Pontosabban: több hivatalosnak látszó végeredménnyel is előállt, de aztán úgy döntött, hogy 15 szavazóhelyen meg kell ismételni a voksolást. Erre várhatóan május 4-én, szerdán (tehát már munkanapon) kerül sor. Az egyik ilyen vitatott szavazóhely Topolyán van.

Teljes a konfúzió

A szavazópolgár csak ámul, hiszen az ellenzék és a győztes párt vezetője is a voksok újraszámlálását követeli, illetve szorgalmazza, ami azért valóban különös. Ha élt is valaki korábban a gyanúperrel, netán csalással vádolta a szavazatszámlálókat, bizonyítékok híján elállt a bejelentett óvástól. Vidékünkön is volt ilyen négy évvel ezelőtt, amikor a kék szín árnyalatairól vitatkoztak a vesztesek több ezer hamis szavazócédulát emlegetve, de aztán a csalással vádoltakhoz csatlakoztak, immár koalíciós partnerként.

Most a Szerbiai Demokrata Párt (Vojislav Koštunica egykori szervezete) és a Dveri (Oltárajtó) nevű szélsőjobb mozgalom közös listájának parlamentbe jutása a tét. A törvényes határidő lejártáig úgy látszott, hogy átlépte az ötszázalékos küszöböt, aztán a határidő lejárta után, pénteken hajnali három óra tájban azt közölte a szinte folyamatosan ülésező választási bizottság, hogy ehhez 1 (egy) szavazat hiányzik. Mire a koalíció képviselői felháborodottan nekiestek a választási bizottság tagjainak. Szidalmazták őket, lökdösődtek is. Mindez a tévé kamerái előtt történt, ahogy az újabban már mifelénk is lenni szokott.

Itt tartunk most, pénteken (április 29-én) délelőtt, amikor megpróbáljuk összefoglalni a történteket.

Nyilvánvaló ugyanis, hogy a töredék-, illetve hulladékszavazatok jelentősége megnő, ha az SZDP—Dveri lista nem jut be a Tisztelt Házba. Ezek a voksok, illetve most már mandátumok a győztes Szerb Haladó Pártot gyarapítanák, mely így közel kerülhetne a kétharmados többséghez. Eddig ugyanis csupán egyetlen biztos koalíciós partnerét, a Vajdasági Magyar Szövetséget nevezte meg Aleksandar Vučić (volt és jövőbeli) kormányfő, de a két harmadhoz ez nem elegendő.

A politikusok most egymást vádolják, csalást, az eredmények „stimmelését”, kiigazítását gyanítják az elhúzódó szavazatszámlálás mögött, amihez a Köztársasági Választási Bizottság is nagymértékben hozzájárult. Már a szavazás napján késő este is zavart keltett az ellentmondó adatok közzétételével ez a testület, hogy aztán belebonyolódjon a jogászkodásba. Most ugyanis végképp nem egyértelmű, hogy 160 vagy csak 15 szavazóhelyen kell-e megismételtetni a voksolást. Ami azért semmiképpen sem mindegy. A végleges és valódi (?) végeredmény vonatkozásában semmiképpen.

Négy év alatt harmadszor

Bizonytalan politikai helyzetben szoktak gyakran szavazást kiírni, előre hozott választásokat tartani. Olaszországban volt erre példa néhány évtizede, amikor szinte folyamatosan az urnákhoz szólítgatták a polgárokat. Szerbiában most semmiképpen sem nevezhetjük bizonytalannak a helyzetet, hiszen a Szerb Haladó Pártnak hatalmas támogatottsága, biztos parlamenti többsége volt a 2014. évi márciusi (előre hozott) választások után. A szakértők az esedékes alkotmánymódosítást említik a félidei voksoltatás legfőbb okaként. A jelenlegi alapokmánnyal ugyanis nehezen lehet, illetve lehetetlen közeledni az Európai Unióhoz. Ami pedig gyakran hangoztatott, határozottnak mondott szándéka a kormánynak.

Fontos volt Vajdaság helyzetének rendezése is, hiszen a haladók szerint „természetellenes”, hogy a demokraták irányítják az egyetlen megmaradt tartományt. Most a Báni palotában is sikerült megszerezniük a hatalmat, és ezután ők maguk szabhatják meg, mit tehet és mit ér a „walesi” tartomány.

A községek és városok túlnyomó többségében is a Szerb Haladó Párt szerezte, illetve őrizte meg a hatalmat, így kialakult az a vertikum, amely 2008-tól 2012-ig létezett a Demokrata Párt vezetésével. A jelenlegi hatalom (ahogy a korábbiak is) visszamutogat a demokraták uralkodásának éveire, őket és tetteiket okolja a nehézségekért, és a választási ígéretek szerint most majd minden jobbra fordul.

Az utóbbi négy esztendőben tehát harmadszor voksoltak Szerbia szavazásra jogosult polgárai, és a mandátumok számát illetően lényeges változást nem eredményezett ez az április 24-e. Egyedül a Szerb Radikális Párt visszatérése és az Elég Volt elnevezésű új tömörülés parlamentbe jutása színesíti a palettát, de ettől még az ott folyó viták nem lesznek sem épületesebbek, sem értelmesebbek és hasznosabbak. Éppen ellenkezőleg! Sokan már alig várják például dr. Vojislav Šešelj magvas szónoklatait.

A hivatalos végeredmények hiányában tehát az eddig hivatalosnak tartott adatokat kell közölnünk:

A Szerb Haladó Párt 48,23% (131 mandátum), a Szerbiai Szocialista Párt és az Egységes Szerbia közös listája 11,01% (30 mandátum), a Szerb Radikális Párt 8,05% (21 mandátum), a Demokrata Párt 6% (16 mandátum), az Elég Volt 5,99% (16 mandátum), a Szociáldemokrata Párt—Liberális Demokrata Párt—Vajdasági Szociáldemokrata Liga 5,03% (13 mandátum), a már említett Szerbiai Demokrata Párt és a Dveri pedig kerek 5% (13 mandátum) birtokában várja, hogy a május 4-én 15 szavazóhelyen várhatóan megismételt választások után hány századdal vagy tizeddel módosulnak ezek a számok.

A kisebbségi jelöltlisták 23 mandátumot szereztek. Ebből négy jutott a Vajdasági Magyar Szövetségnek (2014-ben 6 képviselője volt), és mindenképpen érdekes színfolt lesz majd Muamer Zukorlić Novi Pazar-i iszlám főmuftinak és még egy társának megjelenése a belgrádi Tisztelt Ház padsoraiban.

Mi, vajdaságiak

Föntebb már említettük, hogy a Demokrata Párt 16 év után kisebbségbe szorult a Tartományi Képviselőházban. Itt is a haladók nyertek, valójában leginkább nekik kedvezett az új, immár csak listás választási rendszer.

A Vajdasági Magyar Szövetség itt is veszített egy képviselői helyet, 7 helyett 6 mandátumot szerzett. Új erőként viszont (2 parlamenti hellyel) megjelent a tartományi politikai palettán a Magyar Mozgalom és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége. Az itteni magyarság tehát immár kettészakadt, ahogy az korábban Romániában és Szlovákiában, azaz Erdélyben és a Felvidéken történt. Az anyaországi támogatás viszont egyértelműen csak a VMSZ-nek szól, erről maga Orbán Viktor nyilatkozott félreérthetetlenül, kijelentve, hogy a magyar nemzetpolitika megvalósításában a VMSZ a budapesti kormány itteni partnere. A „mozgalmárok” és a kisebb, korábbról ismert itteni magyar politikai pártok tehát nem számíthatnak anyaországi támogatásra.

A szerb és a magyar miniszterelnök jó kapcsolatának, a két ország közötti javuló együttműködésnek az oldalvizén tehát megerősödött az SZHP és a VMSZ együttműködése is. A mostani választások eredményei következtében pedig ez a többi közt azt is jelenti, hogy Pásztor Istvánék ezentúl is több államtitkárt delegálhatnak a belgrádi minisztériumokba, a községekben pedig — ahol erre lehetőség van — koalícióra lépnek. Ahol a VMSZ győzött, ott a bejutott néhány haladó párti helyi politikussal együtt kormányoznak, és fordítva. Példa lehet erre Zenta és Csóka.

A végső, pontos és hiteles számokra tehát — köztársasági szinten — még várni kell, azt viszont már most megállapíthatjuk: Szerbiában lényeges változást nem eredményezett április 24-e, maradt a kicsit kozmetikázott, egy picikét átalakított hatalom, valamivel színesebb ellenzékkel. Mely — létszáma miatt sem — számottevő, nem tud döntő hatással lenni az ország irányítására. Az Európa felé vezető úton azonban jól jönnek a kisebbségiek, illetve jót mutat a csaknem 10 százaléknyi szerbiai magyar, bosnyák, albán, horvát stb. képviselő a Szerb Képviselőház padsoraiban. Aki Aleksandar Vučić kormányfő szemüvegén át nézi a mostani voksolás eredményeit, az alighanem elégedetten hátradőlhet.

Az igazi kérdés alighanem az, hogy a kétharmados többség megvalósítása érdekében melyik parlamenti frakcióval lépnek (a VMSZ-en kívül) koalícióra a haladók. Az is megeshet azonban, hogy egyedül kormányoznak, és a kétharmados döntések meghozatalakor majd alkalmi szövetségeseket keresnek maguknak. Ami a jelenlegi összetételben reális opció…