Szeptember 27-én rendezték meg Nemesmiliticsen a 18. Kulenfesztivált. A kulenről híres nyugat-bácskai falu ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt, hogy egy egész napos forgatagban kínálja hagyományos ízeit.
Szombat reggel a falu központjában már messziről hirdette a rendezvényt a Kulen Fest feliratú tábla, mely a kultúrotthon felé vezette az idelátogatót. Aki arra járt, azt óhatatlanul is azonnal megérintette a hangulat: a levegőben már érződött a finomságok ellenállhatatlan illata.
![]()
Reggel 8 órától már érkeztek a kiállítók a helyi kultúrotthon udvarába és dísztermébe, majd 10 óra körül az első látogatók is megjelentek. Vajdaság minden pontjáról, de Horvátországból és Magyarországról is nagy számban érkeztek az érdeklődők. Az árusok pultjainál már délelőtt hosszú sorok alakultak ki — örömmel kóstolták a látogatók a kulent, a kolbászokat és a házi sajtokat.
Értelemszerűen a hagyományos lemeši, azaz nemesmiliticsi kulen volt a nap „sztárja”, de más csemegék közül is szemezgethettek a vendégek: a kézművesportékák sokszínűsége a bőség zavarát keltette. Levendulakészítmények, sajtok, borok, pálinkák, sütemények mind kóstolhatók voltak.
Az idén rendkívül izgalmas és gazdag nyereményjáték öregbítette az esemény hírnevét: aki jól tippelte meg a kulen tömegét, az jutalmul egy finomságokkal teli bőségkosarat kapott, mely 400 euró értékben tartalmaz lemeši hústermékeket.
A standok melletti színpadon a nap folyamán néptánccsoportok léptek fel, majd este Zorana Iđuški koncertje várta a kikapcsolódni vágyókat.
Vujevity Eleonóra az eredetvédett militicsi kulent is árusító Vujević mészárszék munkatársa. Elmondása szerint igen nagy az érdeklődés a különleges hústermék iránt, mely már évszázadok óta ugyanazon recept szerint készül.
— Mi 2016 óta csinálunk lemeši kulent. Azt kell tudni erről a termékről, hogy — mivel eredetvédett — kizárólag itt, Nemesmiliticsen készülhet. Csak helyi paprikával lehet fűszerezni, és válogatott húsból áll össze: csupán a sertés combja és lapockája kerül bele. Nincs benne semmi más fűszer, kizárólag paprika és só. Amibe töltjük, az a disznó vakbele, melyet nálunk katicának hívnak. A kulen előállítása nagy odafigyelést igényel, nagyon kell rá vigyázni. Öt-hat hónapot is szárad, és ez idő alatt fontos, hogy a körülmények megfelelőek legyenek, másképp romlik a minőség. Megtámadhatja a penész, de számtalan más dolog is veszélyezteti az érlelődő kulent. Nem szabad, hogy túl szellős, huzatos helyen legyen, egyúttal fontos a megfelelő páratartalom is. Ma az időjárás miatt már egyre nehezebb megteremteni az ideális körülményeket, így mi egy külön helyiséget, szárítót építettünk erre a célra. A kulen előállítása hagyományosan novembertől február közepéig tart. Régen egy családnál mindössze egy kulen készült az évben, és ezt rendszerint a búcsú napján, szeptember 8-án vágták meg — ez annak idején nagy ünnepnek számított. Ha Militicsen jár az ember, érdemes megkóstolni a hústermékeinket, hiszen ezek már hosszú ideje ugyanúgy, a hagyományos módon készülnek. Az őseink is így készítették. A kolbász és a gúzsnya (vastagbélbe töltött kulen) mellett a téliszalámi is nagy népszerűségnek örvend.
![]()
A nemesmiliticsi ünnep ismét, tizennyolcadszor is bebizonyította, hogy a hagyomány nem csupán múlt, hanem élő jelen is: összeköti az embereket, erőt ad a közösségnek, és olyan élményeket nyújt, amelyekhez mindig jó visszatérni.