* Miért éppen krimi?

— Erre a kérdésre viszonylag összetetten tudok válaszolni. Az olvasás iránti szeretet már egészen kora gyermekkoromban kialakult, a fantasytörténeteknek köszönhetően. Az volt nekem az etalon akkoriban, az Eragon-könyvek például, melyek ma is nagy népszerűségnek örvendenek. Tehát olvasni már szerettem, és valamikor tinédzserkoromban, amikor már komolyabb lettem, műfajban is inkább a komolyságot kerestem. Erre a krimi tökéletes volt, hiszen bár komoly műfaj, humorosabb, szarkasztikusabb részeket is kínál az olvasónak. Nekem főleg az tetszett, hogy van benne erotika, gondolkodásra késztető szakaszok, akciódús jelenetek, társadalomkritika, valamint ezeket a történeteket el lehet képzelni a mai világban, még akkor is, ha valójában nem történtek meg. Ez volt nekem a krimiben a vonzó, hogy mindenféle más műfajból kiragad, egybegyúr elemeket.

* Gondolom, azért az íráshoz kellett egy adag bátorság, hiszen a skandináv krimik világszintű sikere miatt igen magasan van az a bizonyos léc.

— Hála az égnek, azt kell hogy mondjam, ritkán, de azért találkozom a jelenséggel, akár kritikai szinten is, de vannak előítéletek. Mondjuk, azt, amit a skandináv krimiben egy Nesbø leír, azt itt Magyarországon Szántó Dániel nem írhatja le. Magasan van a léc, az igaz, de az is tény, hogy egy-két kritikus mindig lesz, aki úgy gondolja, a magyar krimi nem tud elég jó lenni. Egyszerűen olyan dolgokba kötnek bele, amelyeket én olvastam már más könyvekben, más országokban, és ott ezzel semmi probléma nem volt. Igaz, hogy oda kell tartani az arcot, és ez néha nekem is nehéz, de ez benne a kihívás: hogy ezeket az előítéleteket valahogy leromboljam, és hosszú távon bebizonyítsam, hogy a magyar krimi is lehet olyan jó, mint egy skandináv vagy amerikai. Azt veszem észre, hogy az olvasóknál ez sikerül is, talán nem olyan gyorsan, ahogyan én szeretném, de az előítéletek egyre inkább kezdenek eltűnni. A másik dolog, mely fontos, az a témaválasztás. A krimi egy picit meredekebb témaválasztást igényel a szerzőtől: ez nem egy laza történet, ahol van egy szerelmes férfi meg egy szerelmes nő, akiknek a viszontagságait aztán történetbe foglalja az író. Ez valahol szerintem tök egyszerű, mert csak követjük az eseményeket, és erre épül a regény. A kriminél ennél jóval összetettebb a dolog. Az első regényemben (Revans — a szerző megj.) például egy sorozatgyilkosság volt a fő téma, a másodikban, Az üldözöttben pedig szökés egy magyarországi börtönből. Jártam is a börtönben, hogy a saját szememmel lássam a helyi viszonyokat, és minél valóságosabban tudjam ábrázolni a szökést. A most megjelent, harmadik regényem vallási vonatkozású. Tehát mindegyik téma lehet néhány ember számára bicskanyitogató. De mindig elmondom, hogy ez fikció, még akkor is, ha meg is történhetne a valóságban. Például én nem akarom senkinek megmondani ezzel a könyvvel, hogy higgyen Istenben vagy ne, nem ilyen célok vezérelnek. Egyszerűen csak olyan témákat szeretek boncolgatni, amelyek aktuálisak és izgalmasak.

* Térjünk is rá a már említett új regényre. Mondhatnám, hogy a vallásról, a hitről szól, de éppen azt boncolgatja a könyv, hogy mi történik valakivel, aki egész életén át lelkiismeretes hívő volt, és ezért nem kapja meg a „jutalmát”.

— A történet szerint van egy plébános, Mihály atya, aki a katolikus elvek szerint nőtt fel, a 80. életévében is ugyanúgy prédikál, tele lelkesedéssel, majd egy baleset éri, kómába kerül, és a kómából felébredve azzal szembesül, hogy a két világ küszöbén nem találkozott a Mindenhatóval, akinek az egész életét szentelte. Persze felvetődik a kérdés, hogy miért nem mutatta meg magát Isten, amikor a kezdetektől fogva őt szolgálta. Beindul tehát Mihály atya fejében egy kétkedés, és ez sarkallja arra is, hogy élete utolsó éveiben csináljon egy őrült kísérletet: elrabol egy fiatal lányt, aki nem úgy éli az életét, ahogyan azt a katolikus egyház megköveteli, és egy ifjú papot, aki világéletében az isteni útmutatásokat követte. A két fiatalt egy-egy koporsóban élve eltemeti valahova. Ennek a technikai hátterét kidolgoztuk: valóban lehetséges életben tartani valakit körülbelül hét napig elásva egy koporsóban, a föld alatt, ha van egy megfelelő ventillátor. A mentális terhek már más lapra tartoznak. Ahogyan múlnak az évek, szerintem szinte minden ember elgondolkodik azon, hogy mi van odaát, hiszen kézzel fogható bizonyíték nincs, és minden attól függ, hogy miben és mennyire hiszünk. Ez adta a regény magját is. A plébános tehát megkeres egy nyomozót, aki köztudomásúan nem hívő, viszontagságos körülmények között nőtt fel és jutott el oda, ahova. A hozzáállása elég szkeptikus, és éppen ezt a hinni — nem hinni csapongást próbálom bemutatni egy kicsit a nyomozó szemszögéből: ő az, aki nem hitt a regény elején, a pap pedig igen, de a végére megfordul az egész. Megvan tehát ez a viaskodás a regényben, a krimis elemek mellett.

* Van már ötlet, miről olvashatunk legközelebb?

— Az az igazság, hogy ilyenkor, amikor megjelenik a regény, nem nagyon tudom elengedni a történetet, főleg azért, mert elég nagy még a nyomás, érkeznek a visszajelzések, kritikák. Eltérően látják az emberek. Az első regényemben több volt a nyomozás, a másodikban az akció, van, aki ezt, más azt szerette jobban. Most tehát még van bennem egy kíváncsisággal teli várakozás, de már ennek a könyvnek a végén ott van egy rövid részlet a következőből, kedvcsinálóként. A hatszög is egy kemény témával foglalkozik majd, hiszen a főhős nyomozóban erős a gyanú, hogy valaki faji indíttatású gyilkosságokat követ el rendszeres időközönként. Ennek a gyilkosságsorozatnak a felderítéséről szól majd a következő regényem. Azt még azért elmondanám, hogy a könyvekben humoros részek is vannak, hiszen annak ellenére, hogy krimiről beszélünk, nem az a célom, hogy azt gondolják az olvasók, minden depresszív és szürke. A cinizmussal lehet oldani a feszültséget. A hatszög ilyen téren sokkal oldottabb lesz az Egy pap vallomásánál.

* Egyelőre nem valószínű, hogy a közeljövőben lesznek író-olvasó találkozók, de ha adódik rá lehetőség, bízhatnak benne a vajdasági olvasók, hogy egyszer személyesen is találkozhatnak önnel?

— Nagyon örülnék neki. Engem mindig megérint, ha arra gondolok, hogy vannak magyarok, akik a határvonalon kívülre szorultak, és most a könyveket is nehezebb eljuttatni, a magyar történeteket, regényeket elküldeni ebben a helyzetben. Az indíttatás mindenképp megvan bennem, rendkívül örülnék neki, ha lenne lehetőség a személyes találkozásra a jövőben.

Felvételek forrása: Sajtófotók