home 2022. november 30., András napja
A legjobb műsorszámok az idei Brit Awardsról
Zvekán Péter
2014.03.12.
LXIX. évf. 11. szám
A legjobb műsorszámok az idei Brit Awardsról

Minden év elején a Grammy után a második legrangosabb díjkiosztó gála a Brit Awards. A könnyűzenei díjak átadóját 34. alkalommal tartották meg, összesen tizenkét kategóriában hirdettek győztest. Szinte mindegyikük a brit zenei világhoz kapcsolódik, csupán három kivétel van: a legjobb nemzetközi férfi és női előadó, valamint a legjobb nemzetközi zenekar.

Az esten a New York-i Scissor Sisters bizonyult a legsikeresebbnek, három kategóriában is nyert díjat. Győztesként térhetett haza továbbá többek között Robbie Williams, Gwen Stefani, Joss Stone és a Muse zenekar is. A díjakon kívül, mint minden rangos díjátadón, itt is nagy hangsúlyt helyeztek a fellépők előadására.

Immár verseny alakult ki a sztárok díjátadókon bemutatott performance-ai között. Már csak azért is, mert csupán a képzeletük szab határt annak, hogy milyen látványelemeket mutassanak be a színpadon.

Katy Perry a Dark Horse című dalát adta elő, melynek hangulata tökéletesen tükrözte a számhoz készített videoklip egyiptomi világát. A látvány lélegzetelállító volt, hiszen eleve egy rakás táncos kísérte végig a fellépést úgy, hogy közben neon színekben pompázó ruhákban nyomult. A lenyűgöző lézertechnika csak fokozta a vizuális élményt.

Az est egyik legbizarrabb pillanata egyértelműen a Lorde és Aluna George-féle egyveleg volt, melyben zeneileg teljesen átalakították a már ismert Royals című szám dallamát. A mindössze tizenhét éves Lorde egy hosszú fekete ruhában lépett fel, erős fekete sminkkel az arcán. Az ehhez párosuló tőle már megszokott alternatív mozgás már csak hab volt a tortán. Véleményem szerint ez túl lett „spilázva”, egyszerűen túl sok volt. A műsorszám másik fele már rendben volt, de az elején még a díszlet is groteszkre sikeredett.

Ellie Goulding legaktuálisabb slágerével, a Burnnel mutatkozott be. A dal lassú akusztikus hangzással indult, közben persze „bejött” az elektronika is, ami lényegesen fokozta a hangulatot. A fellépés közepén azonban egy érdekes breakkel törték ketté a dalt, amikor a színpadon hirtelen egy rakás dobos jelent meg. Ellie is csatlakozott hozzájuk, és teljes erőből püfölte két kis dobverőjével az előtte levő bőrt. Mindeközben bennszülött tánccal is próbálkozott, ez azonban sajnos nem sikerült valami jól. Szerintem egy kicsit nevetséges volt, de legalább ezt is kipróbálta.

Az estéből nem maradhatott ki a személyes kedvencem, Bruno Mars sem, aki a tőle elvárt színvonalon teljesített. Ő különösen azért rokonszenves, mert minden koncertjén ugyanazzal a csapattal lép fel, amely egy háttérénekesből, két gitárosból és három fúvósból áll. A fiúk oldott hangulatban lehettek, mivel öltözékük merőben eltért a megszokottól. Az elegáns öltönyös szerkójukat ezúttal laza street stílusra váltották, az általuk választott színpadi díszlet pedig egy ipari utca hangulatát idézte. Ők azok közé a kevesek közé tartoznak, akiknek nincs szükségük drágábbnál drágább látványtechnikára, hiszen elég, ha csak a zenére összpontosítanak.

A Brit Awards legsikeresebb fellépése azonban ismét Pharrell Williams nevéhez fűződik, aki ezúttal a legendás Nile Rodgersszel lépett színpadra. Amikor a műsorszám elején belevágott a Get Lucky című dalba, egy kicsit lerágott csontnak éreztem a dolgot. Szerencsére azonban pillanatok alatt váltott a sokkal aktuálisabb Happy című számra, melyet olyan energikusan adott elő, hogy a közönség ismét talpra állt. Pharrellnek ez valahogy mindig összejön.

A lényeg, hogy a 34. Brit Awards szervezői ismét bizonyították, hogy díjátadójukat jogosan emlegetik egy napon a Grammyvel. Egyszerűen azért, mert minden adott volt a sikerhez. Jó sok díj, jobbnál jobb fellépők és felejthetetlen látványtechnika.

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Zene rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..