Drozdik-Popović Teodórát az egyetemről ismerem, és akkor még nem tudtam róla, hogy a torkában lírikus mezzoszoprán hangszín bontogatta szárnyait. Jelenleg Hollandiában él, és a sok meghívásnak eleget téve Európa-szerte lenyűgözi a közönséget.

* Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a zeneművészettel és az énekléssel, hiszen hungarológia szakon végeztél Újvidéken? 

— Zenészcsaládból származom. Apai ágról a nagyapám operaénekes és színházigazgató volt, habár jogi szakon fejezte be a tanulmányait. Édesanyám zenetanárnő, a nővérem hegedűművész, édesapám pedig matematikus, de imád hangversenyekre járni, és komolyzenét hallgatni. Valójában kiskoromtól kezdve énekelek, zongorázom, fellépéseken veszek részt, és mindig is szólóénekes szerettem volna lenni. Felkerestem Vitkayné Kovács Verát, és ő azt javasolta, várjunk egy kicsit, hogy érjen a hangom. Gimnazistakoromban elvégeztem a zenei középiskolát is, és a Magyar Tanszék mesterhallgatója voltam, amikor elkezdtem szólóénekórákra járni. Fordítottam, aktív voltam a tanulmányaim során, de mindig is az éneklés vonzott leginkább. Úgy gondolom, hogy nem olyan éles ez a váltás, hiszen az irodalom is a művészetekhez tartozik. A műveltség sokban hozzájárul ahhoz, hogy hogyan értelmezek egy-egy darabot. 

* A hollandiai Maastrichtban végezted el a szólóének szak egyetemi képzését. Miért éppen erre az országra esett a választásod?

— Ennek személyes oka is van, hiszen hollandiai a párom, akinek immár a felesége vagyok. Felajánlottak nekem egy munkalehetőséget. Belgrádban taníthattam volna XX. századi irodalmat, és közben elvégezhettem volna a doktori képzést, de Hollandiába csalogatott a szerelem, és egyre nagyobb volt bennem a szólóéneklés iránti vágy.

* Miért vonzott ennyire a színpad? 

— Ennek az az egyik fő oka, hogy olyan sok csodálatos zenei mű íródott a történelem során, hogy egyedülálló érzés számomra, amikor egy-egy ilyen szerzeményt életre tudok kelteni. Néha azon kapom magam, hogy nem az éneklésre koncentrálok, hanem teljesen belemerülök a dallamba. A zenészek helyzete egy kicsit más, ők ugyanis támaszkodhatnak a hangszerre, a szólóénekesnek azonban ez nem adatik meg, hiszen mi magunk vagyunk a hangszer. Meztelen érzés, hiszen kitárjuk a lelkünket, melynek a mélyébe mindenki belelát. Fontos számomra a közönség reakciója, rengeteg energiát tud adni, ha mosolyt csalok az emberek arcára, vagy látom, hogy beleélik magukat a műsorba. Ez egy olyan energiaforrás, amelyből tudok táplálkozni, és örömmel énekelek.

* Kiknek a műveit adod elő a legszívesebben?

— Leginkább az orosz szerzők műveit szeretem, például Rachmaninov kompozícióit, mivel úgy érzem, hogy ő áll a legközelebb a temperamentumomhoz. Úgy látom, egész Kelet-Európára jellemző az, hogy a legvidámabb dallam mögött is rejlik némi melankólia. A közeljövőben fogom előadni Ligeti György Síppal, dobbal, nádihegedűvel című művét, mely Weöres Sándor versrészleteire íródott. Ütőhangszerek kíséretében fogok énekelni, mivel ez a vonal is nagyon érdekel, emellett a századforduló zeneszerzőihez is erősen kötődök, például Debussyhez vagy Ravelhez.

* Mennyit kell gyakorolnia egy opera-énekesnőnek, hogy karbantartsa a hangszálait?

— Ez attól függ, hogy mennyire vagyok elfoglalt. Az utóbbi időben szerencsére rengeteget utaztam, így nem volt sok időm gyakorolni. Ha egy előadásra készülök, akkor naponta több órát kell énekelni, vagyis ezenkívül nem kell készülni, hiszen „kondícióban” van a hang. Nagyon sok minden van hatással a teljesítményre, az előadás sikere attól is függ, hogy egészségesek, jókedvűek, kipihentek vagyunk-e. Mindenkinek az a célja, hogy megtanuljon technikailag úgy énekelni, hogy nehézség nélkül előadja akár a három-négy órás operát is. Gondot okozhat olykor a szöveg is, hiszen több nyelven kell énekelni, és mindig a szóban forgóra kell fókuszálni.

* Vannak-e trükkjeid, életmódbeli szabályaid a hangszálaid ápolását illetően?

— Régebben az a legenda terjengett, hogy a nagyobb testsúly nagyobb hangot tud produkálni, de ezt manapság már nem tekintjük igaznak. Fontosnak tartom, hogy egy énekes jól fessen, hiszen a színpadon kell szerepelnie. A sportolás mindenkinek előnyére válik, hiszen senkinek sem árt, ha jó formában van. Csak a hasizomra ajánlatos külön figyelni, nehogy nagyon megerősítsük, mert nem jó, ha valakinek túl izmos az a testrésze, mivel a hasnak rugalmasnak kell lennie az énekléshez. A toroknak a gyömbér-, a kakukkfű- vagy a citromtea hasznos, ám ezeket is mértékkel tanácsos fogyasztani.

* Külföldiként volt némi hátrányod a kiköltözésed után? Hogyan viszonyulnak hozzád az emberek Hollandiában?

— Hollandia egy rendkívül nyitott ország, hiszen ott az alkotmányban szabályozzák a nemzeti és hitalapú diszkriminációt. A helyiek mindig befogadóak voltak, és ez ma is így van, viszont itt is élnek olyan személyek, akik különösen figyelnek arra, hogy ki melyik országból érkezett hozzájuk. Aki Szerbiából vándorol be, annak egy kicsit többet kell bizonyítania. Nagyon szeretem Hollandiát, sok mindenben emlékeztet Vajdaságra, hiszen az is egy zöld síkság. Minden apró, aranyos, nem egy nagyzoló népről van szó. A minap éppen arról beszélgettünk a világjáró ismerősökkel, hogy Hollandiában egyedülálló a biztonságérzet, és ez mind az emberekre, mind pedig a környezetre érvényes. Bármilyen helyzetben és bármelyik napszakban biztonságban érzem magam. Egy utazó nemzetről van szó, mely szereti kipróbálni magát, és megtapasztalni az életet más országokban. Szoktam is mondogatni, hogy itt a lét elviselhető könnyűsége tapasztalható, a hollandok ugyanis nem küzdenek olyan egzisztenciális gondokkal, mint mi. Természetesen van bennem honvágy, elég gyakran utazom haza, és májusban is lesz egy nagyszabású fellépésem a szülővárosomban, Újvidéken.