Özvegy Károly eredetileg közgazdásznak tanult, de már gyerekkora óta megszállottja a könyveknek. Elvarázsolta a könyvkötészet tudománya, a sors pedig úgy hozta, hogy nyomdatulajdonos lett. Sikerének titka a szorgalom. Önmagát munkamániásnak tartja, igazgatóként pedig nemcsak vezeti a céget, hanem a termelési folyamatban is részt vesz. Munka után kikapcsolódásként otthon a kertjében szorgoskodik. Mint mondja, a rengeteg munkát ezzel kompenzálja, és ha nem volna a kert, illetve annak szeretete, valószínűleg már rég elszállt volna. „Nem tudom, hogy ezt a hajszát, a törtetést, a munkavágyat ép elmével kibírtam volna-e” — mutatott rá az életútját feltáró interjú során, mely annak köszönhetően készülhetett el ekkora terjedelemben, hogy a nyomdában éppen kényszerpihenőt tartottak egy áramszünet miatt.

* Nem igazán jellemző, hogy nyomdaipari tevékenységgel foglalkozó személy kapjon meg egy ilyen rangos kitüntetést. Egyértelmű, hogy ön valamit nagyon jól csinál. Mi a sikere titka?

— Igyekeztem hozzájárulni, hogy Vajdaságban minél több magyar könyv jelenjen meg. Sok esetben előfordult, hogy úgy adtunk ki egy kötetet, hogy csak az előállítási költségek lettek megfizettetve. Sokat segítettem a művészeknek, íróknak, alkotóknak. A miloševići korszakban arra késztették a nyomdákat, hogy öncenzúrát gyakoroljanak. Egyes folyóiratok megjelenése akkor kritikus volt, ilyen volt a Bácsország, mert ebben olyan, az itteni magyarság történelmét bemutató cikkek is megjelentek, amelyek az akkori rezsimet nem éppen kedvező színben tüntették fel. Mi ennek ellenére megcsináltuk, kiadtuk és terjesztettük. Ez egy olyan dolog az életemben, amelyre jólesik visszagondolni, hogy volt merszem, és nem hátráltam meg.

* A nyereségről lemondva segített magyar könyveket megjelentetni?

— Mi profitorientált cég vagyunk, de a megtermelt profit egy részét el tudom engedni. Nem fontos, hogy mindent megtartsak magamnak meg a cégnek, hiszen nem fogom elvinni a fejem alatt. Ha egy értékes kiadványról vagy alkotóművészek esetében egy nagyon jónak látszó kiállításról volt szó, akkor én azt mondtam, hogy rendben, ezt megcsináljuk. Legyártottuk a könyvet, és megvártuk, hogy az előállítás költségei megtérüljenek az eladásból vagy egyéb forrásokból. Sokszor csupán annyit kértem el, hogy az összeg fedezze az alapköltségeket, hogy nullába jöjjön ki. Volt, hogy így nem kerestem egy fityinget sem, de elkészült egy kiadvány vagy egy könyv, és ezzel már nagy dolgot vittünk végbe. A tőkének egy részét tehát átirányítottam ilyen célokra.

* Ez nemeslelkűségre vall.

— Nemcsak magánszemélyeknek, hanem intézményeknek is segítettem, hiszen ők sincsenek jobb helyzetben, mint mi mindannyian. Amikor nincs pénz, de valamit nagyon meg kellene csinálni, akkor azt meg kell csinálni. Ezeket a dolgokat mindig egy-egy szituáció, illetve helyzet felmérése eredményezte.

* Ennek látszata és eredménye van, itt sorakoznak az önök által nyomtatott vagy kiadott könyvek a polcokon. Az ön segítsége nélkül lehet, hogy ezek közül egynéhány nem is jelenhetett volna meg?

— Ha minden esetben előre elkértem volna a nyomtatási költségeket, akkor lehet, hogy az itt sorakozó könyveknek még a fele sem jelenhetett volna meg. Nekem a magyar kultúra és a magyar nyomtatott szó terjesztése kiemelten fontos, megszállottja vagyok ennek. Amíg én vagyok, és ameddig csak tehetem, arra törekszem, hogy minél több kiadványt sikerüljön tető alá hozni. Természetesen kiadói tevékenységgel is foglalkozunk, a Grafoprodukt sok könyvet adott ki, de ennél sokkal többet gyártott le. Vannak alkotók, akiknek fontos, hogy a munkájukat a Forum vagy egy magyarországi kiadó jelentesse meg, ezért nem várható el, hogy minden esetben mi adjuk ki a könyvet, ennek ellenére a gyártás sokszor nálunk történik meg.

* Hogyan jött létre a Grafoprodukt?

— A céget 1992-ben alapítottam. A háború előtti években, amikor elkezdődött a kritikus gazdasági helyzet, csinálni kellett valamit, hiszen az akkori időszak nem tette lehetővé azt a létfenntartást, amelyet elvárt az ember. Illuzórikus lett volna rögtön termelésbe kezdeni, könyveket gyártani, ehelyett kereskedelemmel indultunk. A nyomdaipari tevékenységbe később vágtunk bele, először számlákat, röplapokat, röpcédulákat nyomtattunk. A ’90-es évek után kezdtek érkezni a megkeresések, hogy könyveket kellene nyomtatni. Ezek 2-300 példányban jelentek meg, de a példányszámok ma sem nagyobbak. Nem szabad elfelejteni, hogy mi itt kisebbségben vagyunk, és ebből adódóan az akkori és a mai könyvek nyomtatott példányszáma is csak nagyon ritka esetben haladja meg az 1000-et.

* Gazdasági tekintetben érdemes kis példányszámú kiadványokat nyomtatni?

— Akkoriban sokkal drágább volt elkészíteni egy könyvet, mint ma. A modernizáció és a konkurencia mára leverte az árakat. Régebben egy könyv legyártása során egyes munkafázisokat kézzel kellett csinálni, de a munkaerő egyre drágább lett, viszont a nyomtatási árak egyre lejjebb szorultak, így nem volt fenntartható ez az állapot. Amikor megjelentek a Prosperitati Alapítvány által kiírt pályázatok, lehetőség adódott a modernizációra. El kellett döntenem, hogy milyen irányt kellene követni, úgy gondoltam, hogy a nagy példányszámú könyvkiadásnak egyszer és mindenkorra vége, a kis példányszámú kiadványok nyomtatásában láttam fantáziát, így erre specializálódtunk. Sikeresen pályáztunk, és három évvel ezelőtt megérkeztek az első gépek, melyek a könyvkötészetet segítették elő. A hatalmas példányszámú könyveket általában könyvkötő vonalakon gyártják, melyek akár az 50-60 méteres hosszúságot is elérhetik, de egy ilyen monstrumot 300 példányért be sem indítanak. Ezért gondoltam úgy, hogy jó üzlet lenne a kis példányszámú kötetek gyártása, persze a folyóiratokat és a különféle kiadványokat is beleértve. A Prosperitati pályázatának köszönhetően tehát a Grafoprodukt mára a kis példányszámú könyveket is aránylag olcsón tudja előállítani.

* Hány könyvet adtak ki, illetve nyomtattak működésük során?

— Külön kell választani a kiadói és a nyomtatási tevékenységet. Saját kiadású könyveket, de más kiadók műveit is nyomtatjuk. Például a Forumnak a teljes tavalyi évre kiadott pályázatát megnyertük, és az összes könyvét mi nyomtattuk 2020-ban, ez 17-18 címszó volt. Egyébként sokat elmond, amikor az alkotók kézbe veszik a végeredményt. Nyomda és nyomda között különbségek vannak, mi pedig már legalább húsz éve nem költünk reklámra. A legjobb reklám ugyanis az elégedett ügyfél. Amikor valaki kézbe veszi a könyvét, és elégedett, akkor szinte az egész világot telekürtöli azzal, hogy hol készült. Ez egy olyan stratégia, amely eddig bevált, persze ehhez el kellett múlnia harminc évnek, de nem volt hiábavaló. Kapacitását tekintve a Grafoprodukt ma egy közepes nagyságú nyomdának számít, a cég 18 embert foglalkoztat. A technikai felszereltségét illetően viszont közel vagyunk a csúcshoz.

* A nyomda összes gépét tudja kezelni?

— Nem egészen, mivel a szakszerű használatuk sok rutint kíván. Nem elég tudni a működési elvet, kell hozzá a napi gyakorlat, sok mindenre oda kell figyelni. Viszont sok gép mellé probléma nélkül oda tudok állni, sőt, én magam is segítek, főleg, amikor húzós a határidő. Olyankor itt nálunk nincs mese, meg kell csinálni a munkát, teljesíteni kell azt, amit elvállaltunk. A mai napig szerves része vagyok a termelésnek. Ez fontos az itt dolgozóknak, hogy lássák azt, hogy nem fölöttük vagyok, akinek megalázó a munka.

* Munkamániásnak tartja magát?

— Az az igazság, hogy sajnos úgy érzem, igen. A rengeteg munkát kompenzálni kell valamivel, ennek ellensúlyozására ott van a kert. Az én legjobb barátom a természet. Mindennap teszek-veszek valamit, hiszen egy kertben mindig van mit csinálni.

Özvegy Károly mindemellett szenvedélyesen gyűjti a régi tárgyakat, közöttük mindent, ami magyar vagy szabadkai vonatkozású, valamint tekintélyes könyvtára is van. Elképzelhető, hogy a közeljövőben ez utóbbi kapcsán ismét felkeressük, talán egy újabb áramszünet alkalmával.