home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A második magyar űrhajós
Talpai Lóránt
2023.01.19.
LXXVIII. évf. 3. szám
A második magyar űrhajós

A néhány évvel ezelőtt indult HUNOR — Magyar Űrhajósprogram fő célja, hogy várhatóan 2024-ben magyar űrhajós közreműködésével valósulhassanak meg világszínvonalú magyar tudományos kísérletek és tesztek a Nemzetközi Űrállomáson. Hamarosan űrküldetésre indulhat a második magyar űrhajós. A felkészülésről és a tervezett célokról dr. Zábori Balázs, az Energiatudományi Kutatóközpont űrkutatási mérnöke, a HUNOR program projektvezetője beszélt.

* Az utolsó szakaszához érkezett az űrhajósjelöltek tesztelése, a 8 kiválasztott közül a legalkalmasabb fog űrutazást végrehajtani. Milyen kiképzésben részesültek az eddigi jelöltek? Ha jól tudom, a magyar honvédségnél folynak a tesztek.

— Igen, a kiválasztási fázis legvégén vagyunk. 244 jelentkezővel indult a folyamat, és jelenleg 8 főre szűkült le a gárda. A közeljövőt illetően pedig további technikai, orvosi és pszichológiai vizsgálatok előtt állnak a kiválasztottak. Így egy objektív értékelési lista fog elkészülni, és a legjobb 4 eredményt elérőt javasoljuk a külügyminisztérium felügyelőbizottságának, hogy belőlük alakítsa ki a jövő magyar űrhajóscsapatát.

* A magyar űrhajós kiválasztása nem csak fizikai tesztek alapján dől el, fontos, hogy a megfelelő jelölt elsajátítsa a kísérleteket is. Az úgynevezett tudományos és technológiai tartalomról az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriuma gondoskodik. Milyen tudományos kutatások folynak vagy folytak a magyar űrkutatás, űrhajósprogram terén?

— Az űrhajósok főként specifikus laborfeladatokat kaptak. Elsősorban azt vizsgáltuk, hogyan viselkednek, illetve teljesítenek különféle ismeretlen feladatokat ismeretlen körülmények között. Hiszen mi egy kutató űrhajóst szeretnénk, akinek az lesz a feladata, hogy kutatási tevékenységet is folytasson a Nemzetközi Űrállomáson. Emellett a kutatási fejlesztési alprogram részeként egy iparfejlesztési terv is ki lesz dolgozva. Ezáltal gondoskodunk arról, hogy azokat a technológiai képességeket és azt a tudást, amellyel Magyarország az eddigiekben bírt, egyrészt megőrizzük, másrészt versenyképesen továbbfejlesszük. Mivel csakis a kipróbált űrtechnológiát vagy űreszközöket lehet értékesíteni. A magyar űrhajósprogramnak ugyanis nem az a célja, hogy egy újabb űrturistát juttasson az űrbe, hanem az, hogy a magyar űrszektor számára kutatási és fejlesztési lehetőséget nyújtson és növelje az űrkutatás versenyképességét.

* A 2024 végére vagy 2025 elejére tervezett űrmisszió során milyen kísérletek és tesztek valósulnak majd meg a Nemzetközi Űrállomáson az elképzelések alapján?

— Az, hogy pontosan mi fog megvalósulni, még folyamatosan alakul. Nyilván már van egy kísérleti portfólió, melyet főként olyan kutatási ágazatok alkotnak, mint a dozimetria, a sugárvédelem, az anyagtudomány, az űrélettan, az űrélelmezés vagy az űrmedicina. De nagyon sok új ötlet van még az asztalon, melyeket fokozatosan be is fogunk építeni a programba. Azt is fontos kiemelni, hogy a magyar űrhajós nemcsak Magyarország számára fog kutatásokat végrehajtani, hanem különféle megállapodásoknak köszönhetően más entitásoknak is. A lényeg, hogy a magyar űrhajós egy nagyon széles és összetett űrkutatási tevékenységet fog megvalósítani.

* Magyarország számára stratégiai kérdés, hogy a nemzetközi trendeknek megfelelően továbbfejlessze az űrrepülési kompetenciáit. Természetesen mind anyagi, mind tudományos értelemben elképesztően nehéz lépést tartani a nagyhatalmakkal. Ők hol állnak jelenleg? — csak hogy némi összehasonlítási alapunk legyen.

— Ez egy nagyon fontos és összetett kérdés. Nemzetközi viszonylatban egyértelműen az látszódik, hogy az űrrepülésnek egy új korszakát éljük. Alapjában a nemzetközi űrállomás alacsony Föld körüli pályájára vonatkozó tevékenységek mellett egyre inkább újra előtérbe kerül a Hold. Az emberi jelenlét a Holdon és a Hold környezetében ebben az évtizedben felerősödik és hétköznapivá válik. Nemzetközi viszonylatban egyébként folyamatosan az látható, hogy az űrturizmus szintén mindennapossá válik. Már csaknem öt-hat olyan cég van, amely képes feljuttatni turistákat az űrbe. Szóval kezd beindulni egy olyan piac, amely az elmúlt évtizedekben erősödött meg. És mindez csak gyorsulni fog. Nyilván ebben a nemzetközi keretrendszerben kell megtalálnunk egy kis ország, Magyarország helyét is. A szerepünk valószínűleg nem az űrturizmusban van, hiszen arra már az amerikai kormány sem fókuszál annyira. Ott is inkább magáncégekre bízzák mindezt. Ne felejtsük el azonban azt a fontos tényt, hogy Magyarországnak, bár kis állam, mégis van saját űrhajósprogramja. Az ilyen méretű országok többsége nem bír hasonló képességgel. Esetleg részt vesznek egy nagyobb űrszervezet programjaiban, mint amilyen az Európai Űrügynökség. Ilyen szempontból Magyarország unikális, és a magyar nemzet ahhoz a hét nemzethez tartozik, amely valaha embert juttatott az űrbe. Szóval ez a kis ország folyamatosan fejleszt egy olyan űrhajózási képességet, tudást, technológiát, amellyel jelentős mértékben fog versenyképessé válni világviszonylatban. Ez egy kulcskérdés, mert a jövőben a világűr egyrészt hadszíntérré, másrészt elsődleges gazdasági prioritássá is válik. Hiszen a gazdasági verseny egyenesen a világűrbe vezet.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..