home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A legjobb tíz között
Tóth Tibor
2023.01.06.
LXXVIII. évf. 1. szám
A legjobb tíz között

Balkán-bajnoki érem, fedett pályás világbajnokságon való részvétel és több országos, valamint tartományi bajnokságon elért érem szerepel a Spartacus Atlétikaklub idei dicsőségtábláján. Az egyesületben szakszerű és hozzáértő munka folyik, habár az edzők tevékenységét megnehezíti, hogy az országos szövetség által ígért eszközök még nem érkeztek meg a városi stadionba.

Az egyesület versenyzői a tavalyinál jobb eredményeket értek el, és a Szerb Atlétikai Szövetség ranglistáján a 34. helyről a 8. helyre léptek előre.

— Kőrösi József versenyzője, Jovana Ilić hármasugrásban 13 méter 62 centiméterrel új szabadkai csúcsot állított fel, a Belgrádban megtartott fedett pályás világbajnokságon pedig a 7. helyen végzett. Az évet a szerb főváros nyílt bajnokságával kezdte, ahol a dobogó legfelső fokára állhatott, majd megnyerte a felnőttek fedett pályás tartományi és országos bajnokságát, a Horvátország—Szlovénia—Szerbia-hármasviadalon pedig ezüstérmet nyert. Szabadtéren a tartományi nyílt bajnokságon és a kruševaci országos bajnokságon egyaránt a 2. helyet szerezte meg. Az ügyességi szám mellett 200 méteren is jeleskedett, hiszen a szabadtéri országos bajnokságon 24,35-tel bronzérmet nyert. A tavaszi idény folyamán sajnos megsérült a sarokcsontja, és a szezon második felében már nem versenyzett. A 2023. évben főleg 100 és 200 méteren indul. Meg kell említenem Sofija Dobričkit, aki 400 méteren a tartományi nyílt bajnokságot, Belgrád nyílt bajnokságát és a Vera Nikolić-emlékversenyt is megnyerte, a fedett pályás és a szabadtéri országost pedig egyaránt a 6. helyen zárta. Bekerült az országos 4 x 400 méteres váltóba is, és a szerbiai válogatott tagjaként részt vehetett a Balkán-bajnokságon — mondta Ubori László, a Spartacus Atlétikaklub korábbi vezetőségi tagja, jelenleg az utánpótlás-korosztályok edzője.


Jovana Ilić (középen) a dobogó legfelső Fokán (Fotók forrása: Spartacus Atlétikaklub)

A középtávfutók közül Zvezda Kalmar két kiváló tanítványát, Maksim Puškart és Darijo Bašić Palkovićot kell kiemelni. Puškar az idősebb juniorok fedett pályás országos bajnokságán 1500 méteren másodikként, 3000 méteren elsőként ért célba, a szabadtéri országos bajnokságon 3000, 5000 és 10 000 méteren is 1. lett, az idősebb juniorok törökországi Balkán-bajnokságán pedig 3000 méteren az 5. helyen végzett. Az érmek mellett a felsorolt távokon új szabadkai csúcsokat is felállított. Bašić Palković a Balkán-bajnokságon 800 méteren bronzérmes lett, az országos bajnokságon 400 méteren a 3., 800 méteren a 2. helyet szerezte meg, és ezüstöt nyert ezen a távon a fedett pályás országoson is. Evetović Béla versenyzői közül Minja Kopunović 400 méteren megnyerte a tartományi nyílt bajnokságot az idősebb és a fiatalabb juniorok között is, szabadtéren pedig 200 méteren bronzot nyert a fiatalabb és az idősebb juniorok mezőnyében egyaránt. A szakmai vezetőség sokat vár Višnja Vilovtól is, aki a vajdasági nyílt bajnokságon 300 méteren 1., távolugrásban pedig 3. helyet szerzett az idősebb pionírok között. A dobószámokat illetően meg kell említeni Dijana Šefčić Vajdaság-bajnokságon elért 3. helyezését súlylökésben, Varga Violetta bronzérmét kalapácsvetésben, Csorba Tamás két 1. helyét kalapácsvetésben, illetve súlylökésben, valamint Márton Ferenc diszkoszvetésben nyert ezüstérmét a fiatalabb pionírok országos bajnokságán.


Darijo Bašić Palković a rajt előtt

Az atlétikaklubban nagy figyelmet fordítanak a fiatalok nevelésére. A hat és tizenkét év közötti több mint negyven gyermekkel Ubori László foglalkozik. A szakember segítségével a jövő reménységei elsajátíthatják a helyes futás és mozgás technikáját, majd ahogy a gyerekek nőnek, úgy kerülnek át az atlétika meghatározott ágával foglalkozó edzőkhöz, azaz Kőrösihez, Evetovićhoz és Kalmarhoz.

— A tehetséges gyerekek közül kiemelném a középtávfutó Barna Márkot, a remek futókészséggel bíró, hatodik osztályos Gálfi Miklóst és Szenci Lilient, aki édesapját követve vagy gerelyhajító lesz, vagy 200 és 400 méteres futó, mivel hosszúak a végtagjai. A távolugró kislányok közül Sara Đurić és Lana Stantić vihetik a legtöbbre, ha továbbra is ilyen kitartóan dolgoznak. A gyerekek többsége nagyon jó tanuló, ami nálam fontos, hiszen mindig mondom nekik, ha gyengék a jegyek, akkor nem jöhetnek edzésre. Az iskola és az edzések mellett több elfoglaltságuk is van, többen zenedébe és kórusra is járnak. Minden területen megállják a helyüket, és biztos vagyok benne, hogy az idén a sportban elért eredményeikkel is kitűnnek — mondta Ubori.

Az egyesületben félmillió dinárból gazdálkodhatnak, melynek nagy részét a benevezési díjakra és az utazási költségekre költik, felszerelés vásárlásáról nem is álmodhatnak. A szülők rendszeresen viszik a gyerekeket edzésre, hiszen ők is látják, hogy a kitartó és minőségi munkának van értelme és eredménye.


Márton Ferenc a jövő egyik reménysége

A szövetség által ígért eszközökre még mindig várnak, de addig sem ülnek ölbe tett kézzel. Az egyik iskolától kimustrált, 110 centiméter magas svédszekrényt kaptak, melyet felújítottak, és geometriai ugrásokat végeznek rajta a fiatalok, de beszereztek egy 75 centiméter magas, forgatható dobozt is, melyet szintén különféle gyakorlatok elvégzésére használnak.

— Az újvidéki Vojvodina Atlétikaklubban vásároltak egy modern magasugró szerkezetet, mi pedig elkaptuk az általuk korábban használtat, így az idén már magasugrással is foglalkozhatunk. Elegendő gátunk sincs. Egy verseny lebonyolításához legalább 90-re van szükség, nekünk viszont mindössze 10 van, de ezek is ákombákom módra vannak összerakva. A vezetőség mindenben igyekszik támogatni bennünket, edzőket, ám az anyagi lehetőségek meglehetősen szűkösek. Az atlétika alapsport, ezért kellene hogy érdekelje a városban működő többi egyesületet is. A kisgyerekekkel való foglalkozás során megtanuljuk az alapállást, a helyes futást, mely elemeket a későbbiekben akkor is tudnak használni, ha nem atléta, hanem például labdarúgó, kosárlabdázó vagy röplabdázó válik belőlük. Már több szülő jelezte, hogy a ma már labdarúgással foglalkozó fiával mi foglalkoztunk annak idején, és a nálunk megtanultakat saját sportágában tudja hasznosítani. A kitartásra, a robbanékonyságra, az ugrókészségre és az erőre nagyon odafigyelünk, hiszen célunk, hogy a gyerekek erősek és gyorsak legyenek — mondta Ubori.

Ha valaki kedvet érez ahhoz, hogy csatlakozzon a sportok királynőjéhez, hívja bizalommal Ubori Lászlót a 064/132-54-48-as telefonszámon. Edzést kedden, szerdán és szombaton a városi stadionban, a stadion épületében lévő klubhelyiségben, az egészségügyi középiskola tornatermében és a sétaerdei sportcsarnokban tartanak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..