home 2024. október 12., Miksa napja
Online előfizetés
A legdinamikusabban fejlődő önkormányzat
Tóth Tibor
2022.03.23.
LXXVII. évf. 12. szám
A legdinamikusabban fejlődő önkormányzat

Arányaiban Topolya a legtöbb beruházást megvalósító önkormányzat Vajdaság területén. A község képviselői Pacsérra és Bácskossuthfalvára látogattak, hogy megtekintsék a folyamatban lévő és a már elkészült helyi fejlesztéseket.

A 2014-ben megnyílt pacséri tófürdőben az elmúlt években folyamatosak voltak a fejlesztések. A szabadtéren lévő tófürdő 2018 elején fedett résszel bővült, Pacsér ekkor a fürdő- és a faluturizmus útjára lépett.

— Vizünk kuriózumnak számít. Egy literje 22 gramm sót tartalmaz. A kútból 72 fokosan feltörő, a medencébe 30-35 fokosan kerülő gyógyvíz kiváló a különféle reumás, bőr-, légúti és egyéb megbetegedésekre. Ami a további terveket illeti, szeretnénk felújítani a központban lévő színházépületet, mely a regionális oktatóközponttal, az inkubátorházzal és a nyugdíjasotthonnal együtt egy egészet alkotna. Korszerűsítjük ivóvízhálózatunkat, a helyi járulékból az idén erre 7,8 millió dinárt különítünk el, melyből 1,5 km hosszan újítjuk fel a hálózatot. Két körgyűrűt már kicseréltünk, most pedig a falu központjától Bácskossuthfalva irányába lévő utcák kapnak új ivóvízvezetéket. Ezen a téren minden évben legalább ilyen nagyságú beruházást szeretnénk megvalósítani, de ez az anyagi támogatásoktól és a pályázatoktól függ. A régi szeméttelep felszámolása is terveink között szerepel — mondta Szabolcski Szabolcs, Pacsér Helyi Közössége Tanácsának elnöke.


Csoportkép a Pacséri Gyógyfürdőben

Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke kiemelte, a község több településén felismerték a turizmusban rejlő lehetőségeket, s ezeket egymást kiegészítve fejlesztik, vagyis egyik sem konkurenciája a másiknak.

— A gyógyfürdő nemcsak egy látványos és népszerű idegenforgalmi desztináció, hanem egy olyan lehetőség is, amely az ingatlanárak növekedéséhez vezetett, az itteniek vagyonát növelte, és lehetőséget nyújtott számukra, hogy beruházzanak vagy értékesítsenek. Elindult az apartmanok kialakítása, melyet a Prosperitati Alapítvány is támogatott. Ezek a beruházások az egész közösség javát szolgálják. A folytatás miatt is fontos, hogy április 3-án úgy döntsünk, hogy Belgrádban továbbra is erős legyen a VMSZ frakciója, Magyarországot pedig a jövőben is nemzetileg elkötelezett kormány vezesse — mondta Juhász Bálint a gyógyfürdőnél tett látogatása alkalmával.

Fremond Árpád, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltje elmondta, a fürdőt tovább szeretnék építeni, trafóállomást létesítenének, valamint még egy kút fúrása is szükséges lenne.

— Az elkövetkező időszakban sétányt alakítunk ki, mely a fürdőt és a falu központját köti össze, majd a központ és a völgy között létesítenénk sétányt padokkal, fás területekkel. A színházterem felújításának megvalósulása esetén a könyvtárat át tudjuk oda költöztetni, és a civil szervezetek is új otthonra találhatnak. Április 3-án arról döntünk Budapesten és Belgrádban is, hogy a két kormány folytathatja-e az együttműködést. Bízom benne, hogy a választók megértik, mennyire fontos, hogy Budapesten Orbán Viktor alakítson újra kormányt, a VMSZ pedig minél nagyobb súllyal, minél több képviselővel a szerb kormány tagjaként vegyen részt a parlament munkájában — mondta Fremond Árpád.


Tímár Gabriella és Fremond Árpád szalagátvágással adta át a Katrinca textilműhelyt és kiállítótermet

A küldöttség ez után Bácskossuthfalvára látogatott, ahol először a Katrinca textilműhelyt és kézműves-kiállítótermet tekintették meg. Tímár Gabriella, az Ady Endre MMK elnöke kiemelte, a Tarka Virág kézimunkacsoport a megalakulásától kezdve állandóan fejlődik, az ott folyó tevékenység indokolttá tette a műhely és a kiállítóterem kialakítását, így az alkotásokat a közönség állandóan láthatja. Bece Angéla, a Tarka Virág kézimunkacsoport vezetője hangsúlyozta, a varróműhely alapításával régi álmuk vált valóra. Pályázat útján varrógépeket szereztek be, és lányokat, asszonyokat tanítanának meg a legfontosabb öltésekre, varrásokra. A tervek szerint hamarosan tanfolyamokat indítanának.

A településen 2019-ben kezdődött a közvilágítás cseréje, a LED-lámpatestek elhelyezése. Előbb a Pacsér felé haladó kerékpárút mentén kerültek fel a póznákra, majd minden egyes utcasarkon a régi lámpákat újakra, takarékosabbakra cserélték. A Perdó-völgyben minden karóra új lámpatest került, az elkövetkező egy hónapban további húsz utcában 200 lámpatest gondoskodik a közvilágításról.


A könyvtár a Teleház épületébe költözött

Bácskossuthfalván több utat aszfaltoztak az elmúlt időszakban, a küldöttség a Kanász utcát tekintette meg, melyre 515 méter hosszan került új burkolat, de a Petőfi Sándor utca fele is új aszfaltréteget kapott. Papp László, Bácskossuthfalva Helyi Közössége Tanácsának elnöke elmondta, az idén a Rövid utcát szeretnék felújítani, de a kátyúzást is folytatnák. Az ivóvízhálózat rekonstrukciójáról érdeklődve megtudtuk, hogy a falu ebből a szempontból négy negyedre van osztva. Az első negyedben már befejeződött a felújítás, a második negyed egy része elkészült, hamarosan pedig a negyedik negyed munkálatai kezdődnek meg.

A küldöttség megtekintette a Teleház épületén folyó felújítási munkálatokat is, mely létesítmény a Moravicai Értelmiségi Fórumnak és a könyvtárnak is otthont ad. Az épületben két vendégszobát is kialakítanak, a nagyteremben pedig rendezvényeket tartanának, és a Monográfia Helytörténeti Egyesület dokumentumai, kiadványai, valamint a híres moravicaiak hagyatéka is itt kapna helyet.

A körséta a Rekiben ért véget, ahol a nyár folyamán egy új medencét adtak át rendeltetésének, a közelmúltban pedig a Reki-étterem is megkezdte működését. A régi étterem nyitott terasza helyén fedett termet építettek, valamint a legújabb szabványoknak megfelelő konyhát hoztak létre a 120—150 személy befogadására alkalmas objektumban.

A két települést magában foglaló látogatáson elhangzott, Pacsérra eddig 151 projektumra 143,5 millió dinár, Bácskossuthfalvára pedig 231 projektumra 336,5 millió dinár érkezett a Prosperitati Alapítványtól.


A Reki-étterem

Fényképezte: Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..