Részletek Ivicának a szerbiaiakhoz írt leveléből

„Néhány állam szétesése, a nemzetközi közösségből való kizárásunk, szankciók, szegénység, bombák, éhezés, önmagunk és saját vagyonunk szétcincálása.”
Azt hiszem, mérföldkőnek szánta, és nyilván annak is tekinthető a szocialista párt politizálásában Ivica Dačić pártelnök-kormányfőnek a Politika napilapban megjelent szerzői írása. Ezzel a szöveggel Dačićnak valószínűleg nem csupán az volt a már huzamosabb ideje latolgatott szándéka: tudatni a polgárokkal, hogy egyszer s mindenkorra szakított a romboló miloševići politikával, hanem ezt írásban is rögzíteni kívánta. A Balkán legrégibb napilapjában, saját kezűleg, annak elkerüléséért, nehogy a riporter esetleg másképp írja le, mint ahogy mondta.
No de vissza a levélhez! Ebben a szocialista elnök egyebek közt közli, hogy végső ideje szakítanunk a folytonos kifogáskereséssel, abba kell hagyni a hazudozást, és az olyan fontos témákról, mint amilyen Koszovó is, végre igazat kell mondani.
Igyekszik leszámolni a kilencvenes évek politikájának szimbólumával is. A szendvics és a rozsdás kiskanál ugyebár radikális „szabadalom”, de az SZSZP-nél is akad belőle bőven. Mondjuk, az nem hangzik el, hogy többé nem eszünk gyökeret, még ha erre korábban némelyek ezer évig is készek lettek volna a nemzeti felemelkedés érdekében. A mennyei nép legendájával ellenben leszámol, amikor ezt írja: „Mindazt a rosszat, amit magunknak okoztunk — miközben nem akartunk és nem is próbáltunk valóban tenni önmagunkért — holmi felsőbb célokra, az égiekre, a szentekre, a nemzetre való hivatkozással magyaráztuk”.
Fontos mondatok ezek. Azért, mert reményt ad arra, hogy végre nem hiú ábrándokat kergetnek majd államvezetőink, hanem a valós problémák felé fordulnak.
Hogy azért a régi SZSZP-s retorikából is maradjon valami, a pártelnök megjegyzi: „Ennek egy része természetesen nem rajtunk múlt, a világ több mint kegyetlen volt Szerbiával”. Ezzel nyilván a keményvonalas Slobo-pártiaknak akarta megmutatni, hogy azért rájuk is gondolt, ez a félmondat egyfajta cinkos félrekacsintás, amely azt jelzi: „Nem felejtettelek el benneteket, tudjátok, hogy úgy gondolom, ahogy ti, de most figyelnek engem! Addig is szavazzatok ránk!”
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül persze azt sem, hogy az ország egyszerűen kimerült, kifulladt, a csőd szélén áll, úgyannyira, hogy már gazdasági ereje sincs ahhoz, hogy a szomszédjaival és a világgal csatázzon. Másrészt e levél elsőszámú címzettjei nem mi vagyunk. Hanem azok a tömegek, amelyeket elbódítottak a mennyei népről szóló mesékkel, miközben ki van mindenük a nadrágból.
Nekik írja magyarázatként a szocialista elnök: „Szerbia biológiai kihalása, az infrastruktúra leépülése, a gazdaság, a kultúra, a tudomány, az egészségügy, az oktatás csődje... mindezt a nagy nemzeti feladattal igazoltuk”.

A SZERBEK MEG A TÖBBIEK. Maradjunk még egyetlen gondolat erejéig a Dačić-szövegnél, Szerbiában ugyanis a politikai élet úgy működik, mint a közlekedőedény. Minden lépésből, döntésből változások egész sora következik. Az írás így fejeződik be: „Az égi történet az égi Szerbiáról... nos, ennek a mesének vége. Némelyek választhatnak, némelyek ítélkezhetnek. Mi továbbra is a saját dolgainkkal foglalkozunk, a mi földünkön.”
Ezt pedig azért írtam le, mert a koszovói történet végkifejlete kapcsán felmerült, hogy a 2006-ban elfogadott Koštunica-alkotmány elavult, újat kell hozni. Végre! — mondhatnánk mi mindannyian. Vagy mondhatnám, hogy mi „egyéb polgárok”. És ezzel célozni szándékozom az alkotmány kezdőmondatára, mely szerint „Szerbia a szerb nép és minden itt élő polgár állama”.
Azt hiszem, a nem szerbek, tehát az egyéb itt élő polgárok akkor hiszik el, hogy végre csakugyan megtörtént a szakítás a nemzetállami időszakkal, ha ez a mondat is módosul. Ha Szerbia minden itt élő nemzet és minden itt élő polgár állama lesz. Hogy ismét Ivicát idézzem: „a mi földünkön”. Mindannyiunk földjén. Szerbekén, magyarokén, horvátokén, szlovákokén, albánokén és így tovább.

ĐILAS A PÁRT? Csaknem fél éve áll a Demokrata Párt élén Dragan Đilas, de még most sem teljesen világos, mit akar kezdeni ezzel a helyzettel.
Miután némelyeket, akikkel nem értett egyet, ő maga hajított ki a pártból, másokat a rendőrség helyezett előzetes letartóztatásba, gyakorlatilag maradt ő és a vajdaságiak. Akik a deklaráció ügyével kirobbantották a „joghurtügy”-et, amely a párt számára a bázisnak számító Vajdaságban remek politikai marketingeszköznek bizonyult. Aztán a múlt héten Đilas tett egy olyan nyilatkozatot, amelyből az világlik ki, hogy ez az egész Vajdaság-ügy őt nem is igazán érdekli.
Ahogy fogalmazott: „Koszovóban az albánokkal háborúztunk, így az ottani szerbek az albánokhoz viszonyítva kapnak autonómiát”. Nem érti viszont, hogy a vajdaságiaknak kihez képest kellene autonómiát kapniuk. Erre a kijelentésére reagált a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, melynek a véleményével egyet kell érteni: „Đilas egyszerűen nem érti az autonómia lényegét”. Másrészt viszont egyre gyakrabban biztosítja támogatásáról az utóbbi időben a kormányt, annak Koszovó-politikáját.
Tehát itt a DP, melynek gerince ma Vajdaságban van. Partnerei közül a VMSZ-szel már korábban elhidegült a viszonya, a VSZL is kezd tőle távolodni, az LDP a „képviselő-rablás“ miatt szintén dühös. Most Đilas még saját pártjának a vajdasági embereivel is szembemegy.
Jó lenne tudni, mit akar Đilas, kikkel és merre. Mert a lépéseivel politikai partnereit elveszíti, sőt a DP kulcsembereivel és a párt lépéseivel is szembemegy. Az egyszemélyes párt, az meg majdnem olyan, mint a cirkuszban a bohóc. Ilyenjeink meg már vannak. Országosak és kisebbségiek is.