home 2023. február 09., Abigél napja
A leánykollégium negyed évszázadát ünnepelték
Kónya-Kovács Otília
2022.06.13.
LXXVII. évf. 23. szám
A leánykollégium negyed évszázadát ünnepelték

A nagybecskereki Szathmáry Karolina Kollégiumban a tanintézmény fennállásának 25. évfordulóját ülték meg. A jubileumi ünnepség keretében a székesegyházban hálaadó szentmisét szolgáltattak, utána pedig a kultúrközpontban folytatódott a rendezvény.

Rácz Katalin M. Gizella nővér, a kollégium megálmodója a kezdetekre is visszapillantott.

— Úgy gondolom, ez Isten műve volt, mert egyik pillanatról a másikra döntenünk kellett: az üresen álló házunkat vagy eladjuk, vagy odaadjuk a menekülteknek. Én azt tanácsoltam, inkább nyissunk leánykollégiumot, hiszen iskolanővérek vagyunk. 1996-ban Margit nővérrel ide jöttünk Nagybecskerekre, hogy a lányokat befogadjuk, és segítsük őket abban, hogy tanulhassanak, keresztények és magyarok maradjanak. Hitoktatóként láttam, sokan befejezték a nyolcadik osztályt, és otthon maradtak, mert nem volt anyagi lehetőség a további iskoláztatásukhoz. Nagy volt akkor a szegénység, de mi belevágtunk, és két évig nem is kértünk tőlük pénzt. Gyorsan elterjedt a híre a kollégiumnak, egyszerre 55-en lettünk, ekkor már segítségre szorultunk. A sok-sok megpróbáltatás ellenére kitartottunk, szerettük egymást, és ma is itt vagyunk azok számára, akiknek szükségük van ránk.


Karl Jenő igazgató és M. Gizella nővér

A Boldogasszony Iskolanővérek Magyar Tartományának tartományfőnöke, Ivanics Mária Andrea nővér arra emlékezett, hogy még a rendalapító, Boldog Jézusról nevezett Mária Terézia Gerhardinger nővér határozta el, hogy oda mennek, ahova hívják őket, és így érkeztek meg 1880-ban Nagybecskerekre.

— Az országhatáron kívüli magyarság körében végzett szolgálatunk abban nyilvánul meg, hogy megpróbáljuk őket segíteni abban, hogy továbbra is erős legyen a magyar identitásuk, ismerjék a kultúrájukat. Nagybecskereken magyar anyanyelvű lányok számára tartunk fenn 70 fős lánykollégiumot a magyar állam támogatásával. Igyekszünk a lányoknak nemcsak lakhatásról, étkezésről gondoskodni, hanem megfelelő programokról is.


Andrea nővér tartományfőnök

A jubileumon Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének a beszédét a hála és az aggodalom hatotta át.

— Ez a két érzés uralja a lelkemet, amikor az iskolanővérek becskereki ténykedéséről, nemzetmentő és nemzetépítő tevékenységéről beszélünk. Egyrészről a köszönet hangján kell megszólalni Gizella nővér és mindazok irányában, akik az elmúlt 25 évben, azt követően, hogy hosszú időn keresztül lehetetlen volt az iskolanővérek működése itt a Bánságban, illetve Vajdaságban és Szerbiában, újra elindították ezt a fontos munkát, küldetést, szolgálatot. Ennek egy újabb lendületet, kibontakozási esélyt és lehetőséget adott a vagyon-visszaszármaztatás eredményeképpen a zárdaépületnek a visszaszolgáltatása, illetve a teljes körű felújítása, amire a magyar kormány biztosított mintegy 1,2 milliárd forintot. 2020 úrnapján átadásra került az épület, és most ez a második teljes iskolaév, ami gyakorlatilag még a COVID-os időszakban is az épület falai között szerveződött, bonyolódott. Azért is különösen fontos ez a munka, mert abban gondolkodunk, hogy a következő nagy léptéke az oktatás fejlesztésének a középiskolai központokban a kollégiumi rendszernek a kiépítése, megerősítése lesz, hogy a gyerekeknek olyan szakköri tevékenységben, közösségi létben legyen részük, amely kibontakoztatja a tehetségüket. Ilyen szempontból azt gondolom, hogy itt Becskereken a két egyházi jellegű intézménynek, kollégiumnak hihetetlen fontos szerepe van. Az aggodalom arra vonatkozik, hogy meg kellene oldani a zárdának, illetve a Szathmáry Karolina-leánykollégiumnak a sorsát, és biztos körülmények közé kellene juttatni. Az iskolanővérek ugyanis valamilyen oknál fogva eladták az épületet a püspökségnek még a felújítása előtt, és most ők működtetik, de a püspökség tulajdonában van, és folyamatosak a feszültségek, mert a püspökség bérleti díjat akar megfizettetni, ez pedig egy olyan bizonytalanságot jelent, amely aggodalommal tölt el. Ez akkor lesz problémás, amikor lejár az az időszak, amire a püspökség ingyen és bérmentve adta oda használatra az épületet az iskolanővéreknek. Azt gondolom, egy olyan kiszolgáltatottság fog létrejönni, amire föl kell hívni a figyelmet, ami mellett nem szabad úgy elmenni, mintha nem volna realitás — hangsúlyozta Pásztor István.


Pásztor István

Az ünnepségen Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is jelen volt, aki méltatta a nővérek áldásos, hitterjesztő, fiatalokkal törődő és gondoskodó munkáját.

— Úgy gondolom, a jubileum arra is emlékeztet és kötelez minket, hogy az elképzelést és küldetést, hogy a kollégium egyházi, vallási, hitbéli és szellemi kulturális központja legyen a Bánságnak, minél előbb ki kell teljesíteni és meg kell valósítani ennek a 25 évnek a jegyében is.


A leánykollégisták fellépése

Koncz Györgyi M. Julianna nővér az elképzelésekről is szólt. Javában tervezik a szokásos nyári táborukat, a Hazatalálót, de az új tanévre is gondolnak.

— A szeptembert még nem látjuk, mert nagyon erősen függünk attól, hogy mennyi magyar fiatal iratkozik be a nagybecskereki középiskolákba, hiszen utána jönnek át hozzánk jelentkezni. Most tizennégyen mennek el a kollégiumból, és egy hely még megüresedett, tehát tizenöt leányt fogadhatunk szeptembertől.

A leánykollégiumban a rendezvény végén bemutatták Németh Ferenc A leánynevelés szolgálatában című kötetét. Az eseményt a pandémia miatt csak két év késéssel tudták megszervezni. A kötet jó része éppen a zárda és a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek munkájával foglalkozik.


Németh Ferenc könyvbemutatója


Részlet az Aracsról szóló előadásból


A restaurált oltárkép

Fényképezte: Zsáki Ervin

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..