A legszínesebb vadvirágok nevelője
Szerda Zsófia
2022.03.11.
LXXVII. évf. 10. szám
A legszínesebb vadvirágok nevelője

Varga Lívia, a Vadvirág Hagyományápoló Kör vezetője a gyönyörűen felújított épületükben fogad büszkén. És van is mire büszkének lenni, hiszen Adán egy komplett kis központot hoztak létre, ahová jó érzés belépni, s azt hiszem, ugyanilyen jó lesz táncolni is benne. Líviát nemrég a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett díjával tüntették ki.

Ez az épület az ’50-es évek elején készült, egy ideig moziként funkcionált, majd államosították, és volt itt diszkó, ifjúsági otthon is, megtörtént, hogy egy hétvégén ezer ember is megfordult benne. Vajdaság-szerte híres volt, jöttek a környező városokból is — meséli.


Varga Lívia

* Akkor mondhatjuk, hogy sokat táncoltak már benne.

— A Vadvirág 1991-ben alakult meg, és mi nem itt kezdtünk el tevékenykedni, hanem a Petőfi Sándor utcában, a második helyi közösség épületében, melyet szintén eladtak, de a tulajdonos egy ideig még eltűrt bennünket. Ez nem volt a legjobb megoldás, így új hely után néztünk, és szóba került ez az épület, melyet akkor éppen senki nem használt, visszakerült az önkormányzathoz, és tőle béreljük, a magyar kormány pedig támogatott bennünket, hogy felújítsuk. Nekik köszönhető, hogy most így fest, s ennek valóban nagyon örülünk, el sem hisszük, hogy valóra vált az álmunk. Öt évig dolgoztunk rajta nagyon keményen. December 11-én adtuk át hivatalosan, és most már elkezdtük belakni, még a bútorokra várunk, meg a berendezésre. A próbaterem mellett még nagy boldogság számunkra, hogy lett egy raktárhelyiségünk, hiszen harminc év alatt szép számú viselet halmozódott fel, most ezeket is tudjuk rendszerezni, tárolni. A nagyterem mögötti rész egy teljesen új épület, itt öltözők vannak, egy buliszoba, mosdók, zuhanyzók, egy nagy konyha, az emeleten pedig vendégszobák és társalgó.

* Azért az ritka, hogy a csoportvezető egy buliszobát is tervez az új épületbe.

— Szerintem ez nagyon fontos. A fiatalok a 30. évfordulónkra készítettek egy meglepetésfilmecskét, melyben régi táncosok is megszólalnak, és sokan megemlítették, hogy mennyire szerették, hogy ide mindig be lehetett jönni, volt társaság, táncház, és milyen jó volt közösen bulizni. Hát mi ezt nem akarjuk elvenni tőlük. Ráadásul mi is örülünk annak, hogy itt vannak, ide szeretnek járni, mert szem előtt is vannak, másrészt olyan értékeket kapnak, amilyet máshol nem. Élő zenére táncolhatnak, tehát az identitásukat is alakítjuk egy picit. Még a buliszobával is.

* Új terem, harmincéves jubileum, s a torta habjának tetejére meggyként került a Plakett díj, melyhez nagyon gratulálok. Tudtad, hogy jelöltek rá?

— Ez egy érdekes történet. Engem akkoriban nagyon leterhelt minden, a megnyitó körüli teendők stb., s amikor felhívott a VMMSZ elnöke, Sutus Áron, hogy Plakett díjra ajánlottak, el sem jutott a tudatomig. Aztán láttam, kik a díjazottak, el is kezdtem izgulni egy picit. Ráadásul én ott tudtam meg, ki terjesztett fel. Nem más, mint egy olyan fiatal, aki itt dolgozik a Vadvirágban, ő Resócki Rolland, tehát ő valóban látja, mennyi munka van mindez mögött. Az ünnepség gyönyörű volt, annak pedig külön örültem, hogy Semjén Zsolttal együtt állhattam ott a díjazottak között. Ez felejthetetlen az ember életében, óriási elismerés és megtiszteltetés.

* Téged úgy ismerünk, mint aki mindig foglalkozott népzenével, tánccal, szervezéssel. De honnan jött ez az életedbe? A családból hozod?

— Igen. Ahogy szerintem te is. Nálunk otthon mindig fontos része volt a mindennapoknak a népzene, a népművészet, a kultúra. A rokonságunkban sokan már a két világháború között is tagjai voltak legényegyletnek, színjátszó csoportnak. A két nagyapám kereskedő volt, akik fontosnak tartották támogatni a kultúrát és az egyházat. Ezt az életfelfogást örökölték tovább a szüleim, majd én is. Emlékszem, mindig a Magyar TV-t néztük, eleinte még fekete-fehérben, és ha népzenei műsor volt, az engem mindig nagyon megérintett. Aztán megalakult a Batyu Együttes, beindult a táncházmozgalom, Temerinben hetente tartottak táncházat, melyek Vajdaság-hírűek voltak, mindenki tudott róluk, s amikor a ’90-es évek elején lehetőség adódott civil szervezetet nyitni, nem volt kérdés, hogy a profilja ez lehet, semmi más.

* A régi vadvirágosok pedig mind úgy beszélnek az itt töltött időről, mint egy meghatározó periódusról.

— Igen, s ez nagy örömmel tölt el. Sokan továbbra is aktívak. Például Mészáros Gábor, aki azóta is zenél, és ha ideje engedi, szívesen jön, segít. Vagy Virág Gyuri. De említhetném a testvérem gyermekeit is például, a Török testvéreket.

* Most hány csoport működik a Vadvirágban?

— Öt csoportunk van, az óvodásoktól egészen a felnőttekig. A legkevesebben az alsós csoportban vannak, a többi teljes létszámmal működik. Az idősebbeknél sajnos mindig van egy nagyobb váltás, a gyerekek elköltöznek, egyetemre mennek, ilyenkor már nehéz megszervezni a próbákat, de ez természetes folyamat, mi nem vagyunk nagyváros, nincs egyetemünk.

* Vajdaságban minden város és falu más. Tősgyökeres adaiként mit szeretsz itt a legjobban?

— Sok az ismerősöm, és szeretem magát a várost. Itt a Tisza, s tudjuk jól: ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szíve vissza. Minden utcáját ismerem, tudom, hol született anyukám, apukám s én magam, hiszen én Adán jöttem világra, nem Zentán, akkoriban ugyanis még otthon születtünk. Minden ide vonz. A nagyapám itt gazdálkodott, tehát a földeket is ismerem, édesanyám itt tanított az általános iskolában, mely egy gyönyörű, régi épület, előtte zárdaként működött, ahol még nagyanyám tanult, szép a templomunk, Adán minden szép (nevet), ezért nem is gondolkoztam soha azon, hogy elköltözzek.

* Az idejáró vadvirágos generációkat végignézve érzel-e különbséget köztük?

— Igen. Ez az online világ rányomja a bélyegét a mostani generációkra, ami egy picit elszomorít. Régen valahogy jobban figyeltek egymásra a gyerekek, most egy kicsit elidegenedtek. Szerencsére azt látom, hogy amikor itt vannak, nem használják a kütyüket. Mi sem engedjük, és nem is igénylik. Sem itt, sem a Vadvirág-táborban. Tehát az a fő gond, hogy nehéz lekötni a figyelmüket, viszont ha van egy közös cél, akkor jönnek, csinálják, lelkesek, dolgoznak. Legyen az egy verseny, egy fellépés vagy a mostani műsor. Mindent beleadtak, és nagyon jól is sikerült.

* Több zenekart is kineveltetek, jelenleg ki húzza a talpalávalót egy táncházban?

— Van most két nagyon jó zenekarunk: a Bodros, melyet szerintem sokan ismernek Vajdaságban, szép eredményeket ért el a Fölszállott a pávában is, valamint az utánpótlás-tamburazenekar, a Borbolya, mellyel Zombori Péter foglalkozik. Nem tudom, mit csinál a tamburásokkal, de akkora lelkesedéssel muzsikálnak, hogy az valami elképesztő. Szerintem az ő személyisége is sokat számít. Hozzánk sokáig Lukács Imre járt táncot tanítani, aki szintén egy különleges személyiség, és most itt van Röske (Resócki Rolli), a főállású koreográfusunk, aki nagyon nagy hatással van a gyerekekre. Ráadásul a Tisza menti táncokat kutatja, a mi tájegységünket, és jó ebből meríteni.

* Ha nem a Vadvirág programjaival, csoportjaival foglalkozol ebben a szép épületben, akkor az ember hol talál meg téged?

— Főleg otthon. Van két gyönyörű unokám, érkezik a harmadik is, ott is sokat segítek, valamint Imola lányomnak is, aki kisbabaruhák varrásával foglalkozik, ez a Mimo motyók, édesanyám idős, ő is számít rám, tehát bőven van feladatom.

* Akkor a varrás is egy közös pont a családban.

— Én még kislánykoromban megtanultam varrni, édesanyámnak volt egy lábbal hajtható Singer gépe, s megengedte, hogy használjam, úgyhogy elkezdtem ruhákat varrni a babáimnak. Ez egy hasznos tudás, mert a viseleteket is tudom alakítani, varrni, ha kell. Nem gondolkoztunk rajta, hogy tudunk-e varrni, csak nekifogtunk, és csináltuk. Nem tanultam sehol. Anyukám igen, s a Burdában található szabásmintákat használtuk, úgyhogy én a mai napig papírra rajzolom az ötleteimet. Amikor a vírus miatt be voltunk zárva, elkezdtünk gondolkodni, mit lehet itthon csinálni, így jött a gyerekholmik varrásának ötlete. Azért különleges ruhácskák ezek, mert háromméretesek, tehát ahogy nő a baba, úgy nő vele a ruha is. Nagyon jó kikapcsolódás, s ötletben sincs hiány. Az unoka a próbababa, s nem panaszkodunk, megrendelés is van bőven. Környezet- és bababarát anyagokat használunk, minőségi pamutot, erre nagyon figyelünk.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..