Be kell vallanom, el kellett gondolkodnom néhány percig, hogy hol is található a Palicsi-tóban egy félsziget. Telefonos segítséget kértem, s egy hangos Jaaa, az a félsziget?! felkiáltással nyugtáztam, hogy jól van, mégis ismerem Palicsot, csak nem tudtam, hogy a tó felénél lévő nyúlványt félszigetként is emlegetik.

Idejében kiértünk, s egy kicsit szürreális hangulatba kerültünk, de ehhez az előadásnak semmi köze nem volt, sokkal inkább a kint doboló és kántáló krisnásoknak. (Nem is tudtam, hogy Szabadkán vannak Krisna-hívők.) Mellettük nem sokkal egy fiatal, nyúlánk férfi jógázik, nyújtogat, gyanítjuk, hogy ő lesz az, akit később az előadásban látunk. A nap lemenőben, ha szemben állunk vele, alig látunk valamit. Kutyák, fagyizó gyermekek, gyülekező emberek. Egészen fesztiváli hangulat. Palics szabad terei tehát programokért kiáltanak.

Sokan tudják rólam, hogy gyengém a cirkusz. Azon belül is az újcirkuszi előadások azok, amelyekért rajongok. És most a Kosztolányi Dezső Színház szervezésében, a Desiré villamosának állomásaként érkezett hozzánk Franciaországból a Hajlékony Emberek (Les Hommes Penchés) társulata s az Instabil (Instable) című előadás, melyet valóban a korábban még a fák alatt tornázó ifjú, azaz Nicolas Fraiseau adott elő, és Christophe Huysman rendezett. A francia újcirkuszosokban még nem csalódtam. Mindig csodálatos előadásokat mutattak be, s ez nem is véletlen, hiszen náluk igen komoly művészeti ágként tartják számon az újcirkuszt. Összművészeti forma, mely a cirkusz alapelemeit használja. Nálunk ez még gyerekcipőben jár, sőt, óvodás szobacipőben.

Az Instabil középpontjában egy kínai rúd áll. Azaz nem áll, csak állni fog, és mi mind azért szurkoltunk, hogy valóban álljon is. Művészünk ugyanis erre építi az előadását. Egy előre nem biztosított rúdon mutat be nekünk mozdulatsorokat. Ő maga kötözi ki, és próbálja stabillá tenni a rudat, mely persze végül mindig elcsúszik, szétesik, remek táptalajt nyújtva ezzel egy bohócjelenethez. Könnyűnek tűnik minden mozdulat, a vasrúd magasba emelése, a kötelek csomózása, a mászás, a csúszás, minden. Pedig ez minden, csak nem könnyű. De éppen ezen mérhető le nagyon szépen, hogy mennyire profi egy előadó. Elhiteti velünk, hogy talán még mi is képesek vagyunk egy rúdon fel-le mászkálni, nem olyan nagy ügy az. Az ő esetében ráadásul igencsak ingatag volt ez a rúd. A bizonytalanság érzését, az egyensúlyvesztést járta körül, hogy végül sok-sok szenvedés árán végül felmásszon a rúd tetejére, a szintén általa odacsavarozott falapkára, s ott álldogálva körülnézzen. Ezek a másodpercek (percek?) néma csendet követeltek a nézőktől. Még a kuncogó gyermekek is elhallgattak. Levegőt sem vettünk, nehogy a kiáramló lélegzet megingassa azt az egyébként is ingatag rudat, amely most még vékonyabbnak és még magasabbnak tűnt. Egy emberként fújtuk ki a levegőt, kisebb szélvihart hozva létre, amikor Nicolas a földre érkezett.

Folyamatosan a tűzzel játszani — így is definiálhatnám az előadást. Hiszen bármikor elcsúszhat, eldőlhet az a rúd, akkor is, amikor fejjel lefelé lóg rajta előadónk. Mert nincs lefúrva, és védőháló sem lóg alatta. Instabil. Nicolas persze nem 20 méteres magasságban szaltózik, de így is súlyosan meg lehet sérülni. Testtudata és egyensúlyérzéke más dimenziókban mozog, pontosan, érzékenyen és tisztelettel bánik a rúddal, illetve saját testével is.

S hogy ez csak egy újcirkuszos egyensúlyozásról szóló előadás? Azt mondjátok? Nem ennyire ingatag az életünk is manapság, mint ez a rúd? Próbáljuk megmászni, próbáljuk magunkat felfelé tolni, de az alap összedől, újabb nehézséget gördít az ember elé. Kibiztosítjuk az egyik oldalát, de a másik billeg. Kiszámíthatatlan akadályokkal találkozunk nap mint nap. De aki ügyes, az végül kihúzott háttal áll a gondok tetején, és néz el a távolba. Aki pedig nem tud rudat mászni, az hozzá se kezdjen. Lentről egészen más a kilátás, s ezt az tudja a legjobban, aki már körülnézett a csúcsról.

Nicolas Fraiseau 2016-ban szerzett diplomát Párizsban, az artistaképző intézetben, ezután csatlakozott a Hajlékony Emberek társulathoz, melyben annak alapítójával és rendezőjével, a mai cirkuszvilág egyik legjelentősebb rendezőjével, Christophe Huysmannal kezdett dolgozni. Állandó mozgásban van, érzelmei és törekvései vezérlik. Az utóbbi időben munkatársaival együtt keresi az egyensúlyt és az egyensúlyhiányt. Az improvizáció és az intuíció révén egyfajta szabadságra törekszik. Abszurd és esetenként veszélyes szituációkba helyezi magát, törékenységét kutatja, erővel és gyengeséggel, szigorúsággal és engedékenységgel játszik. 

Az előadás a párizsi Francia Intézet, valamint a Teatroskop támogatásával valósul meg.