A szabadkai származású, Horvátországban élő Szkála Károly akadémikus, a Ruđer Bošković Kutatóintézet 2000-ben alapított Informatika és Számítástechnikai Központjának vezetője tartott előadást a Műszaki Szakfőiskolán A mesterséges intelligencia 50 év alatti felfutása címmel. Értekezése után beszélgettem vele, és rögtön azt javasolta, egy „hot” témával kezdjünk, azaz a legújabb járvánnyal.

Szkála Károly (Szalai Attila felvételei)

— A mostani társadalomban nagyon sok adattömb születik, ezekben sok tudás van, melyet ki lehet bányászni különféle mesterségesintelligencia-módszerekkel és -eszközökkel. Az orvostudomány területén van egy projektajánlatunk, mely a mesterséges intelligencia segítségével személyre szabott terápia kidolgozására alkalmas, tehát optimalizálva a kezelést, több orvosságot összevonva, ez ötféle rákbetegségre vonatkozik, mert ezekre van adatbázis — magyarázza bevezetőként, majd máris rátér a koronavírus témájára. — Amikor megjelent ez a kórokozó, megalakult egy válságközpont, ahonnan irányítják, ellenőrzik és monitorozzák a történéseket, ennek keretében próbáljuk beajánlani azokat a módszereket, amelyeknél a mesterséges intelligencia tud segíteni, követéssel és előrelátással (predikcióval). Ha széles körben kezd elterjedni a vírus, az interakciókat mesterséges intelligenciával fel lehet ismerni, azaz láthatóvá tenni, hogy melyik irányba várható a terjedés térbelileg, időbelileg, ezt grafikus felmérésekkel (Visual Mining) ki lehet mutatni, előrejelezve a történéseket. Egyébként ezt már csinálják Amerikában a hurrikánok esetében. Ilyen módszerek léteznek, ezeket lehet használni krízishelyzetekben. Nagy számításkapacitású számítórendszerek beavatásával történnek, Grid, HPC, Cloud rendszereken futnak. A számítástechnika gridrendszere intézményeken, esetenként országhatárokon átnyúló számítógépcsoport, a felhasználó számára egyöntetű virtuális szuperszámítógépként kezelhető. Interneten osztja meg egy hatalmas rendszer számítástechnikai kapacitását egy-egy szervezet felhasználói között. Főként óriási processzor- vagy tárolókapacitást igénylő (fúziós, nagyenergiás, asztrofizikai kutatások), illetve szétszórt információt használó (orvosi diagnosztika, meteorológia), széles körű komplex alkalmazásokra épül. Ezt másképp nem lehet kivitelezni, hiszen gyorsan kell szimulálni, gyorsan kell eredményt kapni. Amióta megvan ez az egyöntetű, Európát átfedő, föderatív infrastruktúra, ilyen komplex programokat tudunk futtatni. Valószínű, hogy a krízisközpont minket is bekapcsol a munkába, és ha valóban elindul a járvány gyors ütemű terjedése, konkrét felméréseket és előrejelzéseket fogunk csinálni, ami a megelőzés stratégiája szempontjából jelentős, azaz óriási segítséget nyújt ahhoz, hogyan lehet megállítani, lefékezni a terjedést. Magához a gyógykezeléshez nem tudunk hozzájárulni, igazából az orvostudomány sem tud mit csinálni, hiszen nem ismerik a vírust, de a mi intézetünkben is vannak részlegek, melyek nagyszámítógépeken keresik az interakciót a különböző molekulák és szövetek között, azazhogy egy molekula, mely orvosság, hogyan hat a szervre. Erre vannak módszerek, de ez is egy nagy számításigényes feladat, melyhez ilyen nagyszámítógépek szükségesek. Ebben a folyamatban az ember csinálja a programokat, felülvizsgálja az interakciót, megállapítva, milyen irányba kell továbbhaladni, és afelé idomítják a kísérleteket, programokat. Tehát az ember kulcsszerepet tölt be. Mi írjuk a programokat, mi szerkesztjük a szimulációs modelleket, melyek a matematikán, differenciálegyenleteken alapulnak, és ezekhez rengeteg processzorerőt, nagy számításkapacitást kell alkalmazni. Ez egy komplex feladat, számítástudomány és technológiák nélkül nem kivitelezhető, hiszen egy vegyész, egy biológus, egy orvos ezt nem tudja csinálni. Tehát a multidiszciplináris kutatásra rendkívül nagy szükség van, egy tudományág már nem tud lépni, nem elegendő — magyarázza Szkála Károly, aki éppen ötven évvel ezelőtt fejezte be középiskolai tanulmányait a szabadkai műszaki iskolában, majd a Zágrábi Egyetem villamosmérnöki karán diplomázott, 1989 óta a Zágrábi Egyetemen, a Villamosmérnöki és Számítástechnikai Kar posztgraduális kurzusán oktat programozható logikai eszközöket, a grafikai karon pedig előadásokat tart az optoelektronikai rendszerekről, számos nemzetközi konferencián vett részt, nemzeti koordinátorként közreműködött huszonnégy európai tudományos és technológiai együttműködésben, továbbá aktív résztvevője több európai uniós keretprogramnak.

Az interjú folytatásában arról beszélgettünk, mennyire aktív a régiónk, és milyen lehetőségeket kínál a tudománnyal foglalkozóknak.

— A tudományos intézeteink, egyetemeink sajnos alacsony hatásfokkal dolgoznak. Rossz a szervezés, nincsenek stimulálva az emberek. Nincs differenciálás, nincs eredményhez mért jövedelem, ez az egyik gond. A másik, hogy az eszközök gyengék, nincs infrastruktúra, Horvátországnak uniós tagállamként van hozzáférése ezekhez a rendszerekhez, viszont a régió többi országának sajnos nincs. Emellett a mentorkrízis is hatalmas probléma, a káderkérdés, az agyelszívás, azaz egy ország szellemi elitjének elcsábítása, a magas képzettségű szakemberek külföldre vándorlása a jobb megélhetés, a szélesebb körű lehetőségek, a szakmai előrehaladás reményében. Hatalmas változások előtt állunk, és rossz irányba haladnak a dolgok. A Zágrábi Egyetemen már most, a második éven minden jó eszű hallgató munkaviszonyban van, és a tanároktól azt kéri, hogy munkaidő után tartsák az előadásokat. Az ezen a területen működő cégek mindent megtesznek azért, hogy jó szakembereket találjanak, folyamatosan fejlesztenek, a piacon óriási növekedést mutatnak ki, viszont ezek a cégek sem tudnak akkora fizetést kínálni, amekkorát ezek a szakemberek külföldön el tudnak érni. Ennek az lesz a következménye, hogy az egyetemeken senki sem akar maradni, mert a fizetés alacsony, az intézetben ugyanúgy. A kis országok elveszítik a szakkádereket, nem fejlődünk a megfelelő módon, sem eredményben, sem irányban, úgyhogy nagy bajok lesznek, a politikusok viszont csak a négyéves mandátumban gondolkodnak, ezekkel az általam most vázolt problémákkal nem foglalkoznak. Hosszú távon viszont ez egy vesztett játszma lesz, ez biztos.

A bő egyórás előadás keretében az érdeklődők hallhattak a nonprofit civil szervezetek fontosságáról, a Ruđer Bošković Kutatóintézet múltjáról és tevékenységéről, az 1996-ban alapított, és 85 tagot számláló, rengeteg eredményt felmutató Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Társaságról, a tudomány fejlődéséről és a civilizációs fejlődési folyamatokról, melyeknek exponenciális fejlődését követve 2025-ben már az ötödik ipari forradalmat élhetjük meg, mégpedig a mesterséges intelligencia formájában, majd rá hét évre újabb hatalmas változásra számíthatunk, melyet egyelőre még megjósolni sem lehet, hogy mi lesz. A globális jövő látképeként és politikai kihívásként a Homo Sapiens vagy Super AI (élő mesterséges intelligencia) kérdését vetette fel Szkála Károly, aki zárógondolatként és dilemmaként arra a kérdésre, hogy hova vezeti a mesterséges intelligencia az élővilágot, válaszként Albert Einsteint idézte szabadon: A világot nem azok fogják tönkretenni, akik gonoszságot tesznek, hanem azok, akik törekszenek fejleszteni a világot, meg azok, akik nem tesznek semmit.

Az előadó dr. Šoštarec Ivánnak (1936—2003) szentelte értekezését, aki a szabadkai műszaki főiskolán tanított, és sok éven át Szkála Károly tanársegéde volt a Zágrábi Egyetemen.