy alakult az ittlétem, mint ahogy eredetileg terveztem. Úgy gondoltam, kijövök, dolgozom, és tökéletesen megtanulom a nyelvet, aztán elmegyek rendező szakra. Hát nem így történt. Anyukám egyszer azt mondta nekem, hogy az a baj, hogy téged nem ide szültelek. Már kicsi koromtól látott rajtam valamiféle elvágyódást. A mindenhova vágyódást. Én látni akartam, látni akarom a világot, kalandvágyó vagyok, szeretek utazni. Akkoriban ezt az anyagi hátterünk nem engedte meg, de szerencsére azóta megvalósítottam a vágyaimat. Amikor édesanyám meghalt, felmondtam a szabadkai Népszínházban, és eljöttem. Azt éreztem, most vagy soha. Sosem voltam túl bátor ember, nem volt könnyű döntés. Ráadásul nekem otthon nagyon jó sorom volt. Zseniális barátok, imádnivaló kollégák, lehetőségek vettek körül, könnyen belekényelmesedtem volna.

* Akkor ez adta a löketet? Hogy nem akarsz beleülni a kényelmesbe? 

— Ez is, és a párom is bátorított. Pénzem nem volt, éjszakánként biciklis futárként dolgoztam, nappal pedig egy villanyszerelő ismerősnél délután 5-ig. Ezt fél évig bírtam, aztán átmentem egy olasz étterembe főzni. Kézzel-lábbal elmagyaráztam nekik, hogy nem bírom a dupla műszakot, ha kell, mosogatok is, csak vegyenek fel. Szerintem tetszettem az étteremvezető hölgynek, úgyhogy elkezdtem főzni. Még egy olasz pastaszakács-diplomám is lett, képzeld. Ez egy látványkonyha volt, a vendégek előtt főztünk. Egy idő után átkerültem az étterem első részébe, a bárban dolgoztam, s én szerveztem a ladies nightokat. A nyelvet is kezdtem egyre jobban beszélni. De egyébként a vendégek nagyon szeretik a nyakkendős, akcentussal beszélő magyar pincéreket. Ezután műszakvezető lettem. Elég nagy kihívás volt, ráadásul közben megismerkedtem a felvidéki Gerendás Beátával is, és megalapítottuk az Ensemble Ohne Grenzen társulatot. Bea itt végzett Bécsben rendezés szakon. Leültünk, s egy kávé mellett kitaláltuk, hogy hajrá, csináljuk. Az első produkciónk a Pygmalion Theaterben Bea diploma-előadása, a Borbély című darab volt. Megengedték, hogy magyarul rendezze meg. Ezután egy nemzetközi összművészeti fesztiválon mutattunk be egy kétnyelvű előadást, mert megnyertük a rendezvény záróeseményének dátumát. Hollósi Eszter bemutatott egy monodrámát, melyben én segédkeztem, azt összefűztük az én annak idején Zentán bemutatott diploma-előadásommal, így született meg egy kétnyelvű, alternatív darab, mely két magányt mutatott meg a közönségnek. Emellett a kArc mintájára mi is elkezdtünk havi rendszerességgel kulturális esteket tartani. Felolvasóestnek indult, de mivel Bea ontja magából a drámákat, azt is szoktunk olvasni. Az egyik legnagyobb projektumunk pedig egy koprodukció volt a Volkstheaterrel, a Szabad ötletek után szabadon. Magyar nyelven játszom, német felirattal. A Volkstheater adta a próbatermet, ami óriási segítség, hiszen függetlenként itt is vadászni kell a helyet, s a Népszínház után újra egy népszínház próbatermében próbálni nagyon felemelő érzés volt, ráadásul óriási érdeklődés mutatkozott a darab iránt. Ezt az előadást Szabadkán, Zentán, Pécsett és Szegeden is bemutattuk. 

* József Attila több versét szavaltad is. Ő az abszolút kedvenc költőd ezek szerint?

— Nem a kedvenc, hanem az, aki belevitt a költészetbe. Az első szerelem. Az, akinél lehet, hogy lesz olyan, akit jobban szeretsz, aki közelebb áll hozzád, s akivel leéled az életed, de az első mindig első marad. Aki először lobbantja fel benned a szerelmet. Na ez nekem József Attila és a költészete.

* Kik a többiek?

— Én eléggé csapodár vagyok. (Nevet.) Petri György és Pilinszky János még azok, akiket nagyon szeretek, de ez hangulatfüggő. Pilinszky akkor kell, ha magam alatt vagyok, Petri akkor, ha pörögnék, és humorra vágyom. Ők az első három, a dobogósok. Érdekes egyébként, hogy amióta itt élek Bécsben, sokkal többet foglalkozom irodalommal.

* A legutóbbi színházi munkátok a Dolgok, amikért élni érdemes, Duncan MacMillan kortárs szerző darabja. Hogyan nyúltatok ehhez az anyaghoz?

— Ez volt az eddigi legdurvább próbafolyamatom, színpadi élményem — a szó pozitív értelmében. Az egész előadás interaktív, egyedül vagyok benne, s a közönség is játszik. Szó szerint. Ezért végig nagyon keményen figyelnem kell a nézőkre, reagálnom, követni a játék alakulását. A darabot egyébként csak Bécsben játszhattuk, és csak magyarul. A szerzői jog ennyit enged meg. Német nyelven is játssza egy színésznő, s azokon a heteken, amikor ő játszik, nekem nem szabad. Nagyon szigorúan veszik. Ezt egy kávézóban adjuk elő, mely már-már törzshelyünk, itt folyik az Esti mese felnőtteknek című programsorozatunk, és az önálló estjeimet is itt rendezzük meg. Ez a Budapest Bistro, egy magyar kávézó.


Fotók: Isabella Zehetner

* Esti mese felnőtteknek? Ez egy felolvasóest pikánsabb témájú mesékkel?

— Igen is, és nem is. Ez egy régi álmom volt, örülök, hogy megvalósult, és nagyon sokan járnak rá, mindig tele a kávéház. Mesét mondok, igen, de ezt mindig úgy építem, hogy utána lehessen miről beszélgetni. Ebből született meg tavaly a Lélekbalzsam programsorozatunk is, mert láttuk, hogy az emberek szívesen jönnek, és beszélgetnek velünk közösen egy-egy témáról. Ehhez még csatlakozott Árendás Zajcsek Linda is, aki slam poetryvel vesz részt. Ezek az estek kötetlen, lélekemelő események.  

* Akkor a rendezésről lemondtál?

— Nem iratkoztam be a rendezésre, s most már nem is tervezem. Én világéletemben mindig keresgéltem. Egészségügyi szakközépiskola, színház, festészet, étterem, sorolhatnám. A sok munka mellett elfelejtettem álmodni, pedig mindig voltak újabb és újabb megvalósításra váró álmaim. És most végre újra elkezdtem álmodni. A korona eszembe juttatta az álmaimat, a festés pedig meghozta a szükséges kreatív löketet. Sosem szerettem egyedül alkotni. Nekem a mindenkori alkotótársaim az osztálytársaim voltak. Na ők, mondjuk, nagyon hiányoznak. De visszakanyarodva a tervekhez és az álmokhoz, szeretnék egy saját galériát nyitni, ahol a képzőművészet mellett performance-ok, kurzusok, irodalmi estek is lennének. Egy galéria, ahová napi nyolc órában bejöhetnek az emberek, megnézhetik a munkáimat, s ott dolgoznék, így azt is láthatnák, hogyan készül egy kép. A színházban is a próbafolyamatokat szerettem legjobban, ez pedig a képzőművészet próbafolyamatát mutatná be. Remélem, sikerül.

* Ha igen, mindenképp hívj meg a megnyitójára, majd arról is beszámolunk.

— Úgy lesz.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..