
137 helyi szervezetbe látogatnak el a Vajdasági Magyar Szövetség vezetői, képviselői május folyamán. Dr. Pásztor Bálint Csantavér, Zenta és Magyarkanizsa után a Temerinben megtartott taggyűlésen is részt vett. A VMSZ elnöke fontosnak tartotta, hogy egy szórványban működő helyi szervezet fórumán is jelen legyen, hogy az ott élők gondjairól tájékozódjon, ismertesse az elért eredményeket és beszámoljon a tervekről.

„A májusi taggyűléssorozat nem kampány, hanem valódi párbeszéd. Az emberek elmondják, hogy mi foglalkoztatja őket – mi pedig beszámolunk a vállalásainkról, eredményeinkről és közösen programot alkotunk.
Temerinben is azt tapasztaltam: erős a közösségi öntudat, világosak a helyi célok, mi pedig segítünk azok megvalósításában.
A taggyűléseken világosan kirajzolódott: az emberek stabilitást, nyugalmat és kiszámíthatóságot szeretnének – nem felfordulást, nem anarchiát, nem politikai tevékenységként bemutatott technopartit, hanem azt, hogy végre visszatérjünk a normalitás útjára.” – olvasható a VMSZ elnökének bejegyzésében.
Forrás: dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala
Fotó: dr. Pásztor Bálint Facebook-oldala