Roncsák Alexander felvételei

A mocsaras területre épült székesegyház folyamatosan süllyed, a tornyai is távolodnak egymástól. Az elmúlt években a szakemberek több módszerrel is próbálkoztak, hogy megerősítsék a talajt és megállítsák a tornyok dőlését, de eddig nem jártak sikerrel.

— A magyar kormány 79 millió forintból végeztet vizsgálatokat, hogy megállítsák a szabadkai Ávilai Szent Teréz-székesegyház süllyedését — jelentette be a múlt héten budapesti sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, Schanda Tamás.

A felújítást felügyelő bizottság a nyáron kért segítséget Magyarországtól, miután a korábbi beavatkozásokkal nem tudták megállítani a tornyok dőlését, a vizsgálatok elvégzésére pedig a minisztérium az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-t kérte fel. A szakemberek a szeptemberi helyszínbejáráson megállapították, hogy a statikai probléma részletes megismeréséhez további talajmechanikai feltárásokra, vizsgálatokra van szükség. Várhatóan három hónap alatt végeznek a felméréssel, és elkészítik a műszaki javaslatot a teljes rekonstrukcióhoz.

A sajtótájékoztatón az államtitkár úgy fogalmazott: a mostani vizsgálat után reményei szerint megtalálják azt a XXI. századi technológiát, amellyel megmenthető az épület, és a székesegyház a „következő évszázadokban tovább szolgálhatja a vajdasági magyar közösséget, a nemzetet és egész Európát”.

A korábban kezdődött rekonstrukciós munkálatokat a magyar kormány eddig csaknem 340 millió forinttal segítette. A támogatásból felújították az elektromos hálózatot és a belső tereket, a márványburkolatot, a padlózatot és az oltárt. Az épületet az elmúlt években többször is próbálták stabilizálni. Előbb vascsöveket helyeztek a tornyok alá, majd — miután ez az eljárás csak rontott a helyzeten — műgyanta befecskendezésével próbálták megállítani a homlokzaton végigfutó repedés szélesedését és a tornyok dőlését, szintén sikertelenül.

A barokk stílusú templom alapkövét 1773. október 15-én helyezték el, Ávilai Szent Teréz XVI. századi spanyol karmelita szerzetesnő ünnepén, akinek a templomot szentelték — olvasható a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet honlapján, a heritage-su.org.rs címen. Tíz évnek kellett eltelnie, hogy a templomban megtarthassák az első istentiszteletet. A felszentelés pontos dátuma nem ismert, legvalószínűbb, hogy 1797 októberében történt, ekkor tartják a templom búcsúját is. Helyéül a várost két részre bontó árterület nyugati peremét jelölték ki, a városnak azon a részén, ahol a katolikus lakosság élt, nyugatra az azóta létrejött temetőtől. Az építészet szerkezeti és díszítőelemeiben, a boltozat formáiban és a homlokzatok, valamint a beltér plasztikus kiképzésében az épület a barokk stílusirányzat jellemző sajátosságait mutatja. A főhomlokzat, melynek a két kétemeletnyi magas torony kölcsönöz monumentalitást, a keletre eső térre néz. A templom belterének berendezése 1803-ban kezdődött. Az oldalsó oltárokat a Pertić, Lukić, Vojnić, Kopunović, Zelić és Antunović családok építtették 1803 és 1820 között. A főoltárt a város emeltette 1804-ben. Az orgona Cservenka Vencel bajai mester munkája 1801-ből, a padok Latsbacher Mihály bécsi asztalosmester alkotásai. Az első harangokat 1798-ban építették be, de ezeket idővel nagyobbakra cserélték. A tornyokat eredetileg zsindely borította, de a gyakori beázások miatt 1839-ben rézlemezekre cserélték. 1879 júniusában az újságok hírül adták, hogy a templom falán egy, az alapzattól a tetőig húzódó repedés jelent meg, és a templomhajó boltozatán is repedések mutatkoznak. 1883 végén a városba hívták Czigler Géza-Győző Európa-szerte ismert budapesti szakembert, aki az épület stabilizálását javasolta tartóvasak alkalmazásával. 1888 nyarán megkezdődött a templom restaurációja. A régi segédépületeket lebontották, és helyettük Macskovics Titusz tervei alapján az oltár mellett oldalt két félköríves helyiséget építettek, melyek statikailag megszilárdították az épületet. A két új oldalsó helyiségbe új oltárokat építettek. A templom belterének restaurációja 1893 júniusában kezdődött, a munkálatok kivitelezésével Jochan Clausen építési vállalkozót bízták meg. A templom alapkövének felszentelése 200. évfordulóján nagy restaurátori és konzervátori munkafolyamat ment végbe, amikor a templom belterét teljes egészében felújították. A fali képek és az olajfestmények restaurálását, konzerválását Dušan Nonin újvidéki és Nikola Jandrijević belgrádi festő-konzervátor művészek végezték el. Ez alkalommal a fal díszítését Kiss Lajos zombori mester újította fel. 

Ávilai Szent Teréz 1515. március 28-án született egy jómódú család lányaként, szülei tizenegyedik gyermekeként. Vidámság, tudásvágy jellemezte már kiskorában is. Korán kezdett olvasni, tudásszomját nehezen lehetett kielégíteni. Kedvenc olvasmánya a szentek élete volt. Gyermeki lelkesedéssel előbb vértanú, majd remete szeretett volna lenni. Később, tizennyolc éves koráig mégis nagyvilági életet élt, tudatában volt szépségének, és a férjhez menés gondolata is foglalkoztatta. Tizenhárom éves korában elveszítette az édesanyját, ekkor a Szent Szűzhöz fordult segítségért, aki „édesanyja lett mindörökre”. 1537-ben tett fogadalmat. Elhatározása mögött nem szerelmi csalódás, nem is természetes hajlam vagy a kolostori élet utáni vonzódás állt, nem is valami megfoghatatlan érzés, mely gyakran rejlik egy hivatás hátterében. Teréz az üdvösséget kereste, mégpedig „nagy áron”. Egyszerűen és őszintén azt látta be, hogy az ő természetével és a szeretet vonalán szerzett tapasztalataival a világban élve nem fog sikerülni az üdvössége. De a kolostorba lépése drámai, fájdalmas lépés volt: „Elhatároztam, hogy közlöm atyámmal, és ez nekem ugyanannyit jelentett, mintha beöltöztem volna, mert becsületbeli kérdés volt számomra, hogy hű maradjak a mondott szóhoz.” Apja azonban megtagadta a beleegyezését. Ettől a naptól fogva Teréz jámborsága éppen annyira ingerelte, mint korábban a világiassága. Ezért Teréz, amikor tizennyolc éves lett, titokban hagyta el a szülői házat, és felvételét kérte az ávilai Megtestesülés-kolostorba. Később azt mondta: „Nem hiszem, hogy a halál fájdalmasabb lesz a szívemnek, mint az a perc, amikor elhagytam a szülői házat. Úgy éreztem, hogy ízekre szakadok.” 

A kolostori életet komolyan vette, a kemény önsanyargatás miatt többször súlyosan megbetegedett. Eközben azonban életszentsége csöndben egyre növekedett. Úgy érezte, hogy cselekednie kell, apostoli életre küldik, és szeretetben kell tevékenykednie: „Cselekedeteket kell végrehajtani, mindig csak cselekedeteket”, hiszen „nem arról van szó, hogy sokat kell gondolkodni, hanem arról, hogy nagyon kell szeretni”. Haláláig tizenhét női és tizenöt férfikolostort alapított a sarutlan karmeliták számára.

VI. Pál pápa 1970. szeptember 27-én az egyháztanítók közé emelte. Olyan megtiszteltetés ez, amely a szent nők között rajta kívül mindmáig csak Sziénai Szent Katalinnak jutott osztályrészül. Magyar nyelvterületen hívják még Nagy Szent Teréznek is, megkülönböztetendő ugyanannak a szerzetesrendnek a XIX. századi nagy alakjától, Lisieux-i Szent Teréztől, akit viszont Kis Szent Teréznek szokás nevezni.