home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A leginkább megtérülő befektetés
(gyg)
2014.10.08.
LXIX. évf. 41. szám
A leginkább megtérülő befektetés

Október 1-jén a szabadkai városháza dísztermében ünnepélyes keretek között aláírták a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) által odaítélt felsőoktatási ösztöndíjakra vonatkozó szerződéseket. A 2014/15-ös tanévben mintegy háromszáz elsőéves egyetemi és főiskolai hallgató, valamint hetven felsőbb éves – demonstrátor – részesül ösztöndíjban.

Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke a szabadkai városháza megépítését állította párhuzamba a jelenkor lehetséges sikereivel. Mint azt kifejtette, az egykori szabadkaiak mertek hinni benne, hogy egyedülállót tudnak alkotni, és ez lehet az a közös pont a mai generációkkal is, amely sikerre viheti a fiatalokat. Korhecz szerint jól választottak azok, akik a szülőföldön maradás mellett döntöttek. A szerb nyelven történő továbbtanulás kétségkívül többletmunkát igényel, egyszersmind az itthon maradók a nyelv- és a környezetismeretükből előnyt is kovácsolhatnak.

Korhecz végezetül — négyéves megbízatása lejártával — megköszönte a segítséget mindazoknak, akik közreműködtek az MNT egyik legmerészebb álmában, a komplex ösztöndíjprogram megvalósításában. Az új ösztöndíjasoknak sikeres tanulmányokat kívánt, és hozzátette: a tudás a leginkább megtérülő befektetés az életünk során.

A magyar állam képviseletében Pótápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szólalt fel. Mint azt kiemelte, kulcskérdés az anyanyelvű közoktatásra épülő felsőoktatás, az értelmiségképzés ügye. A vajdasági magyarság nemzeti tanácsban kifejeződő érdekképviselete a Kárpát-medencében egyedülálló és példamutató oktatásfejlesztési stratégiát valósított meg. A cél, hogy a vajdasági magyar fiataloknak legyen lehetőségük felsőoktatási végzettséget szerezni, és hogy ezzel itthon bontakoztassák ki lehetőségeiket, melyekkel a vajdasági magyar értelmiség megerősítését segítik. Az idén újabb fiatalok kapcsolódnak be a felsőoktatási ösztöndíjprogramba, melyhez az anyaország pénzbeli segítséggel járul hozzá, ezzel is igazolva, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarság sorsáért.

Várkonyi Zsolt, az MNT Közigazgatási Hivatalának elnöke elmondta, a négy éve megkezdődött program lehetővé teszi, hogy az idén már minden évfolyamon lehet ösztöndíjas hallgató, ha eredményei ezt indokolják. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a 2010-ben elfogadott oktatásfejlesztési stratégia immár negyedik éve a megvalósulás és a fejlődés útján van. Emlékeztetett, hogy a komplex ösztöndíjprogramot újabb lépcsőfokokkal — a Várady kiválósági ösztöndíj keretében a mester- és a doktori képzésben részt vevők támogatásával, valamint a karrierépítés lépésével — egészítették ki. Olyan vállalatokkal léptek ugyanis kapcsolatba, amelyek elsősorban az itthon tanulókat szeretnék majd alkalmazni. Reményeik szerint az MNT következő mandátuma során a Magyar Összefogás lista fogja folytatni ezt a stratégiát, ezért felhívta a figyelmet arra, hogy aki ezzel egyetért, az az október végi nemzeti tanácsi választásokon támogassa. A felsőoktatásba bekerült hallgatóknak gratulált, és sikeres tanulást kívánt.

Az előző tanévben kimagasló eredményeket elért elsőéves és demonstrátorhallgatóknak dr. Korhecz Tamás elismerő oklevelet nyújtott át, az új ösztöndíjasokkal pedig Várkonyi Zsolt írta alá az idei évre vonatkozó szerződéseket.

Az ünnepségen közreműködött a Szabadkai Zeneiskola vegyes kara Csikós Krisztina vezényletével, valamint a szabadkai Népszínház kArc Irodalmi Kávéháza.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..